Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Délután kézbesít a posta hétfőtől

Szeged - Az ajánlott levelek több mint egyharmadát nem sikerül kézbesíteni. Ezért újít a posta: hétfőtől október végéig Szegeden délután viszik ki a könyvelt küldeményeket Tarján, Makkosház, Újrókus és Északi városrész lakótelepeire.
Öt óra körül érek haza a munkából Tarjánba, ha hivatalos levél jön, mindig a postaládában vár az értesítő. Fordulhatok vissza érte este a nagypostára, vagy beállok a sorba másnap délután. Tegnap nem volt türelmem kivárni a sor végét, most ebédszünetben próbálkoztam – panaszolta Varga Lászlóné a Széchenyi téri hivatal előtt. A postásnak sem egyszerűbb a dolga. Sonkoly László például, aki fél 7-kor tekert ki tegnap a szolgálati kerékpárján a tarjáni körzetébe, az aláírni való levelek felét visszahozta fél 2-kor a műszak végén.

– A pénzes küldeményeket általában várják a lakók. Azokról tudják, mikor érkezik, ezért a nyugdíjasok zöme úgy alakítja, hogy otthon legyen. A hivatalos leveleket, ajánlott és tértivevényes küldeményeket viszont nem dobhatom be, azt személyesen kell átadnom aláírás fejében. És nálam marad többségében az a sima levél is, amelyik a mérete miatt nem fér be a postaládába – mondta az 54 éves kézbesítő, aki 36 éve rója az utcákat.

Sonkoly László kézbesítő hétfőtől délben indul Tarjánba. A kísérlettől azt várják, kevesebbet kell sorba állnunk a hivatalban. Fotó: Karnok Csaba
Sonkoly László kézbesítő hétfőtől délben indul Tarjánba. A kísérlettől azt várják, kevesebbet kell sorba állnunk a hivatalban. Fotó: Karnok Csaba

Mindez sokat változhat a közeljövőben. Hétfőtől október végéig – kísérletképpen – újít a magyar posta; Szegeden a tarjáni, a makkosházi, az újrókusi és az északi városrészi lakótelepeken délután viszik ki a leveleket. Ez 32 postást érint, ők legkésőbb este 7-ig járják az útvonalukat, ezután fordulnak vissza a főpostára elszámolni. Sonkoly László hétfőtől délben indul a belvárosból, hogy a kör végére érjen, és – ha záróráig belefér – a visszaúton a később hazaérőknél újabb kísérletet tesz, hogy átadja a könyvelt leveleket. Nem fél, hogy ezentúl sötétedésbe hajlik a munkája, mert mint mondja, este amúgy sincs már a postásoknál pénz.

12 várost figyelnek

A másfél hónapos kísérlet a címzettek kényelmét szolgálja – tájékoztatott Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője. Egyszerre tesztelik Budapest és 11 nagyváros kijelölt területeit. Az év első hónapjaiban a hivatalos iratok 40 százalékát nem sikerült kézbesíteni a nagyobb településeken. Ha a tesztidőszakban jelentős javulást tapasztalnak, jövőre bevezetik a délutáni kézbesítést.

Külföldön minden kicsit más

Nehéz más országokéval összehasonlítani a magyar posta helyzetét, mert tőlünk nyugatabbra a pénzes utalvány szinte teljesen kiment a divatból, és sokkal kevesebb a könyvelt küldemény. Az biztos, hogy a német, holland és svéd posta délután is kézbesít. A németeknél külön viszik ki a leveleket a cégekhez délelőtt, délután pedig a lakossági ügyfelekhez.

Olvasóink írták

52 hozzászólás
  • 52. SP 2009. szeptember 14. 18:33
    „Micsoda szerencse.
    "hogy a postáé 40-nel kezdődik, míg a miénk 62-es körzet" .
    Pszichiáteri képesítéssel azonnal kuncsaftokhoz lehetne jutni. Élni kellene ezzel az adottsággal. Aranybánya lehetne.”
  • 51. Ági84 2009. szeptember 14. 13:31
    „Szegény nyugdíjasoknak már újságra sem telik, ugyanis fogalmuk sincs arról, hogy miért nem kapták még meg a nyugdíjukat ma.

    Történetesen a munkahelyem telefonszáma (magánrendelő) megegyezik a postáéval, annyi különbséggel, hogy a postáé 40-nel kezdődik, míg a miénk 62-es körzet.
    A sok vén szipirtyó bemutatkozás nélkül ordít, vádaskodik a telefonba, hogy miért nincs még nyugdíj, mért nem jön a postás már, meg sem hallva a bemutatkozásomat, illetve azt, hogy rendelőintézetet hívott.
    Nagyon hálásak lennénk, ha a posta valamilyen úton módon értesítené az ügyfeleit, hogy az ő számuk 40-es körzetű. Nagyon uncsi ugyanis a betegek mellől, a rendelési időben felugrálni egy-egy tirpák modorú nyugdíjas miatt.”
  • 50. floridaimagyar 2009. szeptember 14. 02:55
    „36 - joy : van eleg kozom hozza mert a kepen lathato postast nagyon jol ismerem, es annak ellenere hogy USA-ban elek dolgoztam mar mind a magyar mind az USA postan is , szoval bagoly mondja ...”
  • 49. gerbera 2009. szeptember 13. 22:27
    „Postás ezután nem kétszer csenget ,,egyszer se,,,,,minden állami cég BKV sorsára jut,állami cégeket a mult bolsekvik rendszer pártkatonái vezetik ,osztogatnak maguknak még csődbe nem viszik .”
  • 48. SP 2009. szeptember 13. 20:37
    „Posta is állami cég. Nemrég privatizálni akarták.
    BKV mintára nagy jutalmak várhatók?
    Ezt az ötletet külső szakértők, tanácsadók dolgozták fel?”
  • 47. TrombiFrédi 2009. szeptember 13. 17:25
    „Ha így folytatódik lassan a postások "indulójává" válik az Éjjel érkezem című EDDA szám!:)”
  • 46. eva45 2009. szeptember 13. 15:53
    „41.Valóban rossz képek. De a postást sem találtam meg a fényképeken.:)”
  • 45. maradando 2009. szeptember 13. 14:51
    „Már várom a bejelentést:sikeres volt a délutáni műszak.! Bevezetésre kerűl Oktobertől a "harmadik-műszak"is.”
  • 44. eva45 2009. szeptember 13. 12:50
    „Ha hétfőn feladom simán a levelet Budapestre nem ér oda péntekre? Akkor azért nem nyerek a rejtvényekkel.
    Ennyit fejlődött a technika.”
  • 43. keiner 2009. szeptember 13. 10:10
    „:-)))41. hozzászólás flexsnake, aki ezt a fotót csinálta eldobhatja a gépet. Nem csak, hogy az egész sötét, de nyilvány fotoshopot sem ismer.”
  • 42. keiner 2009. szeptember 13. 09:45
    „Na, ez így nem télyesen igaz, hogy németbe csak délután jön a postás a lakosághoz.
    Itt már többfájta postá- készbesítö van és mindenki jön, ahogy éppen útba esik, de olyan nics, hogy kétszer megtesznek egy útat különkülön. Ez túl drága lenne.
    Amúgy, nálunk nyugdijt nem visz a postás, ez csak bank keresztül megy.
    Most ne gyertek azzal, hogy valaki nem tud menni stb, erre is van megoldás, valakit megbíz.”
  • 41. flexsnake 2009. szeptember 13. 09:36
    „Miss roma szépségverseny a kisalföld galériájából:
    http://www.kisalfold.hu/kepek/kepgaleria/2294767.jpg
    Ha valaki megtalálta rajta a versenyzőt szóljon :D Bakker csak a fürdőruha világít :D”
  • 40. Logaritmus 2009. szeptember 13. 09:21
    „Hello 37-es! Te aztan tudsz elni! Ami a hirt illeti: mostanaban ez kb. az 5. dolog amirol az jut eszembe, hogy 30-40 eve igy kellene lennie, ahogy most valtoztatnak!”
  • 39. flexsnake 2009. szeptember 13. 09:14
    „25. akkor kié? A posta válaszolna rá hogy miért nem lehet célba juttatni egy levelet 2 nap alatt? Az elsőbbségi odaér a sima meg jó ha 2 hét alatt ott van. Én már régóta nem használom a postát. Megbízhatatlan, lopnak.
    A futárról tudom hogy azonnal elindul a csomaggal, és anyagilag lassan már semmi különbség.”
  • 38. SP 2009. szeptember 13. 08:46
    „Úgy tudom, hogy a küldeményt nem a területi körzeti postáról terítik a postások, hanem a nagy postáról.”
  • 37. Pinaman 2009. szeptember 13. 08:35
    „Ahova mostanaba koltoztunk apuekkal, egy csinos postas lany hordja ki a leveleket. Gondoltam fel is adok magamnak ajanlott levelet es amikor kezbesit behivom egy tojaslikorre aztan jo alapossan meprutykolom borravalo helyet! Mert a jo oreg Pina bacsi az embert is latja a zold uniformis mogott nem csak a hivatalnokot!”
  • 36. joy 2009. szeptember 13. 07:17
    „[33] floridai!
    Ne dumálj bele olyanba, amihez lövésed sincs!

    A postás eddig is elbírt minden levélküldeményt!
    A csomagokat más, autós csomagszállító postások hordjáxét.

    EUrópában élünk, nem aligátoros mocsarakban, ahol járdák sincsenek, csak autóval lehet boltba menni!
    Mi itt épp a tisztább környezetért a kerékpáros közlekedést részesítjük előnyben a bűzös-mocskos autókkal szemben!”
  • 35. Judit64 2009. szeptember 13. 07:15
    „Minden szolgáltatást délutánra kéne tenni mert , délelőt dolgozunk és csak délután tudjuk elintézni a dolgainkat, mert az ebéd idő nagyon kevés erre.”
  • 34. joy 2009. szeptember 13. 07:08
    „Na végre!
    Első épeszű hivatali döntés!
    Sokkkkk évtizede magyarázzuk fafejű bürokráciának, hogy munkaidőben a dolgozó ember nagyon nehezen, csaxabadság pocsékolásával tud ügyintézni, de eddig jórészt süket fülekre talált. Alig akad hivatal, amelyik késő délután fogad.
    A Posta most létéért küzd.
    Egy próbát, mindenképp megér, főként, ha átmegy a köztudatba, és számítanak rá az emberek, hpgy ajálintt küldeményüket délután-este kaphatják meg.”
  • 33. floridaimagyar 2009. szeptember 13. 01:38
    „A masik dolog - nem kerekparral kene kezbesiteni hanem adjanak mindenkinek ott postas kocsit. Nem hiszem hogy egy postas elbir minden kuldemenyt vinni egy taskaban! Ha a posta igazibol mennyiseget akarna kiszallitani mindenbol azt kocsival csinalnak.”
52 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tévét akart lopni a hipermarketből munkaidőben

Nem kisebb tárgyat, mint egy tévét akartak ellopni pénteken az egyik szegedi hipermarketből. Tovább olvasom