Délmagyar logó

2016. 08. 24. szerda - Bertalan 18°C | 27°C

A szegedi a legdrágább tanulóbérlet

A szegedi a legdrágább tanulóbérlet
Szeged- Havi 4000 forintot kell fizetni Szegeden egy tanulóbérletért az általános és középiskolásoknak, valamint azoknak az egyetemistáknak, akik nem jogosultak ingyenbérletre. Az ország négy legnagyobb városa közül - beleértve Budapestet is - jelenleg itt a legdrágább a diákbérlet.
– Elsőéves egyetemi hallgató vagyok, de már középiskolába is Szegedre jártam. Emlékszem, öt éve még csak 2800 forintba került a havi diákbérletem. Most 4000-et fizetek érte – mondta Sántha Luca.
 
Az egyetemista Csilla (balra) ingyen kapja diákbérletét, amiért Lucának fizetnie kell. Fotó: Kuklis István

A Békés megyei lánynak szemeszterenként így 20 ezer forintjába kerül a tanulóbérlet. Sokallja, azt mondja, ha tehetné, ezt a pénzt inkább a tandíjába fektetné be. Régebben minden államilag finanszírozott nappali tagozatos hallgató kapott ingyenbérletet az egyetemtől, de mára ez megváltozott.

– Az egyetemen az államilag támogatott képzésben részt vevőknek egy általános szociális helyzetfelmérőt kell beadni, majd ennek eredménye alapján lehet pályázni az összes szociális alapú támogatásra, köztük a bérletre. Ebben a félévben 6151 egyetemista veheti át az ingyenbérletét. A bérletre jogosultság ponthatára most 80 pont volt – tájékoztatott az SZTE Közkapcsolati Igazgatósága.
 


Aki viszont nem éri el ezt a ponthatárt, vagy költségtérítéses hallgató, közép-, illetve általános iskolás, annak fizetnie kell a diákbérletért. Magyarország négy legnagyobb városa közül jelenleg Szegeden a legdrágább a tanulóbérlet. A jó hír legalább az, hogy Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester elmondása szerint idén nem emelik az árát. – Egy eladott diákbérlet után a kormánytól 2520 forint kompenzációt kap a város.
 


Ez fedezné elvileg a különbséget a diákbérlet és a dolgozói bérlet között, ami most 7000 forint. A kompenzáció 2006 óta ugyanakkora, így egy darab tanulóbérlet után csak 6520 forint folyik be – magyarázta az alpolgármester. Szerinte a szegedi tömegközlekedés magasabb színvonalú a debreceninél és a miskolcinál, míg Budapesten a dolgozóknak kell jóval többet, havi 9500 forintot fizetniük bérletükért.

Vélemények a diákbérlet áráról

K. Botond: Nem elég, hogy Szegeden drágább, de csak buszra, villamosra és trolira jók, míg Pesten még metróra, HÉV-re és hétköznapokon hajóra is. Értem én, hogy Szegeden kevesebben használják, ezért kevesebb emberen kell behajtani a költségeket, de hogy néhány helyre csak óránként jár a helyi busz, egy vicc.

Dalma: Ez semmilyen mértékben nem arányos a nyújtott szolgáltatással. Éjszakai járatok csak szabadnapokon vannak, ami nevetséges, hiszen egy egyetemi városban az éjszakai élet hétköznap a legforgalmasabb. Az abszolút lehúzás pedig az, hogy nem 30 napos a diákbérlet, hanem havi. Tehát ha én mondjuk beteg vagyok két hétig, és nem szegedi, akkor is meg kell vennem a 4000 forintos diákbérletet hó közepén, de így is csak következő hó 5-éig érvényes.

Bori: Igaz, hogy Szegeden drágább a tanulóbérlet, mint Budapesten, de csak 550 forinttal, ami nem számottevő különbség. Szegeden a kisebb távolságok miatt a belvároshoz közel lakó diákoknak egyáltalán nincs szükségük bérletre, illetve a kerékpárbarát városkialakítás miatt a biciklivel iskolába járók is többen vannak, mint Pesten, ahol egy belvárosi lakás egy diáknak gyakorlatilag megfizethetetlen, a városban biciklizni pedig sokak szerint életveszélyes.

Hoffmann Regina: Irreálisan magasnak tartom ezt az összeget tanulóként! Budapesten, ahol több tömegközlekedési eszköz is van, például metró, és nagyobb is a város, nem éri el a 4000 forintot a bérlet. Igaz, az egyetemistáknak Szegeden lehetőségük van pályázatot beadni városi tanulóbérlet igénylésére, de arra sem jogosult mindenki sajnos.

Ági: Én is tanuló vagyok, az iskolától az otthonomig tömegközlekedéssel járok. A bérlet ára tanulóként komoly gond, hiszen a rengeteg kiadás miatt (iskola, étkezés, stb.) igen szűkösen kell kijönnöm. Az pedig vicc, hogy két vonaljegy árából 50 kilométeres távolságot is megtehetnék oda vissza.

 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közüzemi számlák, kiköltözés, pereskedés: 3 fontos tanács, mielőtt kiadjuk lakásunkat

Közüzemi számlák, kiköltözés, pereskedés: 3 fontos tanács, mielőtt kiadjuk lakásunkat
Egy ingatlan bérbeadása számos kérdést vet fel, három pontra azonban minden esetben érdemes kitérni. Tovább olvasom