Délmagyar logó

2018. 04. 24. kedd - György 13°C | 25°C Még több cikk.

EURO-2020: Eb-meccseket rendez Budapest

A Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek otthont adhat a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon.
Csányi: joggal bíztunk a sikeres pályázatban

Csányi Sándor elnök szerint az elmúlt évek sportdiplomáciai sikerei feljogosították a Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ) arra, hogy bízzon benne: sikerrel jár az Eb-mérkőzések rendezésére benyújtott pályázata.

A pénteki döntés után - amelynek értelmében az új Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek adhat otthont 2020-ban - a Genfből hazaérkező elnök a repülőtéren tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy Magyarország rendezte meg az európai (UEFA) és a nemzetközi szövetség (FIFA) kongresszusát is, illetve idén sikeresen bonyolította le az U19-es kontinenstornát. Úgy véli, ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország negyedik próbálkozásra Eb-rendező lehessen.

Korábban írtuk:

A 2018-ra megújuló Puskás Ferenc Stadionnal pályázó Budapesthez hasonlóan három csoportmeccsnek és egy nyolcaddöntőnek adhat otthont Amszterdam, Bukarest, Bilbao, Brüsszel, Dublin, Glasgow és Koppenhága.

Magyarország 2004, 2008 és 2012 után negyedszer pályázott kontinensviadal rendezésére, de most járt először sikerrel.

Az UEFA 2011-ben jelentette be, hogy - Michel Platini elnök ötlete alapján - az Eb fennállásának 60. évfordulója alkalmából 2020-ban 13 ország egy-egy városában rendezik majd meg a kontinentális tornát. A jelentkezőknek két csomagra lehetett pályázni: az egyik a két elődöntőt és a finálét foglalta magában, míg a másik három csoportmérkőzést és egy egyenes kieséses - nyolcad- vagy negyeddöntős - összecsapást. Összesen 19 kandidáló volt, közülük hat - Minszk, Szófia, Szkopje, Jeruzsálem, Stockholm és Cardiff - nem lehet részese a 2020-as Eb-nek.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a labdarúgó Európa-bajnoki trófeával az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) genfi székházában szeptember 19-én. Fotó: MTI/EPA/Laurent Gilliero
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a labdarúgó Európa-bajnoki trófeával az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) genfi székházában szeptember 19-én.
Fotó: MTI/EPA/Laurent Gilliero

A Puskás Ferenc Stadion a júliusban bemutatott tervek alapján 68 ezer férőhelyes lesz, a teljes beruházás 90-100 milliárd forintból valósul meg, ebből a stadion 60-80 milliárdot tesz majd ki.

A 2016-os Eb-t Franciaország rendezi meg, ezen már 24 válogatott szerepel az eddigi 16 helyett.

A labdarúgó Európa-bajnokságok rendezői:

1960 Franciaország
1964 Spanyolország
1968 Olaszország
1972 Belgium
1976 Jugoszlávia
1980 Olaszország
1984 Franciaország
1988 Németország
1992 Svédország
1996 Anglia
2000 Belgium/Hollandia
2004 Portugália
2008 Ausztria/Svájc
2012 Lengyelország/Ukrajna
2016 Franciaország
2020 London - elődöntők, döntő; Baku, München, Róma, Szentpétervár - negyeddöntő, három csoport mérkőzés; BUDAPEST, Amszterdam, Bukarest, Bilbao, Brüsszel, Dublin, Glasgow, Koppenhága -nyolcaddöntő, három csoportmérkőzés

Két hazai csoportmeccset játszhatnak a házigazdák

A 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra mind a 13 társrendező ország válogatottjának selejtezőn kell kivívnia a szereplést, ugyanakkor amelyek biztosítják helyüket a 24 csapatos tornán, két csoportmérkőzést biztosan hazai környezetben játszhatnak.

Kivétel ez alól Anglia, amely az elődöntőknek és a finálénak ad otthont a londoni Wembley Stadionban.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) honlapján olvasható dokumentumból kiderül, hogy azonos csoportba maximum két társrendező kerülhet.

A hat csoport beosztását kiemelés és sorsolás alapján készítik majd el, ugyanakkor a kvartettek összetételénél számít majd a távolság is, azaz két társrendező város nem lehet messzebb egymástól kétórányi repülőútnál.

Az egyenes kieséses szakaszban már nem lesznek "irányelvek", azaz nem garantált, hogy a társrendező saját közönsége előtt léphet pályára.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

119 százalékkal többen jégkorongoznak, mint öt éve

Az elmúlt öt év adatai alapján a magyar jégkorong produkálta a második legnagyobb létszámnövekedést… Tovább olvasom