Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Deák Zsolt Manccsal is dolgozott

Szeged - A 42 éves Deák Zsolt 22 éve dolgozik a Szegedi Rendőrkapitányságon. Vonzotta az egyenruha, a fegyveres testület és a búvárkodás, amellyel katonaként ismerkedett meg. A Maros Mentőcsoport tagjaként több akcióban vett részt, megtalálva vízben elsüllyedt autókat, ékszereket, holttesteket.
 Névjegy

A 42 éves Deák Zsolt Szegeden született, az általános iskolát a Kodály tériben végezte, a középiskolát a Bebritsben, a vasútforgalmiban, míg a JGYTF-en művelődésszervezés, pedagógia és marketing szakon végzett, másoddiplomát a Rendőrtiszti Főiskolán szerzett. Huszonkét éve a Szegedi Rendőrkapitányság állományában dolgozik (őrnagy), búvárként tagja a Maros Mentőcsoportnak. Párkapcsolatban él, gyermeke, Milán három éves. Hobbija a számítástechnika.

– Volt profi egyenruhás a családban, vagy teljesen váratlanul jött ez az elhivatottság, a rendőri pálya?

– Nem volt rendőr a famíliában, a búvárkodással a katonaságnál, a határőrségnél ismerkedtem meg. Mintha megcsapott volna a „mozdony füstje", tetszett az egyenruha, elköteleztem magam a fegyveres testület mellett, nem volt kérdés, hogy leszerelés után merre visz az utam. A rendőrségnél 13 évig bűnügyi vizsgálóként tevékenykedtem, feladatom a nyomozó által felderítettek bizonyítása volt, hogy az ügyészség megfelelő anyagot kaphasson a vádemeléshez.

– Sok érdekes esettel találkozhatott közel másfél évtized alatt.

– Valóban, többször együtt dolgoztunk a megyei kollégákkal, döntőek voltak a gazdasági bűncselekmények. Saját felderítésként – láncra felfűzve – több ezer bűncselekményt bizonyítottam a nyomozó csoporttal együtt. 13 év után úgy éreztem, váltani kell, a bűnügyi osztályra kerültem, olyan erőszakos bűncselekményekkel foglalkoztam, mint a nemi erőszak, a súlyos testi sértés, a garázdaság, a zsarolás és az önbíráskodás.

– Öt-hat évvel ezelőtt az újszegedi rendőrőrsön lett főnyomozó, majd megbízott őrsparancsnok, ez más közegnek számított?

– Az őrsök kisebb, összetartó közösségnek, szinte családnak nevezhetők. Igaz, ránk szakadt Újszeged minden nyűge, baja, a legtöbb fesztivál, például a szőregi és deszki is hozzánk tartozott. Előfordult, hogy az őrs melletti telefonfülkétől 1 méterre rosszul lett, infarktust kapott egy idős férfi. Felesége nem a fülkébe ment telefonálni, első rémületében hozzánk szaladt be segítségért. Értesítettük a mentőket, elsősegélyt nyújtottunk, részesei lehettünk annak, hogy a bácsi életben maradt.

– A rendőri hivatás szinte állandó ügyeletet, készenlétet jelent, ez a családi élet rovására mehet, nem?

– Nem tudom cáfolni... Mostani kedvesem, Hajnalka rendőrként ismert meg, elfogadott így, és van egy csemeténk is, a 3 éves Milán. Keveset vagyok otthon, és sztereotípia, de igaz: ezt a hivatást csakis biztos családi háttérrel lehet csinálni. A lelki teher nem csökken, a jogszabály titoktartásra kötelez bennünket, semmit sem mondhatunk el senkinek. Ezzel megtanulunk együtt élni, ezt kezelni. Ráadásul idéntől a készültségi szolgálatnál tevékenykedem, parancsnokként, szakmai irányítóként.

– Az egyenruhás, a fegyveres testületeknél is megfogalmazható ars poetica?

– Természetesen! Nagyon fontos, hogy az ember elhivatott legyen, érdekelje, amit csinál, és a feladatait jog- és szakszerűen végezze. Legyen kreatív, a helyszínen mindig az elkövető fejével gondolkozzon, találja ki, mit miért tett, merre, hogyan menekülhetett. Ezeket a tételeket magamra nézve mindig kötelezőnek tartottam.

– Az elhivatottság vezette a hivatásos búvárkodás, a Maros Mentőcsoport irányába, tagjainak sorába?

– És a bátyám, József, aki szintén búvárkodott, tőle kaptam kedvet hozzá. A katonaságnál merültem először, tulajdonképpen a kiképzés részeként – ez az orosz találmányú, úgynevezett UGK-felszereléssel történt. A profi búvárkodás veszélyes, valóban elhivatottság szükséges hozzá, feladatot oldunk meg. Kihagyásokkal 15 éve merülök, és először nálam is hobbiként indult, nem akartam hivatásos lenni, Nézelődtem, rengeteg élményt szereztem például a Vörös- és a Fekete-tengert járva. Aztán váltottam, mert találkoztam egy barlangi oktatóbúvárral, kipróbáltam, és az első ilyen merülés után a barlangot választottam, azt a „műfajt" sokkal szebbnek, izgalmasabbnak találtam, mint a tengeri búvárkodást – Czakó László és Gyurka Zsolt volt az elméleti és a gyakorlati oktatóm.

Deák Zsolt Manccsal is dolgozott. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

– Nem ez volt a végállomás...

– A vízi mentőkhöz Seller András, a vízimentő-szolgálat vezetője révén kerültem. Ez újabb tanulást, oktatást jelentett, például egészségügyi, szanitécképzést is kaptam. Négy-öt éve kerültem a Szegedi Vízimentő Szakszolgálathoz, Csongrád megyében és a régióban mi végeztük a Tiszából való mentéseket. Az első időszakban saját eszközeinkkel merültünk, bedobtuk a közösbe, amink volt. A Tátrai János vezette Maros Mentőcsoport már komolyabb lépcsőfok, univerzális, több szakterülettel – így búvárokkal is. Dolgoztunk árvízi védekezésnél, töltést erősítettünk homokzsákokkal, vagyontárgyakat mentettünk, vízi járőrözést vállaltunk, és akad favágó is a csapatban.

– Maradjunk a búvárkordásnál! Van esély a vízben eltűnt, elmerült megmentésére?

– Nem sok, sőt úgy is fogalmazhatok, semmi. Ha valaki belemegy a vízbe, elmerül, görcsöt kap, 1 perce vagy még annyi sincs, hogy életben maradjon. Vagyis időben nem érhetünk a helyszínre, hogy megmentsük. Akkor könnyebb dolgunk van, mikor vizes rendezvényeket, például kajak-kenus, evezős eseményeket biztosítunk, mindig van „befordulás", amikor menteni kell a versenyzőt és a hajót.

– És amikor elmerül, eltűnik valaki?

– A keresés támpontja a rendőrség jelzése, a barátok, szemtanúk állítása, hol merült el, hol látták utoljára. Van, hogy hajóról, van, hogy vízpartról indulunk bevetésre, egyikünk a vízben dolgozik, a másik biztosítja; ha autót keresünk, nagyobb, ha holttestet vagy kisebb tárgyat, kisebb léptékkel kutatjuk át a folyót, tavat. Mentálisan és fizikálisan is topon kell lenni, akadt olyan kolléga, aki kijelentette: most nem tudja vállalni a feladatot. És ezt el kell mondani, így korrekt magával és a kollégákkal szemben. Egyébként kerestünk már a fenéken autót, páncélszekrényt, ékszert, fegyvert – víz alatti fémkereső detektorral. A legutóbbinál előfordult, hogy az elkövető menekülés közben Ferencszállás közelében csatornába dobta a pisztolyt.

– Már említette a mentális frissesség fontosságát, de én nem tudom elképzelni, miként lehet arra „ráhangolódni", hogy egy holttestet, halott embert kell megtalálnom.

– Higgadtnak kell maradni! Amikor lemegyek, meg akarom találni – már a család miatt is, hogy legyen kit eltemetni –, de fontos: magamat nem veszélyeztethetem. Amikor a közelmúltban elmerült a 20 éves születésnapját ünneplő fiatalember Mindszentnél, ott voltam a csapatban. Hat órán át kerestem, nagyon elfáradtam, de nem akadtam rá – egyik kolléganőm ezért szurkolt, nem akart szembesülni a látvánnyal –, viszont hasznos információkat adhattam a következőnek a fenékről, a különböző tereptárgyakról. A társam meg is találta, a Maros Mentőcsoportban még Házi Ervin és Fülöp Gábor a búvár.

– A víz alatt koromsötét uralkodik, a látótávolság szinte nulla, hogyan lehet egyáltalán tájékozódni, keresni?

– Tapintással. Szétterülünk, elfekszünk a fenéken, és kézzel, lábbal keresünk, figyelünk minden rezdülésre, érintésre. Nagyon óvatosan kell eljárni, a felpüffedt, régóta vízben lévő élettelen test ugyanis teljesen kiszámíthatatlanul „közlekedik" a vízben. Előfordult, hogy kézzel megérintettem, ettől továbblendült, és csak 30 perc múlva találtuk meg újra. Az értelmetlen, erőszakos halál máig megvisel, és amióta szülő vagyok, legjobban a gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények, a kicsi, törékeny, élettelen testek látványa. Szerencsére vagyunk olyan viszonyban egymással, hogy leülünk és megbeszélünk egy-egy ilyen esetet, figyelünk egymásra. Olyanok vagyunk, mint a jó bor. Minél öregebbek vagyunk, minél régebb óta csináljuk, minél nagyobb a tapasztalatunk, annál jobbak leszünk, vagyunk. Vakon megbízunk egymásban. Másképpen nem is működne.

– Akad valamilyen különleges, de nem feltétlenül tragikus emléke az eddigi Maros Mentőcsoport-korszakból?

– Igen, de lehet, hogy nem ilyenre számít. Dolgoztam együtt a miskolci Spider-mentőcsapattal és a híres keresőkutyával, Manccsal. Már idősebb volt, és ott volt vele az utódja, Radar, akit tanított. Vízben, vízparton kellett szaglászni, mindig hibátlanul jelzett. Mancsnak kisugárzása volt, okos, megbízható, tapasztalt kutya, élmény volt vele dolgozni. Miskolcon, a Szinva-parton felállított szobránál, emlékhelyénél – mindig van friss virág, és mécses is ég – lefotóztattam magam vele.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előzetesben az élettársát megverő férfi

Előzetes letartóztatásba helyezte a Szegedi Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró azt a szegedi férfit, aki a hétvégén súlyosan bántalmazta élettársát. Tovább olvasom