Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Két évre is eltilthatják Kovács Ágit a versenyzéstől?

Pótolták Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó elmaradt doppingvizsgálatát csütörtökön. Az eredményt egyelőre nem lehet tudni - mondta el a Független Hírügynökségnek Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke. A sportolót még október végén ellenőrizték volna, az úszó azonban nem tudott elég mintát produkálni.
Október 30-án, nem sokkal 8 óra előtt bejelentés nélkül keresték fel Kovács Ágit a Kőér utcai uszodában. A sportolónak azonban 9-re a Hilton Hotelben kellett megjelennie, ahol Roger Moore-ral volt találkozója. Az angol színész ugyanis őt kérte fel az UNICEF nagykövetének. Ági akkor nem tudott elég mintát produkálni, 75 mililiter helyett csak 25-öt adott, ezért arra kérte az ellenőröket kísérjék el a hotelbe, ahol a találkozó után újra mintát vehetnek. Hasonlóra egyébként volt már példa Magyarországon is.

"Az ellenőrök felhívták főnöküket, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) elnökét, Tiszeker Ágnest. A telefon után - aminek Túri György, Ági edzője is tanúja volt - közölték: nem szükséges Ágival menniük, aláírattak egy nyilatkozatot a sikertelen mintavételi eljárásról, majd annyit mondtak, nincs semmi baj, később jelentkeznek" - mondta a Független Hírügynökségnek Gyárfás Tamás.

Kilenc napig azonban senki sem jelentkezett, míg csütörtökön megjelent egy olyan közlemény, miszerint Ági megtagadta a mintavételt és 18 órára jelenjen meg egy kijelölt laborban vizsgálatra. A világ- és Európa-bajnok sportoló ennek eleget is tett. A MACS emellett fegyelmi eljárást kezdeményezett, amit az úszó szövetség megindított.

Maximálisan két évre tilthatják el a vizsgálat megtagadásáért Kovács Ágnes olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónőt - ezt Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke mondta az MTV reggeli műsorában. A műsor vendége volt maga a sportoló is, akit elmondása szerint félrevezettek az ellenőrök.

"A minta eredményét egyenlőre nem lehet tudni, én azonban biztos vagyok benne, hogy negatív lesz" - közölte Gyárfás. "Mint a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, én is messzemenően támogatom a doppingellenes harcot, azonban ezek a sportolók nem bűnözők, akikre csak úgy le kell csapni. Az ellenőröknek is partnerként kellene viselkedni a vizsgálatokon" - tette hozzá Gyárfás Tamás.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ruud Gullit lett Beckham edzője

Ruud Gullit lett a Los Angeles Galaxy új vezetőedzője - jelentették be a labdarúgó csapat vezetői… Tovább olvasom