Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

A víg özvegy - kortárs poénokkal

Szeged - Sok frissnek ható poént is hallhat a közönség A víg özvegyben – a Lehár-operett bemutatóját ma 21 órától tartják a Dóm téren. A címszerepet Herczenik Anna, Danilót Kálmán Péter énekli.
Államcsőd, valutaválság, Európai Unió, munka, hazaárulás, a haza érdeke – manapság gyakran hallható kifejezések is felbukkannak Lehár Ferenc 106 évvel ezelőtt született nagyoperettjében. Ez nem véletlen: a zenés műfajok specialistája, Böhm György dramaturg alapos ráncfelvarrást végzett A víg özvegy librettóján. A sztárparádét felvonultató produkciót Kozma Péter rendezésében, Kesselyák Gergely vezényletével ma mutatják be a szabadtérin.

A címszerepet alakító Herczenik Anna visszatérő vendége a fesztiválnak. Újszegeden Iluskát énekelte a János vitézben, majd Liu volt a Dóm téri Turandotban. – Az operistáknak az a legnehezebb egy operettben, hogy megtalálják a természetes beszédhangjukat. Nem akarjuk elhinni, hogy ugyanazon a hangon kell a színpadon is megszólalni, ahogy civilben beszélünk. Néhány évvel ezelőtt azt kívántam magamnak, hogy minél több operettet énekelhessek. Most megijedtem, mert az utóbbi fél évben csak operettszerepekre kaptam felkéréseket – mondta Herczenik Anna, aki most Glavari Hannaként mutatkozik be. – Az operett egy olyan összművészeti műfaj, amely minden szabad idegsejtemet leköti. Élvezettel játszom, örülök, hogy ilyen csodálatos csapattal léphetek fel.

Kálmán Péter és Herczenik Anna a főpróbán. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

Nem szokványos bonviván a Danilovic Dalinót alakító Kálmán Péter, hiszen baritonistaként énekli a nálunk inkább tenoristákra osztott szerepet.

Csak ma: kedvezmény hűségkártyás előfizetőinknek


A Szegedi Szabadtéri Játékok A víg özvegy című produkciójára – bármelyik előadásnapra – 50 százalékos kedvezménnyel válthatnak jegyeket előfizetőink a Délmagyarország/Délvilág Hűségkártya felmutatásával. A kedvezmény kizárólag a mai napon vehető igénybe Szegeden a Reök-palotában található jegyirodában, vidéken a Délvilág ügyfélszolgálati irodáiban (Makó, Szegedi u. 9–13.; Szentes, Kossuth u. 8.; Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27.).

– Az elmúlt 20 évben csak operát énekeltem: jobbára rosszindulatú gonoszokat vagy bohócokat játszottam. Most lépek fel először operettben; bonvivánnak kértek, ami kicsit távol áll az alkatomtól, a habitusomtól, talán még a hangomtól is. Rendezőnk és a karmester azonban megnyugtatott: azért választottak engem, mert kicsit másféle bonvivánt szeretnének látni. Nem tudok teljesen más karaktert adni, mint amilyen vagyok; úgy érzem, sikerült megtalálni azt a figurát, amit várnak tőlem – fogalmazott Kálmán Péter. – Bár operaénekes vagyok, a beszéd sem jelent újdonságot, hiszen Papagenóként is beszélnem kellett. Élveztem a próbákat, megtiszteltetés olyan nagy színészekkel egy színpadon játszani, mint Csákányi Eszter, Bajor Imre, Haumann Péter, Hernádi Judit, Molnár Piroska. A próbákon sokféle megoldást bátran kipróbáltak, lépésről lépésre tökélyre fejlesztették a szerepüket. Sokat tanultam tőlük.

A 41 éves baritonista Budapesten kezdte zenei tanulmányait, majd New Yorkban Carelli Gábor vezetésével folytatta. 1993-ban a Mozart Énekverseny helyezettjeként az Operaházban elénekelte Papageno, majd a Figaro házasságában Almaviva gróf szerepét. Részt vett Joan Sutherland mesterkurzusán is. A zürichi nemzetközi operastúdió tagjaként fellépett A nyugat lányában, az Úrhatnám szolgálóban. Az 1998–1999 évadban a zürichi operaház tagja lett, ahol a Borisz Godunovban, a Rigolettóban, a Salomében, az Álarcosbálban, a Szerelmi bájitalban énekelt. Augusztusban kezdi a Don Pasquale próbáit, egy új Wagner-szerep is várja.

Olvasóink írták

  • 5. Stephanie 2011. július 19. 17:57
    „Nem csak az előző napi esőre utaltak vissza, hanem még azon az estén a 2 és fél órával előadás előtti esőt is belerakták. :) Nagyon jó volt az előadás, minden tiszteletem a rendezőé, a színészeké, és persze mindenkié, aki lehetővé tette, hogy a darab színpadra kerüljön. :) Felejthetetlen élmény volt, az biztos. :)”
  • 4. somika 2011. július 17. 20:52
    „Nekem is tetszett az előadás.”
  • 3. szeti 2011. július 17. 14:37
    „Nagyon jó volt, nagyon tetszett, gratulálok a rendezőnek, operaénekeseknek, színészeknek, mindenkinek! A ráncfelvarrás is jól sikerült, az előző napi esőre utaló poén hatalmas volt! :) A végén a tüzijáték pedig nagyon kellett!”
  • 2. BartaVeca 2011. július 15. 19:15
    „Édesanyám kapott volna ingyen jegyeket az előadásra, ma állt sorban harmadjára a jegyekért, ahol közölték vele, hogy nincs a nevére kiállított jegy. Hozzáteszem, telefonon és személyesen is egyeztetett az illetékesekkel.
    (Tudom, ajándék lónak ne nézd a fogát, de azért nem kéne hitegetni az embereket, szegénykém készült az előadásra nagyon.) "Köszönjük"Szervezők!”
  • 1. Csecs 2011. július 15. 13:55
    „Ha az éjféli négy robbantás is kortárs hatásvadász poén volt, akkor üzenem a rendezőnek, hogy tudja kivel poénkodjon! Vagy az új jelszó, hogy Mindent a "művészet" oltárán? Még a város nyugalmát is?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Időutazás a Kelemen és a Zrínyi utcában: pezsgő bevásárlónegyed volt

A Kelemen és a Zrínyi utca mai körvonalai az 1879-es nagy árvíz után rajzolódtak ki. Novemberig nem jár rajta forgalom, érdemes az épületeket nézegetni. Tovább olvasom