Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

3500 tanuló ült mellette

Szeged - 80 esztendős, 50 éve oktat járművezetőket, egy kisvárosnyi tanulót juttatott jogosítványhoz a szegedi Turi Sándor. Kimagasló teljesítményéért Moharos Kálmán-emlékérmet kapott.

A közlekedés a szegedi Turi Sándor élete. Motoros rendőrként kezdett, majd baleseti helyszínelő lett. Ötven éve kérték fel, hogy munka mellett tanítson meg sorköteles fiúkat vezetni a Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ) égisze alatt. 1200-es Ladával és hosszú platós ZIL-lel segített az elméletet a gyakorlatba ültetni, harminc órában. Közben elvégezte a tanárképző gépjármű-szakoktatói szakát. 40 évig oktatott főállásban az MHSZ-nél, később pedig a Csillag Autósiskolában.

– Még mielőtt a jármű közelébe mentünk, kötetlen beszélgetésen felmértem a jelölt vérmérsékletét. Kiderült, tanulékony-e, fél-e – mondja a 80 éves Sanyi bácsi. – Azt a pedagógiai módszert választottam, amellyel a legrövidebb idő alatt megtaníthattam valakit vezetni. Nem véletlen, hogy én kaptam a legproblémásabb eseteket – volt egy tanítványom, akiről három oktató mondott le. A kollégáim Nobel-díjat ígértek, ha átmegy a vizsgán. Gyorsan rájöttem, hogy a zöld fejkendős parasztasszonynak hiányosak az alapismeretei. Emlékszem, a nagykörúton mentünk, és a József Attila sugárútnál mondtam, hogy forduljon jobbra, ahol lehet, mire ő ráhajtott a sínekre. Megijedt – főleg akkor, amikor a villamos feltűnt szemben. Lefékeztem a kocsit, ő nézett rám, hogy: „nem szid le? Másnál ilyenkor jól kisírtam magam". És az asszony levizsgázott, mostanában is látom, hogy utánfutóval hordja a zöldséget a nagybanira.

Nem a vizsgára, az életre készít fel Turi Sándor. Fotó: Schmidt Andrea
Nem a vizsgára, az életre készít fel Turi Sándor.
Fotó: Schmidt Andrea

Mindenki Sanyi bácsijának kötélből vannak az idegei, senkivel nem kiabál, poénkodik. Mindenki levizsgázott nála, egyetlen kivétellel – de ott a hozzáállás is hiányzott. Évente 60–70 „mazsolát" juttatott jogsihoz. Hangsúlyozza: 30 órában nem lehet megtanulni vezetni. Legalább kétéves gyakorlás kell a magabiztos közlekedéshez.

– Mint mindenhez, az oktatáshoz is elhivatottság és szeretet kell – vallja. Minden tanulójának azt mondta, nem a vizsgára készíti fel, hanem az életre. Jelenleg csak a „nyersanyaghiány" miatt áll parkolópályán a megye legidősebb oktatója. Kertészkedéssel, barkácsolással tölti az időt, és hiányzik neki a jobb oldali ülés.

Moharos Kálmán-díj

A járművezető-oktatók szakmai képviselete a képzés forradalmasítójáról, Moharos Kálmánról elnevezett emlékéremmel tüntette ki Turi Sándort kimagasló munkájáért.

Olvasóink írták

  • 2. mezopeti 2011. június 04. 22:53
    „Én is nála tanultam 1992-ben! Nagyszerű ember!
    Remélem júliusban meglátogathatom!”
  • 1. Jenius 2011. június 04. 20:13
    „az én papáááám :):):):)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A trianoni fiaskó utáni mindennapok

Az 1920. június 4-én a franciaországi Versailles-hoz tartozó Kis-Trianon-kastély folyosóján aláírt szerződés a történelemben példátlan módon bünteti a háborúban vesztes Magyarországot. Tovább olvasom