Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C Még több cikk.

Magyar Nagydíj: szaharai csoda Hamilton négyese - Grosjean és a Ferrari is büntetést kapott

Öt évvel meghosszabbították a Hungaroring szerződését a vasárnapi Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt, így 2021-ig biztosított a magyar világbajnoki futam jövője.

Újabb büntetések

Romain Grosjean, a Lotus francia pilótája utólag 20 másodperces büntetést kapott a 28. Forma-1-es Magyar Nagydíj után, míg a Ferrarit 15 ezer eurós (körülbelül 4,5 millió forintos) bírsággal sújtották a spanyol Fernando Alonso szabálytalankodása miatt. A szankciók nyomán a futam végeredménye nem változott.

A hatodik helyen záró Grosjean már a verseny közben, a 36. körben kapott egy boxutca-áthajtásos büntetést, mert a versenybíróság úgy látta, előnyhöz jutott, amikor az egyik manőverénél, egy előzés után elhagyta a pályát. A viadal után aztán jött az újabb büntetés a brit Jenson Buttonnal történt, nem részletezett esete miatt. A célba Grosjean 21.524 másodperccel előbb érkezett, mint a McLarent erősítő, hetedik Button, így a 20 másodperc elvesztését követően is maradt a hatodik pozícióban.

Alonsót is vizsgálták a versenybírók, akik szerint a kétszeres világbajnok spanyol pilóta többször is szabálytalanul használta az előzést segítő állítható hátsó szárnyat, a DRS-t. Végül a versenyzőt nem büntették, csapata, a Ferrari viszont - amely nem állította át verseny üzemmódra a rendszert - bírságot kapott.

Meglepően simán győzelemre tudta váltani Lewis Hamilton a pole pozíciót a 28. Forma1-es Magyar Nagydíjon. A 22 elsőséget birtokló brit világbajnok az idei szezonban először, a magyar versenyek történetében azonban negyedszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Ez rajta kívül egyedül Michael Schumachernek sikerült 1994 és 2004 között ugyanennyiszer.

A Mercedes kiválósága, a két gumicserés kiálláson kívül, végig vezette a 70 körös versenyt, és senkitől nem zavartatva több mint 10 másodperces
előnyt dolgozott ki. Az időmérőn egymás után háromszor brillírozó tehetséget most gumiprobléma sem hátráltatta, a Mercedes nem falta a Pirelli köpenyeit. Az ezüst autót Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel követte a befutón, így a pódiumon a csillagos márka uniformisa mellett egy Lotusos
és egy Red Bullos overált láthattunk. A háromkiállásos taktika nem vált be a címvédőnél, és bár keményen támadta az utolsó körökben a finnt, Vettel végül nem tudott feljebb lépni a dobogón, meg kellett elégednie a bronzzal. A német bajnok így is növelni tudta előnyét, jelenleg 172 ponttal vezeti a tabellát a pontversenyben mögötte álló Raikkönennel szemben, akinek 38 egység a lemaradása 10 futamot követően. A Csapatok versenyét természetesen toronymagasan az energiaitalosok vezetik, ők eddig 277 pontot termeltek Mark Webber 105 VB pontjával együtt.

A szaharai forróság, 35 celsiusos levegő és 51 fokos aszfalt, sem vette el senki kedvét az előzésektől. Olyannyira nem, hogy a hatodik helyen
befutó másik Lotusos Romain Grosjean az idei esztendő egyik legszebb helycseréjét produkálta a Mansell kanyar külső ívén, amit nem kifejezetten erre találtak ki. Igaz a sportbírók ezt egy 20 másodperces büntetéssel hálálták meg neki, mivel lekapott az aszfaltról. Négy autónak nem sikerült célba érnie, Nico Rosberg alatt felrobbant a motor a másik három versenyzőnek is műszaki hiba okozta a vesztét: a pontszerző helyen haladó Adrian Sutil hidraulikai probléma, Esteban Gutiérrez váltó, Valtteri Bottas pedig motorhiba miatt kényszerült feladni a küzdelmet.

Forma-1 Magyar Nagydíj a mogyoródi Hungaroringen. Fotó: MTI (galéria)

Már a jövő formálódik

A Hungaroring valahogy mindig olyan időpontra esik, hogy egy-egy, a sportágat komolyan befolyásoló kérdésre itt kaphatunk választ. Az már
kiderült a hétvégén, hogy a Nemzetközi Szövetség és Bernie Ecclestonnak sikerült minden akadályt elhárítania a következő Concorde egyezmény
aláírása elől. Az is biztos, hogy hazánk 2021-ig, azaz további 5 esztendeig továbbra is otthont ad a világbajnoki sorozatnak, ezt már aláírással is
szentesítették. Ami viszont majd a most következő hosszabb pihenő után derül majd ki, de a csapatok közti információcsere és az elejtett beszélgetésekből leszűrhető, hogy Fernando Alonso valóban a címvédő Red Bull istállóban folytatja-e pályafutását Vettel csapattársaként. A Ferrari világbajnoka nagyon diplomatikus és kötelezően elfogult a közvélemény előtt jelenlegi csapatával szemben, de a hangok egyre hangosabban súgják, hogy a háttérben már koránt sem olyan felhőtlen a viszony. A 31 esztendős spanyol menedzsere Luis Garcia az energiaitalosok vezetőjével tárgyalt a Webber nyugdíjazása utáni lehetőségekről itt a magyar paddockben.

Egy tegnapi Mercedeses sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy Ross Brown helyét csak 2015-től veheti át Paddy Lowe a csapatfőnöki székben. A McLaren is a jövőt egyengeti, mint Martin Whitmarshtól megtudtuk, az idei gyászos szereplésnél szebb napokat szeretnének a wokingi istállónál. A
már 2014-re készülő alakulat nyomás nélkül versenyezhet, hiszen a végső győzelem reménye már a kezdetekkor elszállt. A szebb jövőt a szakember szerint a Honda hozza majd el ismét az angoloknak. A japán gyártó nem csak motorokat, de pénz, befolyást és erőt is szállít a következő évtizedre. Reménykedhetünk, hiszen egyszer már gyümölcsöző volt e kapcsolat a Senna-Prost korszakban.


Forma-1 Magyar Nagydíj a mogyoródi Hungaroringen. Fotó: MTI/Földi Imre, Kovács Tamás (galéria)


Pályafutása során negyedszer nyert futamot a Hungaroringen Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, aki a 28. Forma-1-es Magyar Nagydíjon aratott rajt-cél győzelmével beállította a Mogyoródon szintén négyszer diadalmaskodó hétszeres világbajnok Michael Schumacher rekordját.

A 2008-ban vb-győztes, 28 éves versenyző 2007, 2009 és 2012 után nyert ismét a magyar közönség előtt, pályafutása 120. F1-es futamán a 22. sikerét aratta.

A második helyen a finn Kimi Räikkönen (Lotus) ért célba, a harmadik a vb-címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) lett.

Az összetettben Vettel továbbra is vezet, közvetlen riválisával, Fernando Alonsóval (Ferrari) szemben növelte előnyét, ugyanakkor Räikkönen közelebb férkőzött hozzá.

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Sebastian Vettel 4 7 9 172
2. Kimi Räikkönen 1 6 10 134
3. Fernando Alonso 2 5 9 133
4. Lewis Hamilton 1 4 9 124
5. Mark Webber – 3 9 105
6. Nico Rosberg 2 2 7 84
7. Felipe Massa – 1 7 61
8. Romain Grosjean – 2 6 49
9. Jenson Button – – 7 39
10. Paul di Resta – – 7 36
11. Adrian Sutil – – 4 23
12. Sergio Pérez – – 5 18
13. Jean-Éric Vergne – – 3 13
14. Daniel Ricciardo – – 3 11
15. Nico Hülkenberg – – 4 7
16. Pastor Maldonado – – 1 1

A KONSTRUKTŐRÖK

1. Red Bull-Renault 277
2. Mercedes 208
3. Ferrari 194
4. Lotus-Renault 183
5. Force India-Mercedes 59
6. McLaren-Mercedes 57
7. Toro Rosso-Ferrari 24
8. Sauber-Ferrari 7
9. Williams-Renault 1

Hamilton remekül kapta el a rajtot, az első kanyarba vezető pozícióban fordult be, miközben Vettelt Romain Grosjean (Lotus) támadta, de a német címvédő második maradt, a francia pilóta pedig harmadiknak sorolt be. A két ferraris, Alonso és Felipe Massa is nagyszerűen rajtolt, s az első kör végére már a negyedik és az ötödik helyen haladt. Öt kör után Hamilton, Vettel, Grosjean, Alonso, Massa, Räikkönen volt az első hat sorrendje.

Hamilton a 9. kör végén jött ki kerékcserére, autójára a lágy keverékű Pirellik helyett a közepes összetételű gumikat tették fel, s a brit nyolcadikként folytathatta a körözést. Vettel Red Bullján és Massa Ferrariján két körrel később cseréltek kereket, Alonso a 12., Grosjean és Räikkönen pedig a 13. körben járt a boxban. Az első kiállások után az első hat sorrendje gyakorlatilag nem változott, igaz, a hosszabb élettartamú, közepes keveréken startoló Mark Webbernek (Red Bull) és Jenson Buttonnak (McLaren) ekkor még nem kellett kijönnie, így előbbi az első, utóbbi a harmadik pozíciót foglalta el.

A 100. F1-es futamán rajthoz álló német Adrian Sutil (Force India) hidraulika-probléma miatt a 20. körben kénytelen volt feladni a versenyt, Räikkönen közben megelőzte Massát. Webber az élről a 23. körben állt ki kerékcserére, s hatodikként tért vissza a pályára, a jelentősen lassuló Buttont közben Vettel, Grosjean és Alonso is megelőzte. A brit versenyző pedig a 24. kör végén látogatta meg a boxot, majd nyolcadiknak sorolt vissza.

Forma-1 Magyar Nagydíj a mogyoródi Hungaroringen. Fotó: MTI (galéria)

Grosjean a 25. körben, a harmadik helyről állt ki újabb kerékcserére. Féltávhoz közeledve Hamilton, Vettel, Alonso, Webber, Räikkönen és Grosjean száguldott az első hat helyen.

Hamilton az élről kiállva a 31. körben cserélt ismét kereket, három körrel később Vettel és Alonso is a boxban járt. Grosjean a 36. körben boxutca-áthajtásos büntetést kapott, mert a versenybíróság úgy látta, előnyhöz jutott, amikor az egyik manőverénél, egy előzés után elhagyta a pályát. Räikkönen a 42., Webber a 43. körben járt a boxban, 20 körrel a leintés előtt Hamilton, Vettel, Webber, Räikkönen, Alonso, Button volt az első hat sorrendje. A 2008-as vb-győztes egy körrel később az élről kiment kereket cserélni, Webber mögé tért vissza és elképesztően agresszívan, szinte letolta a pályáról riválisát.

Vettel és Webber később még egyszer járt a boxban, Hamilton pedig hibátlan versenyzéssel megnyerte a magyar GP-t, a kiválóan taktikázó Räikkönen pedig befért a második helyre Vettel elé.

Forma-1 Magyar Nagydíj a mogyoródi Hungaroringen. Fotó: MTI (galéria)

A brit pilóta a verseny után elmondta, az teszi számára különlegessé pályafutása negyedik hungaroringi elsőségét, hogy a Mercedes színeiben most nyert futamot először.

"Nagyszerű hétvégét zártunk, meglepett a pole pozíció, de aztán a futamon is jó volt a sebességünk" - nyilatkozta.

"Az egyik legnehezebb hétvégémen vagyok túl, örülök a győzelemnek" - tette hozzá.

A második helyet Kimi Räikkönen óriási csatában szerezte meg a listavezető Sebastian Vettellel szemben, s ugyan a német többször nagyon közel került hozzá, a finn pilóta utóbb jelezte: ő nem aggódott az utolsó körökben.
"Tudtam, hogy a gumik jó állapotban vannak, ezért úgy éreztem, nincs esélye megelőzni" - mondta Vettel támadásairól Räikkönen.

"Az utolsó szektorban ráadásul nagyon gyors tudtam lenni, így egy pillanatra sem kételkedtem abban, hogy megtartom a második helyet" - tette hozzá.
A vasárnapi futam után a finn versenyző a pontversenyben feljött Vettel mögé, akinek így is jelentős, 38 pontos az előnye.

"Az autó egész hétvégén jó volt, nem sok hiányzott a sikerhez, ezzel együtt örülhetek a harmadik helynek" - értékelt biztos előnyének tudatában a Redd Bull háromszoros világbajnoka.

"Sajnos nem voltunk elég gyorsak az egyenesekben ahhoz, hogy nyomás alá helyezzük az ellenfeleinket. Ráadásul többször nagy forgalomba kerültem, ezen a pályán pedig nagyon nehéz előzni, így e miatt is sok időt veszítettem" - mondta a verseny után Sebastian Vettel.

FORMULA–1 MAGYAR NAGYDÍJ 2013 (70 kör, 306.630 km)

1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:42:29.445
2. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault
3. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
4. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari
6. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
7. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
8. Felipe Massa brazil Ferrari
9. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1 kör h.
10. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1 kör h.
11. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1 kör h.
12. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
13. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1 kör h.
14. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 2 kör h.
15. Charles Pic francia Caterham-Renault 2 kör h.
16. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 3 kör h.
17. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 3 kör h.
18. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 4 kör h. nem ért célba
19. Nico Rosberg német Mercedes 6 kör h. nem ért célba

KIESTEK

Valtteri Bottas finn Williams-Renault 42
Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 28
Adrian Sutil német Force India-Mercedes 19

2021-ig biztosan lesz Forma-1 a Hungaroringen

Öt évvel meghosszabbították a Hungaroring szerződését a vasárnapi Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt, így 2021-ig biztosított a magyar világbajnoki futam jövője.

Az erről szóló megállapodást az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone és a magyar kormány részéről Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter írta alá két órával a 28. Magyar Nagydíj rajtja előtt a mogyoródi pályán. Az eddig érvényes megállapodás 2016-ig szólt.

Ecclestone kérésére jövőre további fejlesztések és módosítások várhatóak a Hungaroringen.

"A magyar futam jövője mindig is biztosított volt, nagyon jó a kapcsolatom a szervezőkkel. Örülök, hogy ma meghosszabbítottuk a megállapodásunkat" - nyilatkozta az aláírás után Ecclestone.

Fotó: MTI/Földi Imre
Bernie Ecclestone, a Forma-1-es Konstruktőrök Szövetségének brit elnöke (b) és Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, miután megállapodást írtak alá a Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt a mogyoródi Hungaroringen 2013. július 28-án. A megállapodás szerint öt évvel meghosszabbították a Hungaroring szerződését, így 2021-ig biztosított a magyar világbajnoki futam jövője.
Fotó: MTI/Földi Imre

Gyulay Zsolt, a Hungaroring elnök-vezérigazgatója az MTI-nek azt mondta, az idei Magyar Nagydíj legfőbb pillanata számukra a mostani volt. "Ezért dolgoztunk az elmúlt évben, s hasonló szellemben folytatjuk tovább a munkát. Nagyon boldog vagyok, hogy 2021-ig biztosítva van a Magyar Nagydíj jövője."

A mogyoródi pályán az idei versenyre 125 millió forint értékben épült új ambulancia, valamint a célegyenesben törmelékfelfogó-kerítés, amely 42 millió forintba került. 50 millió forintból felújították a sajtóközpontot, valamint egyes lelátók és jegyárusító helyek is megújultak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kapás ötödik 400 méter gyorson, Hosszú és Jakabos döntős 200 méter vegyesen

Nagyszerű úszással ötödik lett 400 méter gyorson Kapás Boglárka a barcelonai vizes világbajnokságon.… Tovább olvasom