Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Háromgólos győzelem a németek ellen a Volvo Kupán

12-9-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a németek legjobbjai ellen.
A vártnál nehezebb összecsapáson három góllal győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a németek legjobbjai ellen a 8. Volvo Kupa első napján, Szolnokon.

Eredmény: Magyarország-Németország 12-9 (3-4, 2-3, 5-1, 2-1) a magyar góldobók: Madaras 4, Varga Dénes, Varga Dániel 2-2, Erdélyi, Hárai, Bedő, Szivós 1-1

A tiszaligeti vadonatúj uszodában, a Vízilabda Arénában ünnepélyes pillanatokkal kezdődött a mérkőzés: a tavaly a barcelonai világbajnokság legjobb pólósának megválasztott Varga Dénes megkapta a nemzetközi szövetségtől, a FINA-tól az Év játékosa-díjat, amelyet az Európa legjobbja titulushoz hasonlatosan szintén a magyar olimpiai bajnok érdemelt ki.

A medencében azonban elsőként nem ő, hanem Madaras Norbert hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy a német vezetést követően kétszer is betalált (2-1). A vendégek azonban nemcsak egyenlítettek, hanem meglepetésre az ő vezetésükkel (3-4) zárult az első játékrész.

A második nyolc perc annál jobban indult: Varga Dénes ötméteresből kiegyenlített, majd Madaras újabb balkezes villanása kellett, hogy 5-5 legyen. A folytatás azonban egyáltalán nem a hazaiak szájíze szerint alakult, amiben szerepe volt a korábban kihagyott két büntetőnek is (5-7).

A nagyszünet után a világbajnoki címvédő magyar csapatból a center Hárai Balázs remek ejtéssel kezdte meg a felzárkóztatást, majd a csapatkapitány, Varga Dániel egyenlített megúszás után, a fiatal center, Bedő Krisztián találata pedig már hazai vezetést jelentett (8-7). A negyedszer is eredményes Madaras révén lett 9-7 lett, majd Szivós Márton háríthatatlan húzása tette megnyugtatóvá a különbséget (10-8).

A zárónegyed nyitányaként Varga Dénes megúszás gólja érzékelhetően megtörte a szívós németek ellenállását. Az utolsó percben még szépítettek (11-9), azonban egy másodperccel a vége előtt Varga Dániel még bevette a német kaput, így három góllal nyert a magyar csapat, amely szombaton a szerb nemzeti együttessel találkozik.

A torna pénteki nyitómérkőzésén a szerbek megerőltetés nélkül verték az amerikaiakat kilenc góllal: Szerbia-Egyesült Államok 20-11 (5-2, 4-2, 6-3, 5-4)

A szombati program: Egyesült Államok-Németország 14.00 Magyarország-Szerbia 16.00

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Férfi kosárlabda: Elsőként a Szolnok a Magyar Kupa döntőjében

A Szolnoki Olaj csapata a pénteki első elődöntőben rendkívül könnyedén diadalmaskodott a Kecskemét… Tovább olvasom