Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Amikor Albert Einstein főz, Havas Henrikkel vacsorázna

Podmaniczky Szilárd író borsóval készíti a paprikás krumplit, nagyon szereti a leveseket és a konyhában a legfontosabbnak a kreativitást tartja. Szeret kísérletezni, s, bár néha kinyitja a szakácskönyvet, azt csupán útmutatásnak használja.
– Milyen kapcsolatban áll a főzéssel?

– Időnként főzök. Vagy jó leveseket készítek, például raguleveseket, vagy sütőben, tepsiben egyszerű ételeket, például húsos–krumplis rakottakat. Régebben azt szerettem, ha jó sokféle hozzávaló került az ételbe, most meg éppen fordítva. Próbálok minél kevesebb adalékot, minél kevesebb fűszert használni a főzéshez. Nemrég elkészült egy kis tűzrakóhely a kertben, úgyhogy nyaranta ott szoktam bográcsozni, pörkölteket, például csülökpörköltet, vagy valami hasonló „közösségi ételt" készíteni.

– Szeret kísérletezni?

– Nagyon! Tulajdonképpen úgy kezdtem el főzni, hogy azt használtam fel, amit otthon találtam. Nem is annyira recept alapján működöm ma sem, inkább mindig kitalálok valamit.

– Mint Albert Einstein a paprikás krumplival? ( Podmaniczky Szilárd színdarabja az „Albert Einstein paprikás krumpli", amiben a tudós és felesége megpróbálják elkészíteni a magyar ételt, ám végül megváltoztatják a receptet – a szerk.)

– Igen, például! Annak az a különlegessége egyébként, onnan jött az ötlet, hogy általában olyan paprikás krumplit főzök, amiben borsó is van. Egy tudós pedig az atomi szerkezetben gondolkodik és a zöldborsó ezt egész jól modellezheti. Ezért is neveztük el Albert Einstein paprikás krumplinak! Ritka ugyan, de érdemes kipróbálni!

Podmaniczky: Tulajdonképpen úgy kezdtem el főzni, hogy azt használtam fel, amit otthon találtam.
Podmaniczky: Tulajdonképpen úgy kezdtem el főzni, hogy azt használtam fel, amit otthon találtam.


– Csupán ez volt az oka annak, hogy a főzés kiemelt szerepet kapott a darabban?

– Egyrészt igen, bár ez valójában kicsit másodlagos. Mindenképpen azt szerettem volna ugyanis, hogy a színpadon történjen valami egészen reális. Én akkor élvezem igazán a színházat, amikor megszületik valami illúzió. De ahhoz, hogy ez megtörténhessen, kell viszonyítási alap. Úgy voltam vele, hogy a főzés üteméhez és a ritmusához, ahhoz ahogyan az étel elkészül – mert tényleg a színpadon főzték meg a paprikás krumplit – lehet viszonyítani. Ehhez képest próbáltam létrehozni azt az illúziót, ami Einstein életéből, a felesége életéből, illetve a gyerekek életéből kihozható volt. Az egyik gyerekük fiatalon meghalt, ő például halottként szerepel a darabban, ami megint egy áttételes illúzió. Ez a fajta többrétegűség, érzésem szerint, stabilabbá tette a darabot.

– Kit hívna meg vacsorázni és miért?

– Havas Henriket. Nagyon szeretem, amit ő ír. Mostanában olvastam novelláit, küldött prózákat és egészen különleges dolgokat művel. Úgy nevezik, amit ír, hogy kopogós próza. Érzelemmentesen tudja megragadni a dolgokat és én ezt nagyon szeretem. Leginkább a régebbi amerikai irodalomra jellemző, hogy nem színezik túl, tényszerűen írják meg a prózákat. Másfelől a mi ismeretségünk egy ételhez kapcsolódik. Szereti a jó ételeket, a különlegességeket, én pedig annak idején receptnovellákat írtam a Magyar Narancsba, az ételkészítés filozófiájáról. Az egyik alapján főzött egy levest, ami nagyon emlékezetes volt a számára. Úgyhogy a beszélgetéseinkben ez vissza–visszatér.

– Mit főzne neki most?

– Van egy wok étel, amit nagyon szeretek. Mélyfagyasztott wok zöldségből, darált marhahúsból és pár perc alatt elkészülő wok tésztából áll. Húslevessel kell felönteni, abban fő készre. Gyorsan kész van és nagyon finom egytál étel.

– Szakácskönyveket, gasztroblogokat olvas?

– Ha valamit meg kell néznem bennük, igen. Szakácskönyvet írni szerettem volna abból az anyagból, amit a Magyar Narancsnak összeállítottam, de még nem jutottam el odáig, hogy ez meg is valósuljon. Volt egy barátom, aki sajnos már nem él és ő készített volna hozzá illusztrációkat, méghozzá akt fotókat. Voltak régi színes fotói, amik ételeket és aktokat együtt ábrázoltak és valahogy nagyon szép volt a szín- és képvilága ennek az egésznek. Innen jött az akt-szakácskönyv ötlete. Most viszont, hogy ő már nincs, valahogy elment tőle a kedvem. De néha, amikor kitalálok valamit, akkor utána olvasok. Nemrég csináltam itthon házi pestót és azért megnéztem, hogy az olaszok mit írnak erről. Aztán végülis én nem pisztáciával készítettem, hanem dióval!

– Van kedvenc étele?

– A húslevest nagyon szeretem, de valójában ez mindenre igaz. Ha belegondolok a legjobban mégis a pecsenyeszerű húsokat szeretem egyszerű köretekkel, rizzsel vagy krumplival. A savanyúságokat és a salátákat is rendkívül kedvelem. Sőt, volt egy időszak az életemben, amikor bárhová mentem, cézár–salátát rendeltem. Feltérképeztem, hogy Magyarországon hol, milyen cézár–salátát lehet kapni, mert arra gondoltam, hogy esetleg majd írok olyan történeteket, amiknek egy cézár–saláta ebéd vagy vacsora az apropója.

– Hol volt a legjobb?

– A legfinomabbat nem is Magyarországon ettem, hanem Zadarban, Horvátországban. Az valami rendkívüli volt.

– A Tavalyi vaj című finn groteszk novellákat összegyűjtő kötet címlapján, melyet Ön szerkesztett, egy vajba nyomott balti hering forma látható. A balti hering fent északon különösen kedvelt étel, mondhatni híresség. Kóstolta már?

– Nem, a gourmandságokkal úgy vagyok, hogy jók–jók, de én a hagyományos, egyszerű dolgokat is nagyon szeretem. Nem feltétlenül vagyok annak a híve, amikor úgy kezdődik egy recept, hogy vegyük le a Munkácsy képet a falról és vigyük el a bizományiba eladni, mert olyan drága alapanyagokból dolgozunk. Inkább a kreativitásban hiszek. Úgy gondolom, hogy igazából minden étel más, akkor is, ha ugyanabból a receptből főzzük.

– Melyik nemzet konyháját szereti a legjobban?

– Igazából nem nagyon merültem még el a külföldi konyhák rejtelmeiben. De nagyon szeretem például az olasz autópályák melletti auto grilleket, ahol rendkívüli finomságokat lehet kapni, például minestrone leveseket. Úgyhogy azt mondanám, hogy az olasz és a francia ételek állnak közelebb a szívemhez. Svájcban is éltem fél évig – az ő konyhájukra nem mondják, hogy különleges – de a húsféléket a boltokban úgy tálalják, hogy egészen nagyszerű dolgokat lehet belőlük összehozni.

– Minden könyvhöz, minden hangulathoz illik egy bizonyos íz. Mit gondol erről?

– Elképzelhető, hogy így van. Egyet tudok, amire biztosan igaz lesz! Épp egy boros könyvet írok, a balatonboglári borgazdaság, pontosabban állami gazdaság történetét dolgozom fel. És abban rengeteget beszélnek a borról, a borkóstolásról, visszaemlékeznek az évjáratokra, sztorizgatnak, pincetörténeteket mesélnek. Úgyhogy, ha valaki elolvas belőle 10 oldalt, biztos, hogy megkíván valamilyen finom bort. Ennek okán könnyen lehet, hogy egy regényben megképződik valami olyan fajta tartalom, ami alapján azt mondhatja az ember, hogy most szívesen megennék egy rántottát vagy egy pestós tésztát.

Olvasóink írták

  • 2. Mozimasiniszta 2012. május 13. 18:02
    „Havasnak főzzön a Szófia vagy a Lukrécia Borgia...”
  • 1. bánki 2012. május 13. 13:44
    „http://hu.wikipedia.org/wiki/Podmaniczky_Szil%C3%A1rd”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi diák a világ legjobb dobosai között

Gingl Zoltán szegedi orvostanhallgató 7 éve dobol. Nemrégiben 3. helyezést ért el egy nemzetközi versenyen, a Groove Alchemy-n. Tovább olvasom