Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 19°C | 29°C Még több cikk.

Bajnokok Ligája: Mourinho szerint a jobb csapat búcsúzott

"Nem játszottunk jól, nem szolgáltunk rá a győzelemre. A jobb gárda veszített"
Jose Mourinho, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a jobb csapat, nevezetesen a Manchester United búcsúzott kedd este a két elitklub Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős párharcában.

"Nem játszottunk jól, nem szolgáltunk rá a győzelemre. A jobb gárda veszített" - mondta a portugál tréner, aki hozzátette: Nani 57. percben jött kiállítása volt a fordulópont.

"Ezen a szinten, amikor két közel egyenlő képességű csapat játszik, egy hosszú ideig tartó emberelőny megváltoztathatja a játék képét" - fogalmazott Mourinho, s jelezte, mélységesen megérti az angol együttes szakvezetőjének, Alex Fergusonnak a felháborodását.
Nanit veszélyes játék miatt állították ki, ugyanis - bár nem szándékosan - beletalpalt Arbeloába.

"Meglehetősen kemény ütközés volt, de máskor lehet, hogy Nani ezért csak sárga lapot kap" - fűzte hozzá Mourinho.

A kiállítás pillanatában 1-0-ra vezetett az MU, ám előbb Luka Modric, majd az ex-manchesteri Cristiano Ronaldo is eredményes volt, így a 69. percben már a Realnál volt az előny, amelyet a madridiak a lefújásig megőriztek.

Ronaldo először lépett pályára vendégként az Old Traffordon azt követően, hogy 2009-ben 80 millió fontért eladták a királyi gárdának. A portugál csatár elárulta, egyrészről örült, hogy gólt szerzett, másrészről kicsit szomorú volt, mert a találatot a Manchester kapta. Ezt támasztja alá, hogy amikor betalált, meglehetősen visszafogottan ünnepelt. Ronaldónak ez volt szezonbeli nyolcadik BL-gólja, ezzel a góllövőlista élén áll.

Ferguson a meccs utáni sajtótájékoztatón nem jelent meg, maga helyett Mike Phelan másodedzőt küldte, aki elmondta: az öltözőben mindenki felháborodott volt, amiért Cuneyt Cakir török játékvezető piros lapot adott Naninak.

"Úgy éreztük, hogy jó taktikát dolgoztunk ki az idegenbeli 1-1 után, ez működött is, 0-0-nál is mi irányítottunk, majd a vezetést is megszereztük. Megvoltak a helyzeteink, ám a kiállítás után megváltozott a játék" - tette hozzá Phelan.

A 40 esztendős walesi Ryan Giggs 1000. (!) tétmérkőzésén, közte a 134. BL-összecsapásán lépett pályára, de a lefújás után ő is mérgesen tudatta a bíróval, hogy elégedetlen a ténykedésével, míg Rio Ferdinand, az MU védője gúnyosan pofozta magát Cakir előtt.

A kedd esti másik összecsapáson a Borussia Dortmund könnyedén, 3-0-ás győzelemmel és 5-2-es összesítéssel jutott túl a Sahtar Donyecken. A német csapat edzője, Jürgen Klopp elégedett volt a játékkal:
"Nyolcvan percen át remekeltünk, szinte végig megfelelően összpontosítottunk."

Mircea Lucescu, az ukrán gárda trénere elismerte, hogy sokkal jobb volt a rivális: "Az eredmény tükrözi, milyen teljesítményt nyújtottunk a pályán. Remélem, a Dortmund eljut a döntőig, mert kimondottan erős kerete van."

Olvasóink írták

  • 20. imre57 2013. március 06. 21:50
    „Rafael kezezése ami a gólvonalon a gólba tartó labdát akadályozta meg,hogy a kapuba kerüljön.Ott nem lehet vétlenséget mérlegelni, az 11-es és piros lap és akkor most nincs miről vitatkozni.Nani esete max. sárga lapot ért.”
  • 19. B.b.c 2013. március 06. 20:41
    „A 2. hsz. pontosan idézi a szabályt, de itt nem ez történt. Ugyanis a lábbal való támadás nem a labdát már birtokló ellenfélre irányult, hiszen Arbeloa szintén a labdát próbálta támadni, de ő még messzebb is volt valamivel attól.
    Itt ez történt: "veszélyes játék egy olyan cselekvés, amikor egy játékos ugyan a labdát próbálja megjátszani, de közben valakire nézve sérülésveszélyes."
    "Fegyelmezési szankciók: 1. ha egy játékos egy "normális" ütközet során játszik veszélyesen, akkor a játékvezető ne alkalmazzon fegyelmezést. Ha a cselekményben benne van a sérülés nyilvánvaló kockázata, akkor a játékvezető figyelmeztesse a játékost. 2. Ha a játékos a veszélyes játékával egy nyilvánvaló gólhelyzetet semmisít meg, akkor a játékvezető állítsa ki a játékost." Ez utóbbi helyzet nem állt fenn, nem volt gólhelyzet. A fentiek szerint még a sárga lapos figyelmeztetés sem lett volna teljesen indokolt. A szabadrúgás igen.”
  • 18. csonakos 2013. március 06. 20:32
    „15. v.imre 2013.03.06. 18:44
    Imre a neten bármelyik meccset nézheted ha megfelelő a sebességed!
    Itt a link! http://www.livesport.cc/index.php?ugras=tv_musor Ingyenes! Magyar kommentárral!”
  • 17. v.imre 2013. március 06. 19:23
    „14. a 7. roxpernek
    Most látom elírtam a kérdést. Helyesen: Mikor volt a meg nem adott Real gól?”
  • 16. vespa50 2013. március 06. 18:53
    „Mit mondott Mourinho a meccs végén Sir Alex Ferguson-nak?
    Byealex....”
  • 15. v.imre 2013. március 06. 18:44
    „Egyébként ma este a német ZDF adja a Juve-Celtic meccset. (T-Home-s kábeleseknek, illetve műhodvevővel rendelkezőknek) :-)”
  • 14. v.imre 2013. március 06. 18:30
    „7. roxper

    RVP lesen volt a gól előtt, ha a labda az angol társ passz kísérletéből pattant volna oda. Ha a két spanyol védő rúgta volna rá a labdát a betörő angol W-re, s úgy pattant volna Persihez a labda, akkor nem. Ez nem volt egyértelműen kivehető a felvételen. Nem volt közeli elemzés. Ezért nem tudom megítélni.
    Rafael kezezése vétlen volt, hiszen a spanyol fejelése hátulról érkezett a felugrott Rafael fellendülő keze hátuljára max. 30 centiméterről. Mennyi, de mennyi ilyen testhelyzetet látunk a párban felugró játékosok között! Ezért húznak be egymásnak, könyökölnek bele a másik arcába. Tehát vétlen kezezés volt.
    A meccs melyik szakaszában volt a meg nem adott Real büntető? Az első félidő nagy részét átpörgettem, úgy emlékeztem nem akkor lehetett a jelenet.”
  • 13. Ebgondolat 2013. március 06. 18:20
    „,,Nani a labdára ment, amikor Álvaro Arbeloa érkezett, nem is láthatta őt - mondta Serdar Tatli az NTVSpornak. - Csak a labda megszerzése volt a szándéka, legfeljebb sárgát érdemelt volna. Büszke vagyok Cakirra, hogy ilyen magas szinten vezethet meccset, de esélyei jelentősen csökkentek arra, hogy BL-döntőn is fújhassa a sípot."

    "Korábban megírtuk, hogy a madridi kötődésű Marca szerint sem érdemelt pirosat a Manchester United játékosa."

    Mi kell még? Persze vannak csökönyös emberek, akik a büdös életbe nem ismerik be, ha tévedtek.”
  • 12. Ebgondolat 2013. március 06. 18:17
    „Puhl Sándor és Jose Mourinho után az egyik török bíró is azt mondja: hatalmasat hibázott kollégája a kiállítással!
    Persze, az uefa szokás szerint védi a mundér becsületét...
    http://www.nemzetisport.hu/bajnokok_ligaja/bl-nani-csak-sargat-erdemelt-volna-az-uefa-vedi-cakirt-2223829”
  • 11. csonakos 2013. március 06. 17:23
    „7. roxper 2013.03.06. 15:25
    Rafael kezezése egyértelmű tizenegyes lett volna de egy megye három szintű bíró ezt is benézte!”
  • 10. roxper 2013. március 06. 17:08
    „8.
    Az s1 már tizedjére ismétli.
    9.
    Én is erre gyanakodtam.”
  • 9. Óperenciás 2013. március 06. 15:56
    „Nani is nagyon jól érezte, hogy ezért a mellberúgásért kiállítás jár.
    Azért fetrengett percekig a fűben, hátha elkerüli.”
  • 8. v.imre 2013. március 06. 15:56
    „7. roxper 2013.03.06. 15:25

    Felvettem a meccset, visszakeresem...”
  • 7. roxper 2013. március 06. 15:25
    „Ezt már kitárgyaltátok, most írjatok a meg nem adott real gólról, rvp gól előtti leshelyzetéről, illetve a meg nem adott real büntetőről! ;)”
  • 6. Ebgondolat 2013. március 06. 15:07
    „2. Óperenciás 2013.03.06. 13:35
    Én már az ismétlések alapján is azt mondtam, ez messze volt a kiállítástól. A meccs végén Puhl Sándor is azt mondta (akit amúgy négyszer választottak a világ legjobb játékvezetőjének), hogy óriási hiba volt a kiállítás! Ma pedig nem más, mint a Real edzője, Mourinho mondta azt, nevetséges volt a kiállítás.
    Úgyhogy bocsi, de én inkább a saját szememnek, tudásomnak és a szakembereknek hiszek, nem pedig neked.”
  • 5. v.imre 2013. március 06. 15:05
    „Szerintem is Nani csak a feléje tartó labdát akarta lábbal lekapni a levegőből, ugyanakkor érkezett hátulról Arbeloa azzal a szándékkal, hogy mellel elsodorja a labdát Nani orra előtt. Oldalról nekiszaladt Nani felemelt lába oldalának. Nem a talpának. Látható volt, hogy Nani priférikusan észlelve Arbeolát, még vissza is vette kinyújtott lábát. Ezek a játékosok ezen a szinten lábbal is képesek a labdát a levegőből levenni, ezért ítélem úgy én is, hogy a bíró tévesen belenyúlt a meccsbe.”
  • 4. csonakos 2013. március 06. 14:04
    „2. Óperenciás 2013.03.06. 13:35
    Hát pont ez az! - nem támadott lábbal! Látom te sem a videókat erről, sem a meccset nem láttad! Nem is látta aki a háta mögül érkezett! Arbeola beleszaladt a lábába! Ezek után fölteszem szándékosan mert ez a Reál játékában benne van, tanítják nekik! Ha nézed a spanyol bajnokságot ez a színészkedés több csapatnál is jellemző! A fölkészületlen, megyei szintű bírók meg "beveszik" aztán mennek a kasszához! Nem véletlen derül ki egyre több csalás vagy épp bunda az egész világban.”
  • 3. csonakos 2013. március 06. 13:36
    „"1. csonakos 2013.03.06. 07:39

    A bíró csúnyán belenyúlt a meccsbe! Aki látta a meccset és az ismétléseket az azt is látta, ez "bíró hiba" volt de rendesen! Ilyen bírót ilyen meccsre tilos küldeni! Szándékosság veszélyes játékról szó sem volt! Ezt jól mutatta José Mourinho azonnali reagálása edző társa felé! Jó meccs volt! Kár, hogy a bíró megyei osztályúra sikeredett!"
    Egy helyen legyen már a két hozzászólás!”
  • 2. Óperenciás 2013. március 06. 13:35
    „A bíró teljesen jogosan állította ki Nanit.

    A labdarúgás játékszabályai 2009/2010
    NEMZETKÖZI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG (FIFA)

    12. SZABÁLY - SZABÁLYTALANSÁGOK ÉS SPORTSZERŰTLENSÉGEK :

    "Azt a lábbal támadást, amely veszélyezteti az ellenfél testi épségét, súlyos
    szabálytalanságként kell büntetni!"
    "A súlyos szabálytalanságban vétkes játékost ki kell állítani!"

    MIRŐL VITATKOZUNK???”
  • 1. Ebgondolat 2013. március 06. 13:06
    „Sose értem meg, miért nem lehet az ekkora meccsekre normális bírókat küldeni. Jó-jó, egy "normális" bíró is hibázhat nagyot, de legalább az esélyt adjuk már meg. Nini szabálytalansága még a legszigorúbb bírónál is max sárga. Azt se látta, hol az ellenfél játékosa, hisz a labdát nézte és azt akarta levenne, amikor a RM játékosa neki szaladt. Elképesztő játékvezetői baklövés, ami el is döntötte a meccset!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Indian Wells-i tenisztorna: Czink nem jutott főtáblára

Czink Melinda két sima szettben vereséget szenvedett a hazai közönség előtt szereplő Mallory… Tovább olvasom