Délmagyar logó

2018. 11. 20. kedd - Jolán 2°C | 8°C Még több cikk.

Alaszkából 14 nap alatt Zákányszékre ér a kért könyv

Zákányszék - Magyarországon a könyvtárosok tesznek a legtöbbet az esélyegyenlőségért, az internet pedig hatványra emeli segítőkészségük erejét. Erről bárki meggyőződhet, ha például a zákányszéki intézményben olyan kötetet kér, amely csak a Magyar Tudományos Akadémián vagy az Egyesült Államokban kölcsönözhető. Nem fog hiába várni.
Az alaptörténet: egy zákányszéki egyetemista lány, akinek Jack Londonról kellett dolgozatot írnia, az interneten megtalálta annak a könyvnek az ismertetőjét, amely nélkül nem tudta rendesen befejezni a munkáját. A kötetet 1898-ban adták ki Londonban, The Yukon Territory a címe. 14 nappal azután, hogy igényét jelezte, a postán odaért Zákányszékre a kötet, benne a küldő könyvtár pecsétje: Alaska State Library, azaz: Alaszkai Állami Könyvtár. A füzet, amelyben Paraginé Tóth Edina, a zákányszéki könyvtár vezetője a könyvtárközi kölcsönzések adatait vezeti, segítő partnerként nyilvántartja a megyebeli társintézmények mellett többek között a győri Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárt, a debreceni, a miskolci, a pécsi egyetem, és a Magyar Tudományos Akadémia bibliotékáját. Akinek nem kell minden azonnal, megtervezi a munkáját, annak nagyon praktikus segítség az Országos Dokumentum-ellátási Rendszer, amelyet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma alakított ki és támogat. Ez olyan hálózat, amelyben – mint Galát Gabriella, Kórász Mária és Somogyi Szilvia, a szegedi Somogyi-könyvtár munkatársai tájékoztattak – az összes könyvtár teljes, kölcsönözhető állománya elérhető. Ami az egyik helyen nincs meg, a másik elküldi. Az igénybejelentést interneten, pillanatok alatt intézik, így csak arra kell várni, hogy a posta elvigye a becsomagolt kötetet a küldőtől a kérő könyvtárba. A szabályok egyszerűek. Könyvtári tag kérheti ezt a szolgáltatást, itthon az 1900 után kiadott művek kölcsönözhetők így. Csongrád megyében a visszaküldés költségét 2008 óta átvállalja a többi intézménytől a Somogyi-könyvtár. A külföldi kölcsönzés díja példányonként 4500 forint, ehhez hozzászámítják még azt a pénzt, amiért az Országos Széchényi Könyvtárba visszaviszi a posta a küldeményt. A kölcsönzési idő 3 hét, egyszer lehet hosszabbítást kérni, ha nincs előjegyzés a kötetre. Ami nem kölcsönözhető, arról lehet másolatot kérni.

Galát Gabriella és Somogyi Szilvia küldeményt csomagol a Somogyi-könyvtárban. Fotó: Frank Yvette
Galát Gabriella és Somogyi Szilvia küldeményt csomagol a Somogyi-könyvtárban. Fotó: Frank Yvette

Többnyire egyetemisták élnek a lehetőséggel, elég sűrűn. Csak Makón például egy év alatt 3-400 ilyen igény fut be. Galát Gabriella azt mondja, Szegeden a legtöbbet kért szakkönyvek között szerepel Illyés Sándor Gyógypedagógiai alapismeretek című kötete, Bakacsy Gyulától a Szervezeti magatartás és szervezés. Egyébként újabban Frei Tamás A bankár és A megmentő című munkái utaznak sokat postán, valamint – ezt hangját lehalkítva mondja – A szürke ötven árnyalata című erotikus regény példányai, és a két másik „ötven árnyalat". – Az viszonylag hamar kiderül, mi hol érhető el. Egy Teuira Henry nevű szerző Ancient Tahiti című könyvét nemrég a a Dán Nemzeti Könyvtár bocsátotta rendelkezésünkre, Merrill C. Tenney Handy Dictionary of the Bible című munkáját a Washington állambeli Highline Community College – mondja Somogyi Szilvia.

Az ODR létrehozásával az volt a cél, hogy a nagyvárosi és a falusi ember is egyforma eséllyel jusson hozzá ugyanahhoz az állományhoz, ha belép a helyi könyvtárba. Az esélyegyenlőség ebben az esetben meg is valósul. Ez a jó ötleten túl nagyban köszönhető annak, hogy a könyvtárosok egyébként is segítőkészek. A vásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban meséltek a Katalist nevű netes oldalról, amelyen a szakmabeliek egymástól kérnek és kapnak segítséget. Például ahhoz, hogy ha egy kötetből eltűnt két lap valamilyen úton-módon, azt másutt, ahol ép a könyv, kimásolják, elküldik. Mátó Erzsébetnek, a makói József Attila Városi Könyvtár vezetőjének az emlékezetes „könyvtárközi története" egy asszonyról szól, aki azzal ment be a makói bibliotékába, hogy 1957-ben olvasott egy könyvet Mengeléről. Azóta nem találja, pedig a család is mindent elkövetett, az interneten is nyomoztak. Nem volt sok támpont, a könyvet azonban így is néhány napon belül meghozta a postás – ha nagyon akarnánk, meg lehetne keresni a füzetben, hogy honnan.

Olvasóink írták

  • 1. SP 2013. február 05. 10:44
    „"Galát Gabriella és Somogyi Szilvia küldeményt csomagol a Somogyi-könyvtárban. Fotó: Frank Yvette"”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Évi 2000 tűt cserélnek a Drogcentrumban

A kábítószerfüggőkkel foglalkozó szervezeteket sorra szüntették meg, csökkentették tűcsereprogramjukat. Szegeden az önkormányzat és támogatók is segítenek. Tovább olvasom