Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Vajda Attila az év sportolója

Mincza-Nébald Ildikó párbajtőrözőt és Vajda Attila olimpiai győztes kajakost szavazták meg a magyar sportújságírók az év legjobb sportolóinak. A Sportcsillagok Gáláját idén 51. alkalommal rendezték meg. Az ünnepségen a legjobb férfi és női sportolók mellett az edzőket, a szövetségi kapitányokat és a csapatokat is díjazták.
Vajda Attila lett az év férfi sportolója. Vajda Attila az idei pekingi olimpián kenu egyes ezer méteren szerzett olimpiai aranyérmet. Szoros versenyben a második helyet Cseh László, az ötkarikás játékokról három ezüstéremmel hazatérő sportoló szerezte meg. Harmadik pedig szintén az idei olimpia egyik érmese, a birkózásban ezüstöt szerző Fodor Zoltán lett.

Mincza-Nébald Ildikó, a pekingi olimpia női párbajtőr bronzérmese lett idén az év női sportolója. A második helyen - csakúgy, mint tavaly - Kovács Katalin kajakozó, míg a harmadikon Tóth Krisztina asztaliteniszező végzett.

A csapatoknál a Pekingben olimpiai aranyérmes férfi vízilabda válogatott nyerte el az elismerést. Második helyen, az idén A-csoportba feljutó jégkorong válogatott végzett, míg a harmadik helyezésnek a Kovács Katalin - Janics Natasa páros örülhetett.

A szövetségi kapitányoknál Kemény Dénes, a férfi vízilabda válogatott kapitánya lett a győztes. Mögötte Pat Cortina, a jégkorong válogatott szövetségi kapitánya végzett, míg az elmúlt két évben első helyen végző Angyal Zoltán, a kajak-kenu csapat szövetségi kapitánya most a harmadik helyet szerezte meg a szavazatok alapján.

Az edzők között Turi György, a pekingi olimpián három ezüstérmet szerző Cseh László trénere végzett az élen. Őt követi Vécsi Viktor, az ötkarikás játékok után aranyéremmel büszkélkedő Vajda Attila edzője, a harmadik helyen pedig Ludasi Róbert, a Kozmann György - Kiss Tamás kenupáros mestere végzett.

Különdíjakat is kiosztottak az idei gálán. Hajnal Tamás, a Borussia Dortmund válogatott játékosa vehette át a Magyar Aranylabdát. A Nemzeti Sport különdíját az immár A-csoportos jégkorong válogatott nyerte el, az elismerést Kangyal Balázs csapatkapitány vette át. A Sportcsillagok Kft. különdíját Pars Krisztián kalapácsvető és Szántó András, a Syma Csarnok igazgatója kapta meg. Életművük elismeréséül az Aranycsapat két legendás játékosát Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt díjazták.

Az Év Sportolói díj helyezettjei, 2008:

Férfiak:

1. Vajda Attila (kajak-kenu)

2. Cseh László (úszás)

3. Fodor Zoltán (birkózás)

Nők:

1. Mincza-Nébald Ildikó (párbajtőr)

2. Kovács Katalin (kajak-kenu)

3. Tóth Krisztina (asztalitenisz)

Edzők:

1. Turi György (úszás)

2. Vécsi Viktor (kajak-kenu)

3. Ludasi Róbert (kajak-kenu)

szövetségi kapitányok:

1. Kemény Dénes (vízilabda)

2. Pat Cortina (jégkorong)

3. Angyal Zoltán (kajak-kenu)

Csapat:

1. Férfi vízilabda válogatott

2. Férfi jégkorong válogatott

3. Kovács Katalin - Janics Natasa (kajak-kenu)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sárközy: a vízilabdázók el tudnának indulni a Világligán

Nem igaz az, hogy a Magyar Vízilabda Szövetségnek (MVLSZ) csak 60 millió forintos támogatást nyújt a… Tovább olvasom