Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Boldog, hogy túlélte

Szeged - Az élet szép! A halál nem megoldás! – üzente pár napja Szilvia mindenkinek, aki öngyilkosságon töri a fejét. A 39 éves nő Csörög rovatunkat hívta fel, és avatott be történetébe.

Kíváncsiak lettünk, és ellátogattunk szentesi otthonába, ahol felidézte életének legszörnyűbb napját, amikor megpróbált a halálba menekülni. A nőt a Tisza úszóház tulajdonosa és a vendégek, köztük munkatársaink mentették meg öt évvel ezelőtt, egy forró augusztusi estén. Szilvia most boldog.

– Ne tegye! Az öngyilkosság nem megoldás! Az élet szép! Tudni kell talpra állni. Muszáj. A halál túl könnyű megoldás. És akiket itt hagyunk? Azoknak fájni fog. Nem is tudjuk, mennyire.

– Miért mondja ezt most el nekünk?
– Öt évvel ezelőtt öngyilkosságot kíséreltem meg. Már tudom, nagy hiba volt.

A párbeszéd pár napja lapunk Csörög rovatának telefonján zajlott. A 39 éves Szilvia a Délmagyarországban megjelent, 15 éves öngyilkos fiúval foglalkozó cikkre reagált. A beszélgetést később szentesi tanyájukon folytattuk, ahol elmesélte élete legszörnyűbb napját.

Haragudott megmentőire

– Haragudtam azokra, akik megmentettek. Tényleg meg akartam halni. Hetek-hónapok óta, igazából gyerekkorom óta terveztem. De mindig találtam kifogást: fel kell nevelnem a fiam. Aztán elszakadt az a bizonyos cérna, már nem volt erőm küzdeni – szabadkozott Szilvia. Látszott tekintetén, szégyelli magát, majd folytatta: – Pedig az az augusztusi nap még jól is indult. Süttettük a hasunkat a fiammal, Martinnal a strandon. De aztán a bátyám lejött utánunk a partra. Összevesztünk. Verekedésig fajult a vita. Elmenekültem. Csak futottam, és futottam, egyenesen a Bertalan híd közepére. Út közben köveket raktam a strandtáskámba. Felálltam a korlátra, nyakamba akasztottam a táskát, és leugrottam a mélybe.

Szilvia szeme fényével, Rékával. Fotó: Tésik Attila
Szilvia szeme fényével, Rékával.
Fotó: Tésik Attila

Reméltem, többé nem fáj – emlékezett a nő, aki közel 20 métert zuhant, mielőtt belecsobbant a Tiszába. Csoda, hogy túlélte. De mivel tudott úszni, ösztönösen mentette az életét. A folyó fenekéhez érve elrugaszkodott. A szemtanúk szerint segítségért kiáltott.

Hozzál valami piát!

– A szüleim sokat bántották egymást, s bennünket is. Nem tudja, milyen attól rettegni, hogy a hajánál fogva kirángatják éjszaka az ágyból: hozzál valami piát! Próbáltam kitörni, ezért férjhez mentem egy jordán gyógyszerészhallgatóhoz. Huszonhárom éves voltam, amikor megszületett Martin. El akarták venni tőlem, ezért amíg lehetett, hazajöttünk Jordániából azzal az indokkal, hogy hivatalos papírokat intézünk. A férjem egy évvel később meghalt autóbalesetben. A vendéglátásban dolgoztam, de mindkét állásomat elveszítettem. Ki kellett költözni az albérletből, ahol éltünk. Egyik napról a másikra hajléktalan lettem. Nem tudtam eltartani a kisfiamat – sorolta az asszony, ami miatt véget akart vetni az életének. Nem először: gyerekkorában kétszer is vett be nagy mennyiségű nyugtatót. De utólag azt mondja: csak magára akarta vonni a figyelmet.

– Ki akartam szállni. De így alakult. Túléltem. Azóta nem fordult meg a fejemben az elmúlás – vallotta be Szilvia. Élt Pécsen, Szekszárdon, és végül Szentesen telepedett le. Három évig az utcán „lakott". Esőben a padon aludt. Nem kapott munkát.

Párra talált, anya lett

– Reggelente a parkban ülni és tétlenül nézni, ahogy a szépen öltözött emberek rohannak a munkába – állítja: ez a legrosszabb. – 2007 tavaszán éreztem először: sikerült kimásznom a depresszióból. Mindig a fiam boldogsága lebegett a szemem előtt. Ő nevelőszülőkhöz került. Most is Szentesen él, néhány kilométerre tőlem. Mindennap meglátogat. Nagyon jó a viszonyunk, de tudom, jobb helye van új családjánál: én nem tudnám teljesíteni egy 16 éves fiú igényeit – vallotta be az asszony, aki most állítja, boldog. Élettársát, Gyurit a munkahelyén ismerte meg. A 60 éves férfi is az utcán élt. Most együtt bérelnek egy tanyát, és nevelik 15 hónapos kislányukat, Rékát. Szerényen, de békességben élnek otthonosan berendezett szobakonyhás házukban. Szilvinek három testvérével is rendbe jött a kapcsolata, évekig nem beszéltek egymással. – Novemberben Réka bölcsődébe megy, én pedig dolgozni. Jó lesz, hisz annyi szép dolog van az életben – zárta a beszélgetést Szilvia, aki már alig várja a tavaszt, hogy végre kertészkedjenek a veteményesben.

Lapunk írta

Idézet a Délmagyarország 2004. augusztus 3-i számából:„– Segítsen – jön egy alig hallható hang a Tisza felől. Már sötétedik. (...) Kicsit megemelkedek, észreveszem, hogy egy fej sodródik, arról jött a hang is. Már állva kérdem: – Baj van? Megismétli: – Segítsen..." „– Jól hallottam? Segítséget kért? – kérdezi már állva a sodródó fejtől Szilárd. Vele és Jancsikával hármasban ültünk az úszóház szélén, az egyik asztalnál. Kézbe veszem a mentőövet, Szilárd elkezd vetkőzni, Jancsika toporog, ugorjon, vagy (…) Endre bácsi, az úszóház istene mellém lép, kezemből kiveszi a mentőövet..." Az úszóház végénél a fejet valaki megragadja, ketten kiemelik a vízből, akkor már látom, nő fuldoklott. Fiatal, harmincnál kevesebb. (...) Odatámogatják asztalunk végéhez, leültetik egy padra. Reszket. Láthatóan sokkot kapott. Mindenki segíteni akar. Takarót és egy vastag melegítőfelsőt terítenek rá, bebugyolálják..." „– Mi történt, hogy került a vízbe? – kérdezem a barna hajú, még mindig remegő asszonytól. A választól mindannyian megdöbbenünk:– Leugrottam a hídról – emeli a kezét a Bertalan híd irányába (...) A mentők alig három perc alatt értek ide(...) a rohamkocsi elindul vele a klinikára.

Olvasóink írták

  • 6. Piki 2009. február 27. 13:16
    „Sajnos ez a magyar ember sorsa.
    Éhezni, szűkölködni, bizonytalanban élni, öngyilkosságon agyalni egy életen át. Ez után pedig még rosszabb lesz....:(”
  • 5. Egy_a_sok_közül... 2009. február 27. 11:38
    „Erőt, egészséget és kitartást az élethez!”
  • 4. gyufika 2009. február 27. 10:53
    „Örülök neki ,hogy a fiatalasszonynak sikerült rájönnie hogy az életet élni kell bármilyen nehéz is!
    Személy szerint én is voltam több esetben öngyilkos jelölt de az utolsó percben mindig arra gondoltam hogy a szeretteimnek mekkora fájdalmat okoznék ezzel a tettemmel!
    Nehéz volt az életem sikerült talpra állnom ma már nem tenném meg semmi áron!
    Pedig az életünk abszolute bizonytalan kilátás a jövőre nézve szintugy!!
    Nehéz a gyermekeim életét nézni hogy egyre nehezebben boldogulnak de az élet mégis maga egy csoda!!!
    Hogy az ember minden nehézségek ellenére is megtalálja a boldogságot ami a családjában lakozik és megtalálja
    a lehetőséget amit rejt az ÉLET ahhoz hogy boldogulhasson!Ámbár kétség sem férhet hozzá egyre nehezebb az élet de mégis egy fogalom!!!!!”
  • 3. emzsr 2009. február 27. 10:28
    „Igazán tiszteletreméltó, ahogy talpra álltak! Kívánom, hogy most már soha ne legyen rosszabb!”
  • 2. Rika09 2009. február 27. 09:08
    „Szilvia legyen ereje élni, legyen nagyon boldog, kívánok még egészséget gyönyörű kis Rékával.”
  • 1. Vivike 2009. február 27. 08:14
    „Mit is lehet ehhez hozzászólni? Remélem boldog lesz. Bár ha van egy kislánya is akkor kizártnak tartom, hogy ne lenne az. Nekem is van egy lányom és bármikor mélypontra kerülök, csak rá gondolok és egyből szebb az élet!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Határsértők Tiszaszigeten, hamisított okmányok Röszkén

Tiszasziget - 17 határsértőbe futottak bele a szegedi határrendész járőrök szerdán hajnalban… Tovább olvasom