Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Balogh Ádám, a kutató pedagógus

Szeged - Sokat tanulmányozza a mediterráneum, de főleg Görögország történetét Balogh Ádám, a szegedi Deák Ferenc Gimnázium magyar és történelem szakos tanára, aki decemberben Pedagógus Kutatói Pályadíjat kapott a Magyar Tudományos Akadémián.
A Pedagógus Kutatói Pályadíjat tavaly decemberben összesen 13, oktató-nevelő munkája mellett jelentős tudományos tevékenységet folytató középiskolai tanár vehette át Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián. Szegedről egyedül Balogh Ádám, a Deák Ferenc Gimnázium magyar és történelem szakos tanára, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) jogi karának óraadója részesült az elismerésben, amely oklevéllel és pénzjutalommal járt.

A nacionalizmus szerepe a görög külpolitikai gondolkodásban, 1897–1912 című munkájával pályázott a díjra.

Szegedről egyedül Balogh Ádám kapott Pedagógus Kutatói Pályadíjat tavaly év végén. Fotó: Schmidt Andrea
Szegedről egyedül Balogh Ádám kapott Pedagógus Kutatói Pályadíjat tavaly év végén. Fotó: Schmidt Andrea

– 2006-ban doktoráltam, ez volt a témám. A nyomtatott változata tavaly jelent meg, az SZTE adta ki – mondja Balogh Ádám, aki 2006 szeptembere óta tanít a Deák-gimnáziumban.

Névjegy

Balogh Ádám 1977-ben született Szegeden. Középiskolai tanulmányait a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban végezte. Az SZTE Bölcsészettudományi Karán magyar, történelem és a mediterráneum története szakra járt. PhD-képzését is a Tisza-parti városban folytatta, 2006-ban védte meg doktori munkáját. 2002-től óraadó az SZTE nemzetközi tanulmányok szakán, 2006-tól a Deák-gimnázium főállású tanára.

– 2001-től idegenvezetőként dolgozom Görögországban és a Balkán-félszigeten. Amikor elkezdtem az egyetemen a mediterráneummal foglalkozni, akkor főleg Görögországot szerettem meg, görög nyelvet is tanultam, aztán nyelvvizsgáztam belőle. Így a doktori témám és az idegenvezetés egymást erősítette. Rendszeresen járok konferenciákra a szegedi és a veszprémi egyetemre. Ez is motivál valamennyire. Ha határidők vannak, és konkrét témák, amelyekhez lehet kutatni, publikálni, akkor könnyebben vág neki az ember – vélekedik a szegedi pedagógus.

„A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógus Kutatói Pályadíjára legalább öt éve oktató, főállású középiskolai tanárok pályázhatnak, olyan tudományos munkával, amelynek eredménye tényleges előrelépést jelent a kérdéskör alaposabb tudományos feltárásában. A pályadíj odaítéléséről – a tudományterületen illetékes akadémiai kutatóintézet vagy szakbizottság szakmai véleményének birtokában – az akadémia főtitkára határoz" – írja az MTA honlapja.

Olvasóink írták

  • 4. MW2012 2013. január 15. 12:29
    „Én Ádámra még a JATE nagypályás focicsapatának jobbszélsőjeként emlékszem, ott is szorgoskodott! Hajrá Ádi!”
  • 3. nagykotta 2013. január 15. 07:09
    „Sok szeretettel GRATULÁLOK !!
    Nagy Imre Erik”
  • 2. tol 2013. január 14. 21:05
    „habár én egyáltalán nem ismertem a tanár urat, a cikkböl egy igen szimpatikus személyiség mutatkozott meg. Sok ilyen nyitott emberre van szüksége Magyarországnak! Hajrá magyarok!”
  • 1. suncityszeged 2013. január 14. 11:04
    „Gratulálok Tanár Úr! Örülök, hogy Önnél tanulhattam. És egy kis infó: http://mta.hu/mta_hirei/kutato-tanarok-akademiai-elismerese-131067/”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kommandós akció a szegedi Ligetben

Pénzátvétel közben fogták el a zsarolót - fotóval. Tovább olvasom