Délmagyar logó

2018. 01. 23. kedd - Zelma, Rajmund -4°C | 3°C Még több cikk.

Czomba és Rogán a büdzséről

Szeged - Szeged, Makó. Sikerült meglazítani azt a hurkot, amely az elmúlt évek kormányzása következtében a nyakunk körül szorult, de kibújni még nem sikerült belőle – fogalmazott Czomba Sándor közfoglalkoztatásért felelős államtitkár csütörtökön Szegeden, a megyeházán.
Czomba Sándor a 2012-es költségvetésről beszélt, elmondta: vannak húzóágazatok, például az autóipar, de nem szabad egy lábon állni. Szerinte komoly mozgástere van az országnak azokban az iparágakban, amelyek alacsony iskolai végzettséggel nagy létszámot tudnak foglalkoztatni – ezeket ki kell használni. Kiemelte: fontos, hogy megérje munkát vállalni mindenki számára. A szakképzés rendszerét is át kell alakítani, ezen a területen strukturális változásokat hajt végre a kormány.

Csütörtök délután Mágori Józsefné parlamenti képviselő meghívására Makóra látogatott Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke. A helyi Fidesz-irodában tartott sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Unió az adósságválság második hullámát éli meg, és ez Magyarországra is hat. Hazánk helyzetét nemcsak az nehezíti, hogy romlanak az exportlehetőségek, hanem az is, hogy a gazdaságot sebezhetővé teszi a nagy devizaadósság. Utóbbit kihasználva folyik a forint ellen spekulációs támadás. Az IMF-fel folytatott tárgyalásokra a stabilitás megteremtése érdekében van szükség.

A jövő évi költségvetésről elmondta: őrizni fogja a vívmányokat, például az adókedvezményeket, a váratlan helyzetekre 300 milliárdot tartalékol, és fő prioritása a munkahelyteremtés lesz – a Start-program jövőre 200 ezer állástalant vezetne vissza a munka világába. Folytatódik a bürokratikus terhek leépítése, és az Új Széchenyi-tervben a termelő, foglalkoztatásban élen járó vállalkozások szerény önrésszel is támogatáshoz juthatnak.

Olvasóink írták

  • 2. papika56 2011. november 25. 11:44
    „Ez a hír sajnos így nem igaz ! MERT :
    ov. a banda vezér --kiadta parancsba a párt katonáknak --mivel a népszerűségük már a fele mint régen -- elkell menni vidékre , ott elmagyarázni az embereknek ---amit a kormány csinál. Kötelező --mások más városokban jártak --NEM Mágoriné hívta !
    Rogán is hiteltelen a többi politikussal együtt: mert pl. ő inditványozta a devizahitel --egy összegű törlesztési törvényét!---mert pl csak neki : 58,7millió hitele volt ! Ezt gondolom --mivel több helyről kap fizetést --ami havi 2,5 millió ft --ő egy összegben visszafizette : így nyert a bolton kb. 20 millió ft. amit elengedtek az árfolyam miatt.!!!!!!!!!!!!!!
    Fityesz egy hiteltelen banda --munkahely ????--csak MEGSZORÍTÁSOK!! a nép teljes ellehetetlenítése !!!
    Vállalkozók még több terhe !!! nem segítése !
    1 kulcsos adó !---csak nekik meg a milliárdos haveroknak jó ! a nép 98 % csak teher !!!!!!”
  • 1. deszkás 2011. november 24. 19:20
    „És bevezetjük az útdijat a főútvonalakra is. Valamint létrehozunk egy újabb titkosszolgálatot. (Hir Tv )”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magukra találtak a vállalkozások

Szeged - A tavalyi 80-hoz képest 162 vállalkozás pályázott a telephely-fejlesztési kiírásra,… Tovább olvasom