Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Drágulhatnak idén az új építésű lakások

Idén több olyan jogszabály lép hatályba, amely érinti a lakáspiacot. Az alábbiakban összegyűjtöttük, milyen változások következnek be 2009-ben.
Január 1-jétől az ingatlanokról energiafelhasználási jellemzőik alapján energiatanúsítványt, zöldkártyát kell készíteni, de a rendelkezés egyelőre még csak az új lakásokat érinti. A használtaknál 3 évvel később vezetik be az előírást, s mindössze abban az esetben, ha a tulajdonos eladná vagy hosszabb bérbe adná az ingatlanát.

A zöldkártyának vagy lakcímkének is nevezett dokumentum megmutatja, hogy az adott ingatlanban mennyire gazdaságos a fűtési, világítási és egyéb célokra felhasznált energiafogyasztás, valamint üzemeltetési információkkal szolgál a tulajdonosok számára. „A tanúsítványnak azonban egyelőre nem lesz érzékelhető hatása a lakáspiacra, mivel a válság miatt az új lakást vásárlók egyedül a lakás árát nézik, minden más csak ezután következik" – nyilatkozta Valkó Dávid, az Otthon Centrum vezető elemzője.

2009-ben adják át az első olyan lakásokat, amelyek a 2008 szeptemberében elfogadott OTÉK-módosításoknak megfelelően épülnek fel. A szabályozás ugyanis szigorította az Országos Településrendezési és Építési Követelmények több pontját, többek között az épületek elhelyezésével, a szobaméretek növelésével kapcsolatban. Újdonság az is, hogy a 10 méteres magasságot elérő házakba liftet kell beépíteni, a 2 szobás lakásokban külön fürdőszobát és illemhelyet kell kialakítani, s a klímaberendezéseket is takarni kell. Mivel szinte az összes módosítás növeli a beruházók költségeit, elvben drágulnak az új otthonok. Ugyanakkor igencsak kétséges, hogy a válság miatt ezeket érvényesíteni tudják-e az árakban az ingatlanfejlesztők.

2009-től, 100 ezer forint értékhatárig csökkenteni lehet a személyijövedelemadó-alapot többek között az igénybe vett lakásfelújítási és -korszerűsítési szolgáltatások árával. De ezt csak azok tehetik meg, akiknek a jövedelme éves szinten nem haladja meg a bruttó 3,4 millió forintot. „Bár az új szabály nem titkolt célja a gazdaság fehérítése, az alacsony összeghatár és az így elérhető csekély mértékű adócsökkenés miatt alig fogjuk érezni a hatását" – mondta Valkó Dávid.

Abszolút jó hír viszont, hogy idén már kevesebb örökösödési illetéket kell fizetni. A jogszabály változása a közvetlen rokoni örökösöket érinti: ők személyenként 20 millió forintos értékhatárig nem fizetnek „haláladót" az államnak.

Olvasóink írták

  • 3. csanyiv 2009. január 08. 14:38
    „Maci, gratulálok, jól rátapintottál a cikk lényegére, köszi a hozzászólást.
    De hogy jön ide Kádár, 56 és a hús ára? A többivel nincs gond, mondat elején nagybetű, mondat végén írásjel, rendben - mondjuk a szóközök még nem mennek, azt látom... :)”
  • 2. Iza3 2009. január 07. 09:46
    „Nem gond, így garantáltan ki tudom mindig adni majd a pecómat.”
  • 1. maci52 2009. január 06. 18:27
    „Ez régen is így volt.Minden év január 1.napján valamelyik főelvtárs a a TV-ben bejelentette az áremeléseket.Kádár elvtárstól kérdezték a hús árát,erre ő aztmondta,neki mindegy mennyi,40-50,csak 56.ne legyen.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy órán át marcangolták az övéit védő Goofyt

Szeged - Két éhes, megvadult kutya tört be egy háromgyermekes család sziksósfürdői házának kertjébe. Tovább olvasom