Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

A tavasz halálos pillanata

Szeged - Bármennyire is hihetetlen, a jó idő beköszöntével többen lesznek öngyilkosok. A pszichiáter szerint a tavaszi zsongás még inkább kiemeli a depressziós emberek komor hangulatát, és ahelyett, hogy jobb kedvre derülnének, levertségük tovább erősödik. Az ezredfordulótól 2007-ig egy falunyi ember – 4190 – lett öngyilkos a régióban.
– A hirtelen jött jó idő és az öngyilkossági kísérletek között összefüggést lehet találni – magyarázza Kiss-Szőke Anna. A pszichiáter szerint a hangulatzavar néven összefoglalható betegségek egy részének jellemzően őszi és tavaszi fellángolása van, a tünetek megjelenése, illetve kiújulása erre az időszakra esik.

Az öngyilkossághoz általában hosszú út vezet. A doktornő szerint az öngyilkosok, mielőtt tettüket elkövetik, sokszor elhanyagolják az élet fontos területeit, a halállal foglalkoznak. A környezet számára ez intő jel lehet.

– Nem szabad elfelejteni, hogy az öngyilkosság végül is egy olyan agresszív cselekedet, ami ha nem saját magunk felé irányulna, a törvény még a kísérletét is büntetné – emlékeztet a pszichiáter.

– Ezeket az erőket olyan irányba kell fordítani, hogy a problémák megoldását segítse – mondja a szakember. Úgy véli, a gondok szőnyeg alá söprését könnyebb választani, mint megoldásokat keresni. Sokan választják ezt a „módszert". Ez igaz az öngyilkosságot elkövető személyre és a környezetére egyaránt. Arra is oda kell figyelni, aki az öngyilkossággal „csak" fenyegetőzik, mert sosem lehet tudni, mi van a háttérben, mikor történik egy végzetes „baleset", ami már nem fordítható vissza – fogalmaz Kiss-Szőke Anna.

– A pszichiátriai betegségeknél általában kiemelten veszélyeztetettek a magányosak. Köztük sokkal gyakoribb a depressziós. A veszélyeztetettek közé tartoznak azok az emberek, akiknek a családjában már előfordult öngyilkosság – ennek a viselkedésnek ugyanis lehetnek genetikai okai is. Fontos, hogy a gyerekek ne azt tanulják meg, hogy ez egy választható megoldás az életben adódó nehézségek esetére – összegez az orvos.

Fekete számok – régiós listavezetők

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a Dél-Alföldön 2000 és 2007 között egy falunyi ember lett öngyilkos. Összesen 4190-en döntöttek úgy: önkezükkel vetnek véget az életüknek. Ez az országos átlagnál egyharmaddal több. Az említett időszakban Békés megyében 1231-en, Bács-Kiskun megyében 1678-an, Csongrád megyében 1281-en lettek öngyilkosok. Csongrád listavezetője Ásotthalom, ahol a fenti 7 éves időszakban 30-an választották ezt a „megoldást" az élet hozta gondokra. Az egész régióra jellemző, hogy a kisebb településeken gyakoribb az öngyilkosság – a fekete toplistán városokat csak elvétve találni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mosolyogni tessék! - Emléktábla Janikovszky Évának

Szeged - Szülővárosa új emlékhellyel tiszteleg Janikovszky Évának. A Bolyai utca 19. szám alatti szülőházán ma 14 órakor avatnak táblát. Tovább olvasom