Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Anyagilag is felelnek az orvosok a műhibákért

Szeged - Módosították a munka törvénykönyvét, eszerint a betegnek a kórház, a kórháznak viszont a vétkes orvos fizethet kártérítést részben vagy egészben ez év közepétől az elvesztett műhibaperek miatt. A területre szakosodott ügyvéd üdvözli, az orvosi kamara pedig felelőtlennek tartja az új szabályozást.

A műhiba megítélése

Ábrahám László ügyvéd az elmúlt héten két év letöltendő börtönre, a bábaságtól 10 évre eltiltott Geréb Ágnes szülésznő ügyéről azt mondta: jó lenne, ha az igazságszolgáltatásban nem alkalmaznának kettős mércét. Szerinte azért kapott ilyen példátlanul súlyos büntetést a szegedi származású doktornő, mert az otthon szülés élharcosa. Hasonló szakmai hibát, amit ő elkövetett, tucatszám tapasztalni a kórházakban, szülészeteken, csak azok az intézményi fedezettel a hátuk mögött vagy el sem jutnak a bíróságra, vagy sokkal enyhébb ítélet születik.

A törvény szerint eddig is lehetőségük volt az egészségügyi intézményeknek, hogy az orvosi műhibáért megítélt kártérítés kifizetésébe bevonják a gondatlanul eljáró doktort. Az összeg egyhavi átlagkeresetének 50 százalékát nem haladhatja meg. Júliustól azonban, a törvényi változások miatt, „súlyosan gondatlan károkozás" esetén akár a teljes összeget ráterhelhetik az orvosra. Arról nincs adat, hogy az esetek hány százalékában éltek az intézmények ezzel a lehetőséggel, a szigorítás pedig a jövő zenéje. A betegek, hozzátartozóik közvetlenül ezután is csak a kórházakat perelhetik. Az intézmény fizet, ha megítélik a kártérítést, neki pedig a vétkes munkavállalója. Merőben új szituációról van szó. – Az orvostársadalom most pánikba esett, de nem kell ennyire izgulnia, hiszen nem kötelező a kártérítést továbbhárítaniuk az egészségügyi intézményeknek, ez csak egy lehetőség – vélekedett Ábrahám László műhibaperekre szakosodott szegedi ügyvéd. – Persze, a jelenlegi anyagi kondíciók mellett minden kórháznak, intézménynek el kell gondolkodnia, miként teremti elő az adott esetben megítélt kártérítési összeget, mert a biztosító általában csak egy részét állja a számlának.

Ábrahám László szegedi ügyvéd szerint a jogszabályi változások a betegek érdekeit szolgálják. Fotó: Karnok Csaba
Ábrahám László szegedi ügyvéd szerint a jogszabályi változások a betegek érdekeit szolgálják.
Fotó: Karnok Csaba

Baráth Lajos: Át kellene gondolni

– Tényleg fontos, hogy a műhibaperekkel kapcsolatos szabályokat újragondolják a törvényalkotók az érintett betegek és az intézmények szempontjából is – reagált kérdésünkre Baráth Lajos, a makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-rendelőintézet főigazgatója. – Az most is úgy van, hogy ha egy ilyen eljárásban a bíróság jogerős ítélete vétkes kötelezettségszegést, közvetlen ok-okozati összefüggést állapított meg a bekövetkezett baj és az orvos magatartása között, az intézmény ráterhelheti a kártérítés egy részét a doktorra. Sok információm nincs a tervbe vett változásról, de szerintem ezen a téren a kórházak hozzáállásában nem várható nagy változás. Azt célszerűnek tartanám, ha a beteg továbbra is az intézményt perelné, és nem közvetlenül az orvost, és hasznos lenne, ha alakulna külön biztosító az egészségügyi intézmények számára, amely ilyen esetekben segítene. Abban is bízom ugyanakkor, hogy a kártérítési összegeket is behatárolják, ahogyan sok európai országban. Mert nálunk a sajátos gyakorlat nyomán 250 millió forintos kártérítési összegről is folyik per. Célszerű lenne, hogy ha bebizonyosodik egy perbe fogott intézményről, hogy nem vétett a szabályok ellen, legyen lehetősége nem vagyoni kártérítést kérni a jó hírnév megsértése miatt.

– Hogyan tudna kifizetni 10 milliós kártérítést egy 300 ezret kereső doktor? Sehogy. Az intézmények által megkötött felelősségbiztosítás őket is védi. Ennek tudatában talán túlzottan is biztonságban érzik magukat. A jövőben azonban ajánlott lesz egyéni biztosításra is szerződniük. Abban nem hiszek, amit sokan mondanak, hogy a törvényi módosítás a külföldre vándorlásnak újabb lendületet adna – fejtette ki az ügyvéd.

Ki jár jól a jogszabályi változással? Ábrahám László szerint egyértelműen a betegek. Mivel az orvosok zsebére is megy, mehet a játék, jobban odafigyelnek munkájukra, vélhetően kevesebb lesz a műhiba. Aztán hosszasan sorolta praxisából a gyakorlati példákat, mit is kell érteni nem odafigyelésen, gondatlanságon. Lapinformáció szerint a bíróságokon 357 műhibaper folyik, a perérték pedig 5 és fél milliárd forintot tesz ki.
Hajnal Ferenc, a Szent Györgyi Albert Klinikai Központ elnökhelyettese elmondta, a témában nem alakították ki az intézményi álláspontot. Úgy véli, az új jogszabály több törvénnyel sincs összhangban, és bizonyára módosulni fog még. Esetükben oktatóintézményről van szó, teljesen speciális helyzetben vannak. Arra a kérdésre nem tudott választ adni, hogy jelenleg hány műhibaperben érintett az intézmény.

A megyei orvosi kamaránál az elnök, Domonkos István véleményét kértük a júliustól életbe lépő változásról. Elmondta, nincs még egységes kamarai álláspont. Nekik az a dolguk, hogy értelmezzék a jogszabályt, majd mindent megtegyenek azért, hogy az orvostársadalom érdekei ne sérüljenek. A Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István velősen nyilatkozott egy országos napilapnak: az új szabályozás megengedhetetlen, felelőtlen és ésszerűtlen. Az alacsony bérből nem lehet fedezni a kártérítést, az egyéni felelősségbiztosítás – főként a rizikós területeken, ahol évente milliókra rúghat az összeg – pedig megfizethetetlen az orvosok számára. Alacsony bérükből erre nem futja.

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. radgondolok 2012. február 21. 00:12
    „Geréb Ágens frankón kitekerte az egyik elakadt baba nyakát, mint más a csirkéét. Ehhez képest a 2 év még nem is olyan sok.
    Ábrahám 50%dr a legtöbbször abba tud belekötni, hogy a minimumfeltételek/dokumentáció hiányos, így a kórházak nehezen tudják bizonyítani, hogy nem az orvosi tevékenység okozta a bajt. Aki nem hiszi, az gondolkodjon el azon a furcsa tényen, hogy noha tényleg napi szinten ítélnek meg horror összegeket kórházak ellen kártérítésként polgári perben, de valamiért extrém ritka, hogy orvost elítéljen a bíróság "műhiba" miatt, holott ugye a logika azt diktálná, hogy egy elkövetett hibához mindig tartozik legalább egy felelős is...”
  • 36. samu 2012. február 18. 15:53
    „" Ki jár jól a jogszabályi változással? Ábrahám László szerint egyértelműen a betegek. "

    Áááá! Még véletlenül sem az ügyvédek! :)

    Az orvosok visszatérnek a konzervatív, túlbiztosított megoldásokhoz.
    A betegek meg mindenféleképpen szívnak.
    Aki nyer kockázat nélkül, az az ügyvéd.”
  • 35. bambinaXX 2012. február 18. 11:24
    „33! érdekel a könyv. Geréb ügyéről azt gondolom: ő nem kényszerített nőket otthonszülésre - a nők akarták, vállalták, a rizikót is. engem nem lehetne rábírni, hogy otthon szüljek, pedig túlvagyok 3komplikációmentes, természetes szülésen.. nincs rizikómentes szülés, a kórházban sem biztosan tudnak mit kezdeni a hirtelen fellépő, nagyarányú vérzéssel.. de ha elakad a baba - azonnal viszik császárra és megmenekül baba, mama. ez a nem mindegy! aki otthon szül, a veszélyét is vállalja - nem kellene utólag mindent a szülészre kenni!”
  • 34. apa15 2012. február 18. 09:08
    „néha én is úgy érzem hogy az orvosok felsőbb rendűnek gondolják magukat ,de ezt azért túlzottnak tartom”
  • 33. Rotten 2012. február 18. 08:40
    „Ha nem jön közbe semmi, júniusban fog megjelenni Mi is emberek vagyunk című könyvem, ami egyfajta válasz akar lenni Kende Péter: Mik vagytok ti, istenek? c. könyvére. 15 éve szakosodtam újságíróként, televíziós műsorszerkesztőként az egészségügyre. Nem lehet tehát azt mondani rólam, hogy teljesen tudatlan volnék ezzel a szakterülettel kapcsolatban; avagy Villont idézve: "...nem vagyok bölcs, azonban nem vagyok ostoba egészen." Mégis, ahogy kibontakozik előttem a könyv teljes struktúrája, a megszólaltatott orvosok sorsa, történetei, időnként megdöbbenést érzek: mennyire keveset tud erről a szakmáról a közvélemény... Amikor a média felkap egy-egy műhibát, senki sem gondol arra, micsoda különbség: egy tűt a szénakazalban, vagy egy marék szénában találni.
    A társadalom kezd elfeledkezni arról, hogy az orvos is emberből van. A média, egyes erre szakosodott ügyvédek gondoskodnak arról, hogy ez mindinkább elfelejtődjön. Miközben megdöbbentő emberi sorsok tárultak elém a könyv írásakor... Az is megfogalmazódott bennem, talán nem csak a mosónők halnak korán...
    Van viszont egy észrevételem Geréb Ágnessel kapcsolatban: ő valóban azért kapott ilyen súlyos ítéletet, mert egy jó ügy élharcosa volna? Miközben hasonló műhibák tucatszámra fordulnak elő egészségügyi intézményekben? Mi a manó... Csak hát, ha Geréb Ágnes áldásosnak immáron nem feltétlenül nevezhető tevékenységét mennyiségileg egy pohár víznek vesszük, a gyógyintézményekben lezajló szülések mennyiségét például egy medencényinek, a tengerimalacom kis bogyója másként hat egy pohár innivalóban és másként a Sportuszoda medencéjében...
    Magyarország nem Hollandia; aki azt vállalja, hogy a jelenlegi infrastruktúra mellett - értem ez alatt a közlekedést - az otthonszülést választja, az tudatosan hazardírozik. Hobó egyik sora a Vadászat c. nagylemezen úgy hangzik: minden születés véres. És van, amikor csillapíthatatlan - teszem én hozzá.
    A többit majd Szekszárdi Miklós: Mi is emberek vagyunk című könyvben...”
  • 32. csemarti 2012. február 17. 22:42
    „Az orvosoknak van kötelező szakmai felelősségbiztosításuk!
    Csak az önrész, ami jelentősebb költség lehet. Azt meg le kell fedezni egy kollektív jogvédelemmel, és máris csak az általuk valóban elkövetett hibákért kell helytállniuk. Ma már mindenre van megfizethető megoldás. http://jogombanall.hu/index.php/kollektiv-jogvedelem”
  • 31. tom_peris 2012. február 17. 22:20
    „21. aquila0126 2012.02.17. 16:18

    A képviselőknél miért nem lehet ezt bevezetni?

    ott a pont!
    ha ezt bevezetnénk máris könnyebb lenne mindannyiunknak!”
  • 30. tom_peris 2012. február 17. 22:17
    „mintha nem lenne elég nagy felelösség, hogy döntéseiken múlhat élet és halál...
    most így már saját és családjuk megélhetését is mérlegelniük kell...
    hát hagy gratuláljak eme remek ötlet kiagyalójának...
    nyílván a havi 143 000 Ft kereső fiatal orvos dolgát most jól megkönnyítették ezzel...”
  • 29. cruiser 2012. február 17. 21:59
    „3. Együgyű 2012.02.17. 08:51
    "Amit Ők el k....k éjjel nappal"
    "Vélelmezem a 2/3 is erre felhatalmazta Őket"
    Kicsit együgyű a hozzászólás. Vagy-vagy!
    Vagy el...<moderálva> vagy kétharmad, de ez két külön társaság.”
  • 28. adamantium 2012. február 17. 21:48
    „23. klj-54 2012.02.17. 17:29
    akkor adj egy linket egy nemzetközileg elismert folyóiratból”
  • 27. mazsolaszolo 2012. február 17. 19:52
    „Basszuskulcs, ha most lenne 1996, olyan vastag lehetnék, mint a páncélszekrény...nah, így jártam.”
  • 26. kukachuszar 2012. február 17. 19:36
    „Nyugati ellátást, nyugati kártérítést várnak el tőlünk, mikor sem az eszközpark, sem az infrastruktúra nem felel meg nemhogy a nyugati színvonalnak, de megkockáztatom sok keletinek sem.
    Több feltétel hiányzik:
    1: megfelelő számú szakdolgozó az a minimum (folyamatos túlórák nélkül)
    2: megfelelő eszközök (nyugatról kiselejtezett de nálunk jó lesz az még eszközök kevesebb számban)
    3: korszerűbb épületek, nem ilyen széttagolt pavilonrendszer ami itt szegeden van (érdekes volt a betegszállítás egyik intézetből a másikba fekvőkocsin a nagy hóban, csoda hogy egy sem esett le. Érdekes látni mikor 3 orvos, 2 nővér, 2 beteghordó tolja a beteget az intenzív osztályról udvaron át szakadó hóban a haemodinamikára miközben újraélesztik. Mondanom sem kell a beteg életben maradásának esélye nagyban csökken - műhiba? az orvos hibája?
    4: megfelelő mennyiségű, minőségű gyógyszer
    5: megfelelő mennyiségű minőségű betegétkeztetés
    6: kevesebb magánpraxis üzemeltetése kórházi körülmények között (a beutalt beteg ráér, hiszen fontosabb a zsebbe fizetős akit a magánpraxisból rendelnek be különböző TB finanszírozott vizsgálatokra)
    7: megfelelő felső vezetés
    8: több tolerancia egymás iránt
    A legvégére hagytam a több erkölcsi és anyagi megbecsülést
    Csak ezek hiányoznak ma a XXI.századi gyógyításhoz.
    Ami megvan, az a sok okostojás fenn magasan, akik néha azt hiszik feltalálták a kanálban a mélyedést.”
  • 25. dokmed 2012. február 17. 18:56
    „Ábrahám fia inkább azon fáradozna, hogy a minimumfeltételek legalább teljesüljenek az egészségügyben.
    Azok nélkül ugyanis felesleges bármilyen felelősséget az orvosokra hárítani.
    Nem vagy rosszul működő, elavult eszközökkel, XIX. századi körlümények között nem lehet XXI századi módon gyógyítani.
    Pláne nem Egyesült Nyugger és Romanisztán- Adó- és járulékcsalonéziában”
  • 24. papen 2012. február 17. 18:08
    „Jó, és remélem, ehhez illő fizut is adnak az orvosoknak. Illetve a munkáltató is biztosítja a munkafeltételeket.”
  • 23. klj-54 2012. február 17. 17:29
    „@12. adamantium
    A szakirodalom hozzáférhető!
    Tessék rákeresni.
    Ja és nem árt megérteni az állítást sem!
    "Egy helyi járatos busz vezetője óránként ..."”
  • 22. Mignon 2012. február 17. 16:50
    „Bocs. azoktol, akik unjak mar hogy nemet peldakkal jövök.
    Ezt talaltam ezzel kapcsolatban a neten:

    "Tödlicher Ärztepfusch. Dr. Tod muss 7 Jahre in Haft"
    ("Halalos orvosi mühiba. Halal doktornak 7 evre fogsagba (börtönbe) kell menni")
    Forras:
    www.spiegel.de/thema/behandlungsfehler/dossierarchiv-2.html

    "Vier Jahre Haft für früheren Chefarzt der Klinik Wegberg"
    ("Negy ev börtön a Wegberg klinika volt föorvosanak")
    Forras:
    www.medinfo.de/news-r-1448-block-2-thema-fehlerhaft+behandelt”
  • 21. aquila0126 2012. február 17. 16:18
    „A képviselőknél miért nem lehet ezt bevezetni?”
  • 20. t680822g 2012. február 17. 15:31
    „19. Mignon : Teljesen igaz!! Én is ezt hallottam, és vicc az, amikor az magyar orvosok avval fenyegetőznek, hogy mivel kevés a zsé itthon nyugatra mennek dolgozni. Nyugati ifjúságnak is megvan bőven a szürke állománya, hogy elvégezzék az orvosit, csak nem divatszakma, azért amit leírtál, a műhibaperek miatt. A magyar orvos (hát még a rezidens) meg azt állítja, ott aranyélete van. Aztán ha gáz van lehet lelépni más országba. Az igazság az, hogy nagyvárosi magyar közalkalmazotti morvosi státuszért vérre menő harc folyik. A szürke vidéki státusok meg megtalálhatóak nyugaton, itthon nem kell a kutyának se...”
  • 19. Mignon 2012. február 17. 15:00
    „Adamantium!

    Pont erröl van szo a cikkben!
    A nemet orvos ki tudja fizetni a (magan)felelösseg-biztositast,

    a magyar orvos a magyar fizeteseböl nem...!

    (Sulyos esetben meg a börtöntöl a biztosito sem tudja megmenteni a nemet orvost...)”
  • 18. adamantium 2012. február 17. 14:47
    „17. Mignon 2012.02.17. 14:36
    kétségtelenül, hogy németország legnagyobb bulvárlapja.
    de az az orvos akinek ilyenre rámegy a gatyája az nem elég dörzsölt, ott minden orvosnak van a kórházin kívül egy "privathaftpflichtversicherung" ja is a biztonság kedvéért. az kiegyenlíti a számlát ha gond van”
37 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

IH-s programdömping

Nem lennénk meglepve, ha a hétvégén beköltözne az IH Rendezvényközpontba. Egyik program a másikat éri. Tovább olvasom