Délmagyar logó

2018. 10. 17. szerda - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

33 háziorvosi körzetből választhatnak

Szeged - Ha a szülő elégedetlen gyermeke „körzeti" háziorvosával, másikat választhat helyette – ha befogadják a praxisba. Alkalmilag Szeged egyetlen „szabadúszó" alapellátó gyermekorvosát is hívhatják, ha sikerül őt elérni. Sokan az ismerős klinikai gyermekorvosok segítségét kérik ilyen helyzetben.
A felnőttekhez hasonlóan minden Szegeden élő kisgyermek valamelyik „körzeti" gyermekorvos ellátási körébe tartozik. Ez azt jelenti, hogy a lakcím vagy tartózkodási hely alapján egy-egy gyermekorvosnak a körzetébe sorolt beteget – 19 éves koráig – kötelező ellátnia. Mást azonban csak akkor, ha sürgős esetről van szó. Az ellátási körzetekről az önkormányzat szociális irodája ad pontos tájékoztatást.

A szülő azonban dönthet úgy, hogy nem él a „körzeti" gyermekorvos szolgáltatásaival, és helyette másikat választ állandó házi gyermekorvosnak. Ez többnyire megállapodás kérdése – bár az egy-egy praxisba tartozó gyerekek számát az önkormányzat igyekszik arányosan elosztani, maximálni.

Szegeden évek óta változatlan – 33 – a házi gyermekorvosi körzetek száma, hiszen a 0-14 éves korosztály száma sem változott, 23 ezer körül állandósult. Az egyes körzetekbe tartozó gyerekek számát viszont folyamatosan csökkentették az elmúlt 10 évben, mert a praxisok túl nagyok, szinte elláthatatatlanok voltak – tudtuk meg Kovács Ferenc kistérségi tiszti főorvostól. Egy körzetbe jelenleg átlagosan 800 gyerek tartozik.

A körzethatárok kis mértékben, de folyamatosan változnak, attól függően, hogy fiatalodó, sokgyerekes vagy éppen elöregedő területről van szó – tette hozzá Rósa Ágnes szegedi házi gyermekorvos. A szakember szerint azonban a kisebb praxisok révén sajnos semmivel sem jut több idő a gyerekek kezelésére. A rengeteg adminisztráció ugyanis jelentős mértékben vonja el az időt attól, hogy a kicsik bajaival foglalkozzanak.

Azok a szülők, akik ezért – vagy más miatt – nem elégedettek „saját" házi gyermekorvosukkal, de nem akarnak orvost váltani, magángyermekorvos segítségét kérhetik. Belőlük azonban kicsi a választék. Úgy tudjuk, területi ellátási kötelezettséggel nem rendelkező, azaz „szabadúszó" alapellátó gyermekorvosból mindössze egy dolgozik a városban. Kerestük őt tegnap, hogy megtudjuk, mekkora terhet jelent ez, mennyire elfoglalt – de nem tudtuk utolérni. Kovács Ferenc tiszti főorvos szerint ugyanakkor sokan máshogyan oldják meg az ilyen helyzetet. Ismeretségeik révén a gyermekklinika szakorvosaitól kérnek segítséget akkor is, amikor elég lenne a házi gyermekorvos munkája is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adományklíma a gyermekklinikának

Szeged - Teljes klimatizálást kapott a szegedi gyermekklinika 135 ágyas fekvőbeteg-részlege, a… Tovább olvasom