Délmagyar logó

2018. 10. 22. hétfő - Előd 6°C | 17°C Még több cikk.

Kóka: Ne vegyenek részt az olimpia protokoll eseményein!

Kóka János, az SZDSZ elnöke hétfői közleményében arra kér minden magyar politikust és állami vezetőt, hogy tekintettel a Tibetben és a környező tartományokban történtekre, ne vegyenek részt semmilyen, közvetlenül a sporthoz nem kapcsolódó olimpiai eseményen.
Ezzel ugyanis szerinte "legitimálnák az emberi jogok szisztematikus megsértésére épülő kínai politikai rendszert". A Szabad Demokraták Szövetsége hasonló kéréssel fordul az összes liberális párthoz is.

Tibetben két héttel ezelőtt kezdődtek tüntetések, az 1959-es kínai hatalomátvétel évfordulóján. Lhászában először március 14-én torkollott erőszakba a demonstráció. A pekingi vezetés több ezer katonát küldött a térségbe az elégedetlenkedők megfékezésére. Egyes források szerint már 130 halálos áldozata van a zavargásoknak, a hivatalos pekingi adatok azonban jóval kevesebb áldozatról szólnak, szombaton 18 halottról számoltak be.

A SZDSZ egyre nagyobb aggodalommal tekint a március 10-e óta Tibetben és a környező tartományokban folyó eseményekre, és elítéli, hogy a kínai hatóságok tovább szigorítják a régióban az alapvető szabadságjogok eddig is súlyos korlátozásait - áll a közleményben.

A liberálisok szerint a tragikus események árnyékot vetnek a közelgő olimpiai játékokra, amiért a politikai felelősség a kínai hatóságokat terheli, amelyek nem teljesítették az olimpiai játékok odaítélésekor tett emberi jogi kötelezettségvállalásaikat.

Mivel az olimpiai játékoknak a sporton túlmutató szimbolikus jelentősége van, így az SZDSZ arra kér minden magyar politikust és állami tisztviselőt, hogy a közvetlenül a sporthoz nem kapcsolódó eseményeken - nyitó- és záróünnepség, fogadások, kínai állami vezetőkkel együtt tartandó sajtótájékoztatók - ne vegyenek részt, ne legitimálják ezzel az emberi jogok szisztematikus megsértésére épülő kínai politikai rendszert - olvasható a közleményben.

A Szabad Demokraták Szövetsége - a Liberális Külügyi Kabinet javaslatára - hasonló kéréssel fordul az összes liberális párthoz.

A kormányszóvivő a Független Hírügynökség megkeresésére úgy reagált, még nincs döntés arról, hogy Gyurcsány Ferenc milyen eseményeken vesz majd részt a pekingi olimpia kapcsán. "Egyelőre nemhogy döntés nincsen, de még a kérdés sem került napirendre. Amint lesz döntés, be fogunk számolni róla" - mondta Daróczi Dávid.

Olvasóink írták

  • 1. kötekedő 2008. március 24. 19:07
    „Én pedig arra kérném Kókát, hogy csak annyit nyilatkozzon, amennyi a támogatottsága alapján jár neki.Egy semmi párt csalással megválasztott vezetőjének jobb lenne először a saját háza táján összetakarítania a sz..t.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb botrány az Internazionalénál

Az olasz klub védője, Marco Materazzi hétfőn azzal állt elő, hogy nemrégiben annyira összeveszett… Tovább olvasom