Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Bogár, Vezér és a viharharang

A városi szemnek mindig különös látványt nyújt a tanyavilág. Az ember el sem tudja képzelni, vajon miért választják egyesek a puszták magányosságát, miért nem költöznek be a faluba, esetleg a városba? A domaszéki tanyavilág két szélén idős embereket kerestünk fel. Mindennapjaikról faggattuk őket.
Fotó: Segesvári Csaba
Dorozsma határában bizonyosan eltévedne az ember, ha a Puskás házaspár birtokát segítség nélkül szeretné megtalálni. A térségben dolgozó egyik tanyagondnok, Antoni Zoltánné Erika segítségével mi azonban könnyűszerrel rátalálunk arra a földútra, ami az idős emberek otthona felé vezet.

Tojásleves és palacsinta

A házaspárt éppen ebéd közben zavarjuk meg. Az istálló melletti konyhájuk asztalán tojásleves gőzölög, a tűzhelyen épp palacsintát sütnek. Tanyájuk kapuja tárva-nyitva, pedig nem számítottak ránk. Puskás János elmondja, napközben nem zárják az ajtót, hiszen három kutyájuk – a meghatározhatatlan fajtájú Bogárral az élen – „rendőrként" vigyáz rájuk. Szomszédból egyébként nincs sok: házuk körül csak néhány tanyát látni, de azok közül sem lakott mindegyik. Úgy telnek mindennapjaik, ahogy a tanyavilágban szokott. Árpát, kukoricát termesztenek, és állatokkal foglalkoznak. Postás és újságos nem jár hozzájuk, a rokonság is csak ritkán nyit rájuk ajtót.

Hegedű, cselló és harmonika

Szórakozásuk a televízió: errefelé a Mónika- és a Balázs-show, valamint a Barátok közt ugyanolyan népszerű, mint a városban. A faluba hetenként egyszer járnak bevásárolni, egyébként mindent megtermelnek, ami a mindennapokhoz szükséges. Teheneik, csirkéik, malacaik vannak, és több hektár föld, amin takarmánynövényeket termesztenek, de ha úgy hozza a sors, János bácsi harangozni is szokott. A tanya területén ugyanis viharharang áll, amit a férfi szerint bizony erősen kell kongatni, ha úgy ítélik meg, a közelgő felhőkből jégeső esik majd. No és ott van Vezér, a pompás fehér herélt mén, aki télen is nagy szolgálatot tesz Puskáséknak: nem egyszer kötötték már kocsijuk elé, amikor a jármű elakadt a hóban.

Az estéktől nem félnek, hiszen ilyenkor Bogáron kívül a napközben láncra vert másik két kutya is járőrözik a birtokon. Mondják, megszokták a magányt, János bácsinak azonban mégis hiányérzete van. – Régen nagyvilági élet volt a tanyákon, ma visszahúzódnak az emberek, elég nekik a maguk baja. Mennyi kártyapartit rendeztünk! Iszogattunk, dalolgattunk és zenéltünk! – réved el a múltban János bácsi, aki hegedűn játszott, de volt csellós és harmonikás is a bandában.

A Homokhátság szélén, a Mórahalom–Domaszék menti tanyavilágban magányosan él Tanács Józsefné. A tanyagondnok rendszeresen látogatja Jolika nénit, aki már alig mozdul ki otthonából. A falu központjától majdnem tíz kilométerre lakik, ha mégis rászánja magát az útra, azt kerékpárral teszi meg.

Ha nem gyullad ki a lámpa

– Szeretem a magányt, azt csinálom, amit akarok, nem szól bele senki – mondja. Neki is a tévé a fő szórakozása, mint meséli, beszélnek abban eleget, így emberi hangból többre nem is vágyik. Miután az idős asszony körbevezet minket, Erikával együtt elbúcsúzunk tőle. A tanyagondnok azt ígéri, holnap ismét felkeresi. Kenyeret, tejet és a nyugdíjat viszi majd neki. Antoni Zoltánné Domaszék központja felé tartva elárulja: vannak olyanok, akik teljesen magukba zárkóztak a tanyavilágban, de a többség kedvesen fogadja a jó szándékkal érkezőket.

Elmeséli, egy idős nénihez szomszédja mindig átkopog, ha esténként nem gyullad ki nála a lámpafény. Nem hiába járja a tanyán élők körében a mondás: egy jó szomszéd száz testvérnél is többet ér.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ugrik a sofőrök korkedvezménye

A kormány azt tervezi, hogy megvonná a buszsofőrök korkedvezményes nyugdíjazását is. A szakmában… Tovább olvasom