Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Csúszik az M43-as autópálya első szakasza

Módosul az M43-as autópálya első, a régi 5-ös utat a 47-es úttal összekötő szakaszának átadási határideje, a kivitelezőnek az eredetileg tervezett 2009. november 30-i határidő helyett 2010. március 31-re kell elkészülnie a 6,7 kilométeres autópálya szakasszal - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t (NIF) az kedden.
A kivitelező M43 SZEGED - MAKÓ Konzorciumot vezető Swietelsky Baugesellaschaft m.b.H. 2009. szeptember 14-én tájékoztatta a NIF Zrt.-t, hogy nem tudja tartani az eredeti határidőt. A cég azzal indokolta a csúszást, hogy az autópálya töltése alatt halad egy 1000 milliméteres vízvezeték, amelyne megóvásához - egy korábban nem tervezett - résfalat kell építeni.

A NIF Zrt. - közleménye szerint - kizárólag a résfal megépítéséhez és megtervezéséhez szükséges időt tudja elfogadni a határidő módosítása során. Amennyiben a kivitelező ezt a határidőt nem tudja vállalni, akkor a NIF Zrt. a kivitelezési szerződést haladéktalanul felbontja.

Olvasóink írták

  • 19. hamankato 2009. december 02. 01:46
    „Az volt a baj,hogy a szerződés aláírása után 6 HÓNAPIG NEM CSINÁLTAK SEMMIT !!!!!!!!!!”
  • 18. nobody 2009. december 01. 20:32
    „egy kb 100 meteres resfal 4 honap alatt?szep.korrupt itt mar mindenki.....”
  • 17. strangerr 2009. december 01. 20:31
    „A megfelelő látszám gyorsítja a töltés konszolidációt?:))”
  • 16. TrombiFrédi 2009. december 01. 18:36
    „Igen ezt is megcsinálták!”
  • 15. tótkomlósi 2009. december 01. 18:24
    „el lehet vállalni ilyen rövid határidővel is, csak a megfelelő létszámról kellene gondoskodni!

    De hát az ugye több kifizetéssel jár, és akkor kevesebb az extra haszon!

    van a környéken elég sok cég, aki szívesen részt vett volna a kivitelezésben, meg ugye van a sok munkanélküli, aki esetleg szakmailag bevethető lett volna, de az megint pénzbe van...”
  • 14. M@M 2009. december 01. 18:19
    „12 lawyer!
    Én első kézből tudom, hogy mindennel ...szó szerint mindennel együtt 1,5 milliárd forintból kijön a pálya ára Szeged-Makó viszonylatban kilóméterenként. Azzal együtt, hogy rendkívül sok komplikáció adódott a tervezés és a kivitelezés során. (pl: egy keskeny 5-6m sávban még 9 méter mélyen folyós iszap volt az építők nem kis meglepetésére) Illetve, a Tisza híd is elvileg drágítaná az építkezést, meg az algyői olajmező. De ...még ennek ellenére is belefért volna a fent említett összegbe! Vajon hova lett az 500 milla per km????”
  • 13. linca 2009. december 01. 17:59
    „Mi az ami magyarországon nem csúszik??
    Itt még az is csúszik ami le van szegelve!!”
  • 12. lawyer 2009. december 01. 16:57
    „1 km autópúlya, út, stb közbeszerzési pályázati árából hány Ft-ot fordítanak ténylegesen a kivitelezésre ?
    Túl nagy számra ne gondoljanak, főleg most, választások közeledtével.... Na ez itt a baj.”
  • 11. strangerr 2009. december 01. 16:35
    „9. Senkit:) Hülye volt a kivitelező hogy így elvállalta. Neki is tudnia kelett hogy ez irreális és megvalósíthatatlan ennyi idő alatt.

    De ha reális határidőt szabnak, ugyanúgy jövőre van kész mint most, de senki nem hisztizne.”
  • 10. szatyi 2009. december 01. 16:32
    „A régi ötösnél (a kettős körforgalomnál) még csak most zsaluzzák és betonozzák a hídfőket! Ennek semmi köze a vízvezetékhez, csalás, megtévesztés az egész. Botkának most kellene a sarkára állnia, ha akar jövőre egy kis szimpátiát szerezni.”
  • 9. sauron2 2009. december 01. 16:26
    „8. hozzászólás strangerr 2009.12.01. 16:07

    már bocs: de kit érdekel a kivitelező kára!? Az itt élőknek százszor több káruk keletkezik a hatalmas forgalomból!”
  • 8. strangerr 2009. december 01. 16:07
    „Csak a töltéskonszolidáció ideje hosszabb normálisan esetben mint amit kapott a Kivitelező a teljes beruházására. Már a szerződés aláírásakor nem kevesen írtuk, hogy ilyen irreális határidővel ezt a világ legszuperebb Kivitelezője sem tudja majd megcsinálni, nemhogy a Sw...sky:)

    Dehát válság van kell a munka, ha 5 napos határidővel írják ki a tendert arra is lett volna kivitelező aki elvállalja.

    A szerződés felmondása sokkal érzékenyebben érintené a Kivitelezőt, mint egy kötbér. Azon évekig menne a bírósági huzavona, hogy jogos vagy nem jogos. De ha itt felmondják a szerződését az azonnal milliárdos kár a Kivitelezőnek.”
  • 7. sauron2 2009. december 01. 15:32
    „5. hozzászólás tótkomlósi 2009.12.01

    a vezeték egy hosszabb szakaszon pont az autópálya nyomvonala alatt húzódik!
    1, ezt miért nem tudták?
    2, valóban nem állnak sehogysem, a többi szakaszon előrébb tartanak a munkával, pedig ott a határidő aug.31!
    3, a NIF egy <moderálva> társaság!”
  • 6. tótkomlósi 2009. december 01. 15:22
    „mégvalami

    ennek a munkának is van egy beruházója!

    Miért nem követelte meg az ütemterv tartását????

    Közben már rugdosni kellett vokna a kivitelező fővállalkozót az ütemterv betartására! Ha nem tudja tartani, akkor intézkedni kellett volna!

    dilettáns társaság az egész”
  • 5. tótkomlósi 2009. december 01. 15:19
    „a nagyon marha kivitelezője!

    A résfal az egy helyen van, nem a teljes szakaszon!

    Ha a többi helyen kész lennének, és csak ez a résfal kérdés lenne hátra, akkor elhinném a problémát!

    De a többi helyen sem állnak sehogy sem!

    Tehát ez csak duma!!!

    Fogalmuk sem volt a munka mennyiségével, akkor, amikor olcsón az övéké lett a meló!

    Kissé jobban kéne megtervezni a munkákat, és tisztában kéne lenni a kivitelezés idő igényével!

    Ehelyett, az nyer, aki kevesebbért valósítja meg a kivitelezést!

    Ez a közröhely!!!!”
  • 4. Birodalmi 2009. december 01. 14:26
    „3: hát ha nem, akkor nagyon sok kötbért kell fizetni lacikának :D”
  • 3. Stevvve 2009. december 01. 14:23
    „2010.08.31-re elkészül-e?
    Ez itt a nagy kérdés.”
  • 2. hamankato 2009. december 01. 14:15
    „Akkor most lesz kötbér vagy nem???
    /vagy márc.31-ig kész lesz és minden rendben?/”
  • 1. sauron2 2009. december 01. 14:13
    „"Amennyiben a kivitelező ezt a határidőt nem tudja vállalni, akkor a NIF Zrt. a kivitelezési szerződést haladéktalanul felbontja." miért nem kötbért fizettet vele? új kivitelező újabb csúszás! valaki megint jól jár, a 43-as mentén élők meg dögöljenek meg?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi kutató is megkapta a Charles Simonyi Kutatói Ösztöndíjat

Simon István szegedi biológus, Kollár László pécsi kémikus és S. Varga Pál debreceni irodalomtudós kapta idén a Charles Simonyi Kutatói Ösztöndíjat. Tovább olvasom