Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

A karácsonyfának is van divatja

Púder és pink – idén ilyen színű a divatkövető családok karácsonyfája. Nem ez volt azonban a sláger: a fehér díszeket keresték a legtöbben barnával vagy ezüsttel kombinálva. A dekoratőr szerint a harmonikus karácsonyfára bármit tehetünk, ami színben illik az összképhez – legtöbbször éppen a szaloncukor az, amiből nem lehet megfelelő csomagolásút találni.
A karácsonyfa az ünnep leglátványosabb jelképe, amelynek dekorálására az utóbbi években egyre nagyobb figyelem fordul. Ma már kevés helyen büszkélkedhetnek a családon belül öröklődő díszekkel: a hagyományos üvegfüggők szép lassan minden háztartásban eltörnek, pótolni pedig már csak giccses vagy vagyonokért beszerezhető darabokkal lehet.

Bele kell törődni: az üvegdísz ma már csak a vagyonosok – és gyermektelenek – kiváltsága. Műanyag díszekből azonban évről évre egyre nagyobb a választék, így akár minden évben új színbe öltöztethetjük fánkat – nagyjából egy kétméteres élő fenyő áráért.

Előre szólunk: ha a most következő összeállítás alapján szeretne valaki új karácsonyfadíszeket vásárolni, már aligha sikerül. Az ünnep előtt egy héttel jártuk végig a legnagyobb dekor- és barkácsáruházakat, hogy felmérjük a kínálatot. A legtöbb helyen már csak üres polcokat találtunk. Ahol pedig még volt választék, ott is csupán a kevésbé keresett színekből. Idén a fehér volt a sláger, amelyet ezüsttel vagy barnával kombinálnak legtöbben. Egyikből sem lehet már kapni szinte sehol. Aki azonban a nyugat-európai trendet szeretné követni, még nem késett el.

Az ünnepi díszbe öltöztetett bevásárlóközpontokban kulturális programokkal is várják a vásárlókat. Fotó: Schmidt Andrea
Az ünnepi díszbe öltöztetett bevásárlóközpontokban kulturális programokkal is várják a vásárlókat. Fotó: Schmidt Andrea

– A mentazöld, illetve a púder és a rószaszín a meghatározó divat idén – mondta el Kalmár Szilveszter dekoratőr. Ezekből a színekből még most is van választék. A pink, a lila és ezek köztes árnyalatai is nagy meglepetést tudnak okozni: bár dobozban meglehetősen vadul néznek ki, bézzsel és ezüsttel kombinálva meglepően jól mutatnak a zöld fán.

Persze ha nem igazi fenyőben gondolkodunk, a lehetőségek száma jelentősen megnő. Fehér műfenyőn például nagyon szépek a fekete díszek, amelyeket rózsaszínnel is lehet kombinálni. De lehet már arany és ezüst fát is kapni – lényegében úgy néznek ki, mintha boákból formázták volna meg.

Ha csicsás, sokszínű fára vágyunk, a szürkétől a kékig számtalan szín közül választhatunk. Ebben a műfajban azonban az önmagában is színes figurák is menők. No nem a gyerekkorunkból ismert Mikulásra, angyalkára, vagy diszkrét mintás gömbre kell gondolni. Aranyozott smile-fej, cukros muffin, ajándékdoboz, vagy éppen űrhajós, cápa, bicikliző krokodil, netán zongora kerülhet azoknak a fájára, akik ilyesmire vágynak. Az olcsóbb fajta fröccsöntött giccs, de van jó pénzért kézműves termék is. Persze akitől távol állnak az ilyen függők, összeválogathat gömbdíszeket is. Ha csupán a fényesekből és a csillámosokból pakol a fára – de abból jó sokat –, a végeredmény meglepően jól néz ki.

Fehér műfenyőn nagyon szépek a fekete díszek, amelyeket rózsaszínnel is lehet kombinálni. De lehet már kapni aranyszínű fát is. Fotó: Karnok Csaba
Fehér műfenyőn nagyon szépek a fekete díszek, amelyeket rózsaszínnel is lehet kombinálni. De lehet már kapni aranyszínű fát is. Fotó: Karnok Csaba

A dekoratőr szerint a harmonikus karácsonyfa díszítésének titka a sorrend.
– Először az égőket tesszük fel, majd a hangsúlyos díszeket, végül pedig az üres helyeket gömbökkel töltjük ki – mondta Kalmár Szilveszter.

– Minden rakható a fára: csúcsdíszként például Mikulás-sapka vagy akár egy plüsspanda is, de a függelékek között is lehetnek plüssfigurák, textil kiegészítők. A szaloncukor sem tiltott a dekorfán, azzal csupán egy baj van: a kereskedelmi csomagolás sem színben, sem dizájnban nem követi az aktuális trendet. Így – hacsak nem találunk a dekoráció színével megegyező édességet – jobb vele a fa harmóniáját nem elrontani.

Jövőre egyébként szintén a púder és a pasztell lesz a divat, valamint a skandináv karácsony színei, azaz a piros fehérrel.


Ünneplés helyett kikapcsolódás

Nem tart karácsonyt, ajándékokat sem vesz ilyenkor a rokonoknak, ismerősöknek Gabriella. Amíg más családok nagy evés-ivással töltik az időt a karácsonyfa körül, ő moziba vagy sétálni megy a barátaival.

– Azért nem veszek senkinek sem karácsonyi ajándékot, mert az életemet a Biblia tanítása szerint igyekszem alakítani. Nem bibliai tanítás a karácsony megünneplése, és Jézus, valamint az ő tanítványai sem ünnepelték meg ezt az első században – magyarázza Gabriella, miért „marad el" náluk az ünnep, amelyre mások sokáig készülnek és sok pénzt költenek. Fél az esetleges támadásoktól, senkinek sem szeretne magyarázkodni, ezért kérte, hogy a teljes nevét ne írjuk le. Azt mondja, az emberek egy része furcsának, csodabogárnak tartja őket, mások viszont elfogadják a vallási meggyőződésüket, és toleránsak.

– Tudom, hogy sokan ilyenkor is tiszta szívből adnak, de zömében a karácsony nem erről szól, hanem arról, ki milyen ajándékot adjon a másiknak. Vajon tetszeni fog?

Gabrielláéknál fenyőfaállítás sincs, mert az egy germán eredetű pogány szokás. Nincsenek ünnepi ételek, italok, nincs lakásdíszítés, mindezek helyett derűsen élvezik az év végi szabadságot, és moziba vagy sétálni mennek, találkoznak a barátaikkal.

Hogyan fogadják a rokonok, ismerősök, hogy nem kapnak ajándékot? – A gyerekeknek már korán elmagyarázzuk, hogy mi miért nem tartjuk az ünnepeket. Ők befogadók, és tudják, mi a helyzet. Még soha nem mondták, hogy nem szeretjük őket, vagy rosszindulatúak vagyunk, mert nem adunk nekik konkrétan a névnapra, karácsonyra, születésnapra ajándékokat – meséli Gabriella. Hozzáteszi, természetesen az év folyamán szoktak adni olyan ajándékokat, amelyeknek a gyerekek nagyon örülnek. Viszont a már-már kötelező meglepetés elmarad, inkább akkor adnak, amikor jónak látják és önzetlenül tehetik ezt. – Ma már nem jelent ez az ünnep számomra semmit. Elvarázsol ugyan a csillogás, de nem olyan mértékben, hogy feladjam azt, amit magaménak vallok.


Barátnak szerszámtartó öv, mamának fakanálszett

Mi mást is vehetne a legjobb barátjának karácsonyra, mint egy 13 részes szerszám- és szegtartó övet! A mosható, strapabíró poliészterből készült öv ideális fogók, ollók, fésűk, szegek, szegecsek és csatok tárolására. Most óriási kedvezményt adnak az övre, amely már 990 forintért megvásárolható az interneten. Szuper ajándék, ami mindenkinek jó, nem számít, mekkora a barátja derékbősége, hiszen állítható övvel rögzíthető.

Még egy kafa szemüveg, egy építkezésen használt műanyag sisak, és máris úgy néz ki, mint a Village People egyik tagja. Nem tudja, mit vegyen az anyjának, mivel lepje meg szentestén? Adjon a szeretett mamának egy 3 darabos fakanálszettet! A csomag tartalma: 1 darab fakanál főzéshez, 1 darab lyukas fakanál salátákhoz, krémek készítéséhez, 1 darab falapát teflonedényekhez. Mindez 490 forintért megkapható. Csak meg kell rendelnie a világhálón.

Hogy a 12 éves falusi unokahúgának is kellene valamilyen meglepetés? Azt is talál a neten, ajándékozza meg a kis édes, mucurka unokahúgát egy 13-féle színárnyalatú sminkkészlettel. Most hatalmas kedvezménnyel, 490 forintért vásárolhatja meg a készletet, amelynek tartalma: 1 darab smink, 13-féle színárnyalat és egy applikátor. Sanyi sógornak vehet az interneten egy professzionális baltát, szilikonmarkolattal – 2990 forintért. Garantált, hogy a sógor még aznap kipróbálja. A sógorasszonynak pedig adhat egy 20 LED-es ezüstfát, jégvirágokkal.

Ez a cseppet sem giccses, csodálatos tüneményfa csupán 2790 forint a neten. Egy hosszú utazásnak elengedhetetlen terméke a krómacél szivargyújtós termosz! Ez, kérem, melegen tartja az italát az autóban. Tarthat benne akár kávét, akár teát, vagy akár zacskós levest is készíthet benne. Anyaga: krómacél. Melegen tartó acélbögre. Hosszú volt ez az év, szusszanjon rá egyet, és lepje meg magát egy krómacél szivargyújtós termosszal, ami 5990 forintért rendelhető meg a neten.


Ajándék hét embernek 67 ezerből

A közvélemény-kutatók által megkérdezettek átlagban hét személynek vásárolnak karácsonyi ajándékot, és átlagosan 67 ezer forintot költenek rá háztartásonként.

 Halászlé, káposzta és bejgli

A közvélemény-kutatók által megkérdezettek több mint fele (56 százalék) esetében kerül halászlé az ünnepi asztalra, de népszerű a töltött káposzta (48 százalék) és a bejgli (74 százalék) is.

Az egyik magyarországi bank megbízásából készített kutatásból kiderült, a megkérdezettek közel harmada novemberben kezdi el a karácsonyi ajándékok beszerzését, és átlagosan hét személyt ajándékoznak meg.

A felmérés eredménye szerint a válaszadók karácsonyi ajándékra háztartásonként átlagosan 67 ezer forintot költenek, míg további közel 45 ezer forintot az ünnephez kapcsolódó egyéb kiadásokra.

Nagy többségük, 79 százalék előre megtervezi, hogy mit vesz. Mindössze 4 százalék nyilatkozott úgy, hogy csak a vásárlás helyszínén dönti el, mivel lepi meg szeretteit.

Tudatosak a megkérdezettek az ajándékok finanszírozásában is: 60 százalék az aktuális fizetéséből, 42 százalék általános tartalékaiból fizeti az ünnephez kapcsolódó kiadásokat, 36 százalékuk kifejezetten erre a célra félretett összegből gazdálkodik, kölcsönt 19 százalék vesz igénybe.

A karácsony komoly anyagi ráfordítással jár az ajándékozás miatt. Fotó: Karnok Csaba
A karácsony komoly anyagi ráfordítással jár az ajándékozás miatt. Fotó: Karnok Csaba

A karácsony komoly anyagi ráfordítással jár az ajándékozás és a vendégségek miatt, így nem meglepő, hogy a felmérésben a megkérdezettek 71 százaléka mondta azt, hogy előre meghatározza, mennyit fog költeni. Ez különösen a németekre jellemző, akiknek 86 százaléka előre megtervezi a karácsonyi ajándékokra szánt összeg keretét, míg a legkevésbé a svédek próbálják költekezésüket kordában tartani.
Az európai férfiak többsége a legtöbb pénzt partnerére szánja, míg nők esetében a szeretet anyagi kifejezése megoszlik partnerük és gyermekeik között.



Közös sütés, csengőszó és halászlé

Adventi koszorút és karácsonyfadíszeket készítenek – így készülődik a Csáti család a karácsonyra. A Jézuskának már november közepén elmondják a szülők, milyen ajándékot kért három kisfiuk. Az idei karácsonyuk 150 ezer forintba kerül.

Már november közepén elkezdi a karácsonyi készülődést a szegedi Csáti család. A szülők megkérdezik három kisfiuktól, mit hozzon nekik a Jézuska, majd átadják az üzenetet, hogy legyen ideje beszerezni a gyerekek ajándékát.

– Idén közös ajándékot kapnak a fiúk – tudtuk meg Hegedűs Mártától. Az édesanya elárulta, hogy a Jézuskától azt is megtudták: körülbelül 30 ezer forintba kerül a srácok ajándéka. Még az is kiderült, hogy a Jézuska internetről vásárol, valamint esténként néz szét az üzletekben. A szülők jelképes ajándékokat kapnak.

Minden évben készítenek adventi koszorút, a gyertyákat hétről hétre meggyújtják, a vasárnapi ebéd közben ég a szeretet lángja a konyhaasztalon. Persze az a legjobb játék, ha valamelyik kisfiú elfújhatja a gyertyát, ezért többször meg kell gyújtani azt – mosolygott Márta, hozzátéve: idén a legidősebb fiú, a hétéves Móric készítette a koszorúkat.

A fenyőfát általában az utolsó pillanatban veszik meg, december 24-én, délután közösen díszítik majd fel. Az üvegdíszek mellett sok saját készítésű karácsonyfadísz kerül a fenyőfára, ottjártunkkor Móric lelkesen varrta a piros szíveket – fotóriporter kolléganőnk kapott is egyet a kisfiútól. A család kedvence a zselés szaloncukor, ebből a fára egy sem kerül, a fa alól lehet majd elcsenni egy-egy szemet belőle.

Az üveggömbök mellett saját készítésű díszek kerülnek a Csáti család karácsonyfájára. Fotó: Frank Yvette
Az üveggömbök mellett saját készítésű díszek kerülnek a Csáti család karácsonyfájára. Fotó: Frank Yvette

A karácsonyi készülődés fontos része a sütés-főzés. A Csáti család szereti a hagyományos ételeket, 24-én halászlé és mákos bejgli kerül a vacsoraasztalra. 25-én kacsa, párolt káposzta és tört krumpli lesz a menü, pénteken pedig töltött káposzta.

– A fiúk is segítenek a konyhában – mondta az édesanyjuk. – A mézeskalácsokat két héttel az ünnep előtt megsütjük, a formázásban és a díszítésben is részt vesznek a gyerekek – avatott be. Emellett linzert, kókusztekercset és sós rudat készítenek.

– Már számolgatják a napokat, hogy mennyit kell még aludni – nevetett Csáti Miklós. Az édesapától megtudtuk, azért is izgalmas a karácsony, mert érkezik a nagymama, és két nagynéni, két gyerekkel – ők is velük töltik az ünnepeket.

Szenteste mindenki szép ruhába öltözik, a fiúk a szobájukban várják a csengőszót, karácsonyi zene és közös éneklés teszi igazán meghitté az estét, az ötéves Ábel el is énekelte nekünk kedvenc karácsonyi dalát. – A karácsonyfa előtt mindig készítünk egy közös fotót, amit elküldünk a barátainknak, hogy lássák, mennyit nőttek, mennyit változtak a gyerekek. Az USA-ban élő ismerőseinktől vettük át ezt a szokást, szerintem nagyon ötletes – magyarázta a környezetvédelmi felügyelőként dolgozó édesanya.
A szülők elárulták, a karácsony körülbelül 150 ezer forintba kerül nekik, vagy inkább többe. Szeptemberben kezdenek spórolni. De megéri – mondták –, mert együtt a család, a készülődés és az ünnepek minden pillanatát élvezik.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aki nem siet, 2015. január 5-én mehet legközelebb hivatalba

Az ünnepek között csak 2 és fél napunk lesz arra, hogy halaszthatatlan ügyeinket elintézzük. Tovább olvasom