Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 24°C Még több cikk.

Bukta a termékbemutatón

Méregdrágán árult bóvlit három férfi, megtévesztő információkat közölve áruikról. A becsapottak azt hitték, jól járnak. A nyomozók az egyik termékbemutatón fogták el az ügyeskedőket.
A szegedi zsaruk termékbemutatóra mentek november 11-én. Nem vásárolni akartak, leleplezni. Október végétől több feljelentés érkezett hozzájuk rossz minőségű, hamis árut kínáló „varázslókról”. A nyomozók információi szerint 2400 forintba kerülő vákuumpárnát adtak el 70 ezerért, 16 ezer forintért beszerzett edénykészletet akciósan százezerért.

– A szegedi termékbemutatón közel két tucat érdeklődő jelent meg – ismertette az esetet Szalai Roland főtörzsőrmester, a Szegedi Rendőrkapitányság nyomozója. – Sorsolásokkal, ajándékokkal, például szerencsehozó karkötővel, állítólagos akciókkal, hatalmas árengedményt bemutató tablókkal szédítették az embereket. A megnyerő modorú kikiáltó belopta magát az idős hallgatóság szívébe, elhittek neki mindent, legfőképpen azt, hogy jól járnak, ha vásárolnak a termékekből.

A zsaruk nem várták meg, hogy vevő is legyen a gyanújuk szerint néhány ezer forintot érő bóvlikra, helyben igazoltatták a bemutató két szervezőjét, a kiskunhalasi I. Zsoltot (37) és L. Jánost (32), valamint a ceremóniamestert, a pirtói I. Ottót (27). Előállították őket, majd fogyasztók megtévesztése vétségének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak ellenük. Az árusok először azzal védekeztek, hogy mindennek az a reális ára, amennyit kértek érte, és nekik költségeik is vannak, szállás, utazás stb. A nyomozók megalapozott gyanúja szerint viszont a termékbemutatón különleges árkedvezmény, árelőny meglétéről vagy nyerési esélyről megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adtak, és az áruk lényeges tulajdonsága tekintetében valótlan, megtévesztő információkkal látták el a vevőket, ami bűncselekmény.

– A két kiskunhalasi vállalkozó ráadásul orvosi jellegű elnevezést adott cégének, azt sugallva, termékeik jó hatással vannak az egészségre – folytatta a nyomozó. – A forgatókönyv alapján dolgozó kikiáltó valótlanul egészségügyi szakértőnek adta ki magát, ami a szemfényvesztés része volt.

Amikor a nyomozók ismertették a gyanúsítottakkal, hogy a törvény szerint pontosan mit követtek el, beismerték a bűncselekményt. Szabadlábon védekeznek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közfoglalkoztatottak adventi vására a Megyeházán

A kistérségi startmunka programok fő területe a növénytermesztés, de a szőnyegszövés, tésztakészítés és közterületi bútorok gyártása is jellemző. Tovább olvasom