Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

2 év múlva éri el a határt az M43-as

Csongrád megye - Belátható közelségbe került az M43-as autópálya román határig történő kiépítése – tájékoztatta honlapunkat Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője.
Az idén áprilisra elkészülő Szeged–Makó-szakasz után hamarosan elkezdődhet a Makó–Nagylak-szakasz építése is.

A tervek szerint az új szakaszt 2013 májusára fejezik be, vagyis bő 2 év múlva teljes hosszában elkészül a Csongrád megyei sztráda. A NIF-nél már folyik a nagyjából 23 kilométeres, kétszer 2 sávos, leállósávos autópályaszakasz-beruházás előkészítése. Az ehhez szükséges dokumentumok többsége már rendelkezésre áll, az előkészítés mintegy 3,5 milliárd forintos költségét döntő részben az Európai Unió fedezi. Már beszerezték a jogerős építési és hatósági engedélyeket, elkészült az engedélyezési tervdokumentáció, az örökségvédelmi és környezeti hatástanulmány. A megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása folyamatban van, s zajlik a régészeti feltárás. A kiviteli terveket az Utiber Kft. készíti el.

A fejlesztés az Európai Unió támogatásával valósul meg. A beruházás előkészítésére több mint bruttó 3,4 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek 15 százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig az
Európai Regionális Fejlesztési Alap adja – olvasható a NIF közleményében.

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. szpirigonzálesz 2011. január 28. 08:26
    „Áprilisban megszabadulunk a szellem-kamionoktól?
    Mert azt tudjuk, hogy december óta elkerülik Szegedet a valódiak. Ezek csak Botkamionok.”
  • 36. love 2011. január 28. 07:49
    „Ezt a munkát is adják csak nyugodtan a Szeviep utodnak és majd egyszer el készül az is::)))”
  • 35. TrombiFrédi 2011. január 27. 18:37
    „Ez az M43-as teljes szakasza is olyan, mint Colombo felesége, sajnos!!!”
  • 34. történész 2011. január 27. 18:33
    „Arról beszéljenek,hogy télen hogy lehetett Szolnok hídépítő, míg szegeden cári ukázra leállították:Az a szakasz mikor készül el amit a vezérek nagyon bölcsen megbundáztak,hogy ne épüljön a Tisza híd és 47-es között, így í nép atb...szva mert a többit építették..”
  • 33. Zsoltee0716 2011. január 27. 17:14
    „Ekkora szlgyent, mit ami itt van, hogy 40 egy náhány km autópálya 4 évig tart megépíteni. A jelenlegi szakasz is épül már egy jó ideje, erre gondoltam a két évet.
    Autópálya km-re meg millió forintokba kerül.”
  • 32. Logaritmus 2011. január 27. 16:49
    „Köszönjük, hogy amit meg lehetni csinálni önerőből 1 év alatt azt talán EU pénzből 3-4 év alatt majd esetleg megcsinálják.”
  • 31. antikos 2011. január 27. 16:49
    „Addig is míg barátaink nem érnek ide, hallgassátok meg zenéjüket:
    http://www.youtube.com/watch?v=haX-Za-dYhs&feature=related

    Én már ilyeneket hallgatok csak:) 1:06-tól szenzációs!!!”
  • 30. antikos 2011. január 27. 16:46
    „Megvettem kínába a repülőjegyet. Az egyik barátom egy ottani nagyember titkára lett. A főnöke hisz abban, hogy mi vagyunk a nyugati testvéreik. Le van döbbenve mi folyik itt. Szervezik a magyarság felszabadítását!
    Szóval zavarosban halászó elvtársak jó lesz pakolni!”
  • 29. jay_és_néma_bob 2011. január 27. 16:02
    „16. hozzászólás pietrozingaro 2011.01.27. 13:24
    te zseni vagy!!!
    most komolyan: MO. az eu tagja
    mivel eu tagok vagyunk, ezért eu-s vállalkozóink vannak
    ebből következik az, hogy eu-s vállalkozókat kérnek majd fel
    ez akkor lenne a legjobb, ha MO.-ról kérnék meg, mert a pénz itt maradna a gazdaságban és nem kerülne el a külföldi suttyókhoz
    jah, még annyit, h olvasd már el, mi van oda fent írva, h "döntő részben az Európai Unió fedezi"”
  • 28. jay_és_néma_bob 2011. január 27. 15:57
    „13. hozzászólás Agyalapi 2011.01.27. 13:04

    <moderálva> meg a sajtószabadságodat!!!
    a médiatörvényt azért találták ki így, h pl. a TV2 ne 20 (!) percig azt mutassa, h hogy tapostak agyon 3 embert!”
  • 27. theseus 2011. január 27. 15:35
    „"21. macs 2011.01.27. 14:23
    Ez a Loppert az a Loppert, aki anno Medgyessy-t megdobta tojással? Ha igen, akkor ügyes, nagyon ügyes!!!"

    Nem dobott meg senkit. Tévedsz, vagy tudatosan csúsztatsz, ferdítesz, ahogy általában a baloldali propaganda.

    "Loppert Dániel 2002 nyarán Kapolcson "háromszor hangosan" hazaárulónak nevezte a Művészetek Völgyére ellátogató Medgyessy Péter kormányfőt. A tapolcai rendőrkapitány személyes intézkedése után indult eljárás az akkor 18 éves fiatalember ellen."
    (index.hu)”
  • 26. allwin 2011. január 27. 15:27
    „13. Agyalapi :"Tudjátok, hogy du. 4-kor tüntetés lesz a Dugó téren a sajtószabadságért?"

    Hát nem tudtam és igazából nem érzem, hogy bármi is változott volna az újságok híreinek terén, kérlek magyarázd el, téged milyen formában ért el a sajtószabadság hiánya.

    Ami viszont mindenkit elért, az a sok-sok-sok milliós építkezések, fejlesztések, amik sokszoros határidővel, botrányos minőségben készülnek el!!!! Azért nem tüntetnek? Az rendben van?

    Árkád: hát hónap alatt mélygarázs, első szint elkészült
    Gutenberg: hat és fél hónap elkészült egy utca (nem emeletes, nem mély, lapos és csak ki kellett rakni) egy hónapig bírta, több ideje van lezárva, mint ameddig nyitva volt

    EZÉRT TÜNTESSENEK a barmok, amit szemük előtt LOPNAK el, ne a sajtószabadságért, úristen!”
  • 25. dmonlájn 2011. január 27. 15:04
    „politikusoknak semmit sem hiszek el már régóta! még a kérdésüket sem!”
  • 24. csafe 2011. január 27. 15:04
    „9. strangerrr
    Köszi hogy leíretad!
    Tudod itt a kommentelők közt rengeteg az önkéntes hozzáértő, mint a focinál. :-)
    Azért remélem ők is elolvasták, amit leírtál....”
  • 23. szentmiki 2011. január 27. 14:45
    „pietrozingaro, otta pont, és az EU-nak is töredékébe kerülne...:)”
  • 22. ukk-mukk-fuck 2011. január 27. 14:44
    „21. macs 2011.01.27. 14:23

    az a lopert, igen:-))
    kb. rákay filip nivóján van :-)”
  • 21. macs 2011. január 27. 14:23
    „Ez a Loppert az a Loppert, aki anno Medgyessy-t megdobta tojással? Ha igen, akkor ügyes, nagyon ügyes!!!”
  • 20. macs 2011. január 27. 14:20
    „dmonlájn,
    Te nem hiszel a gazdaság fellendülésében, a hiány csökkentésének áldásos következményeiben, a pénzügyi világ megitélésének változásában? Ejnye-bejnye! :-))”
  • 19. Mike3 2011. január 27. 13:49
    „13: Ja. menjenek azok akik azt gondolják, hogy eddig volt.”
  • 18. dmonlájn 2011. január 27. 13:39
    „17. hozzászólás macs 2011.01.27. 13:26

    pedig hosszútávon ez az árfolyam lesz! Ne várd a 230Ft-os Eurót, de még a 160 Ft-os CHF-et se!”
37 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holokauszt: nemzetközi emléknap az áldozatokért

Hat évvel ezelőtt az ENSZ közgyűlése január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Tovább olvasom