Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Bernáth és Ilia örökös könyvtártag

Szeged egyetemi könyvtárának segítőit, hírnevének öregbítőit ezentúl örökös tag címmel jutalmazza az intézmény. Idén Bernáth Árpád és Ilia Mihály kapta az elismerést.
Először adták át a Szegedi Tudományegyetem könyvtárának örökös tagja kitüntető címet. Az új könyvtárépület megnyitásának első évfordulóján két irodalomtörténész, Bernáth Árpád és Ilia Mihály vehette át a díszoklevelet. Mader Béla főigazgató elmondta, ezentúl minden évben maximum két, arra érdemes személyt tüntetnek ki december elején. Az örökös tagságot azok érdemlik ki, akik hosszú időn keresztül jelentős értékű adománnyal gyarapították a könyvtárat, valamint maguk is napi látogatók, és oktatóként hallgatóikat a bibliotéka szeretetére, használatára biztatják. „Bernáth Árpád és Ilia Mihály kapcsolatai révén számos, külföldön kiadott idegen nyelvű könyvhöz jutott a könyvtár" – világított rá a két irodalomtörténész érdemeire Mader Béla.
Az elismeréssel anyagi kedvezmények is járnak. Az örökös tagok a könyvtár fizetős szolgáltatásait – évi húszezer forintos értékhatárig – ingyen vehetik igénybe.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyurcsány: Az autópálya csak az első fontos lépés

Reptér, vasút, híd, tudásipar – sorolta a következő lépéseket a miniszterelnök, és a… Tovább olvasom