Délmagyar logó

2016. 06. 26. vasárnap - János, Pál 22°C | 31°C

Baleset szemtanúit keresi a Szegedi Rendőrkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntette miatt.
A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen személy egy ismeretlen gyártmányú és forgalmi rendszámú, feltehetően piros színű személygépkocsival közlekedett Röszke irányából Mórahalom felé az 5512-es úton 2016. február 12-én, 4 óra körüli időben. Az ismeretlen sofőr az út 0,45 kilométeréhez érve a jármű bal elejével elütött egy szemből, az úttesten világítás és láthatósági mellény nélkül közlekedő kerékpárost. A közlekedési esemény következtében a kerékpáros súlyos sérülést szenvedett.

A balesettel érintett személygépkocsi vezetője megállás nélkül Mórahalom irányába továbbhajtott.

A rendőrség kéri a piros színű gépjármű vezetőjét, továbbá a balesetről és a gépkocsivezetőről érdemleges információval rendelkező szemtanúkat, hogy a közlekedési esemény körülményeinek tisztázása érdekében jelentkezzenek személyesen a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (6721 Szeged, Párizsi körút 16-22.).

Telefonon bejelentés tehető a 62/562-423-as hívószámon, továbbá az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, illetve a 06-80/555-111-es „Telefontanú" zöld számán.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyógyítson az ápoló az orvos helyett?

Gyógyítson az ápoló az orvos helyett?
Több kompetenciája lenne egy ápolónak, mint egy kezdő orvosnak - ezt eredményezné, ha elfogadnák a tervezetet, amely az egyetemi végzettségű ápolókra orvosi feladatokat bíz. Tovább olvasom