Délmagyar logó

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 20°C

Dukai Regina a Facebookon fakadt ki: Nem kontárkodtam bele semmibe!

Szegedi focistával jár Dukai Regina. A modell-énekesnőt Batik Bencével hozták hírbe, aki a Szeged 2011-től igazolt a Fradihoz több mint 3 évvel ezelőtt. A hírt péntek délelőtt Dukai Regina is megerősítette.
Szegedi focista Dukai Regina új szerelme – írta meg a Bors. A modell-énekesnő a Fradi játékosával, Batik Bencével alkot egy párt a lap szerint, amelyet egy közeli ismerős informált. Azt is elmondta: hónapok óta együtt vannak, Dukai gyakran megfordul a lakóparkban, ahol Bence csapattársaival együtt lakik. Az első hírek után a pár egyik barátja arról is beszámolt: Bence egy négyéves kapcsolatot számolt fel a szőke modell miatt. Virginia ráadásul alig két hete még három napot Bencével töltött a kórházban a fiú műtétje után. Igaz, akkorra már szakítottak, de nem tudta, hogy hónapok óta viszonya volt Bencének. Ez számára akkor vált világossá, amikor Bence lakásában megtalálta Regina holmijait.

Kerestük telefonon a szegedi sportolót, hogy kommentálja a magánéletéről szóló pletykákat, a hír kirobbanása óta azonban nem sikerült elérnünk. Az ügyben egyébként senkinek nem sikerült még szóra bírni a szerelmeseket, egyedül a megcsalt Virginia mondott annyit a Borsnak: hidegzuhanyként érte a hír. Péntek délelőtt azonban Dukai Regina egy közös fotót posztolt magukról, egyben pedig le is írta, mi igaz és mi nem a megjelentekből.

„Bencével már régóta ismerjük egymást, hiszen egy a baráti körünk és ha meg is jegyeztük, hogy egy jóképű fiúról van szó, egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy elszeressem, elvegyem őt párjától. December közepén döntöttünk úgy, hogy szeretnénk több időt együtt tölteni, hiszen sem nekem, sem pedig neki nem volt párkapcsolata. Szerettük volna magunknak megtartani ezt a kis titkot, amit még mi sem tudtunk, hogy pontosan mi is ez, csupán hagytuk, hogy folyjanak az események és, ha rajtunk múlik nem azzal kell töltenünk ismerkedésünk, összekovácsolódásunk napjait, hogy gusztustalan híreket olvasunk magunkról a sajtóban. De nyilván egy sportolónak és egy közéleti személyiségnek ezzel számolnia kell." – írta. Sorait pedig így zárta: „Nem szeretnénk nyilatkozni, újabb hazug híreket olvasni magunkról…egyszerűen csak szeretnénk nyugalomban Bence gyógyulására koncentrálni, hiszen a legfontosabb most az, hogy egészségesen újra a Fradi csapatát tudja erősíteni."

Az elmúlt napok lejárató hadjárata miatt, kénytelen vagyok megírni ezt a postot és kiállni magamért és a magánéletemért…...

Közzétette: Dukai Regina – 2016. január 22.

A 22 éves fiatalember éppen tíz évvel fiatalabb a celeb modellnél. Dukai Reginának egyébként nem ő az első focista párja: Feczesin Róberttel évekig alkottak egy párt. 

Bence ugyan már a fővárosban él, de ezer szállal kötődik Csongrád megyéhez. Az egykori Tisza Volánban nevelkedett, szegedi születésű focista játszott többek között Hódmezővásárhelyen is, 2011 nyarán pedig a Szeged 2011 csapatába igazolt. Az NB II-es karriert azonban hamar befejezte, mert 2012-ben a Ferencvároshoz került. A csapat 2013-ban fél évre kölcsönadta, így játszhatott az MTK-ban is. Batik Bence tavaly júniusban megsérült, így futballkarrierje egyelőre parkolópályára került. A kórházi vizsgálatokra és kontrollokra viszont állítólag már új barátnője is rendszeresen elkíséri.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akár a számítógép előtt ülve is csodálhatjuk a Tiszát

Akár a számítógép előtt ülve is csodálhatjuk a Tiszát
A napokban webkamerát helyeztek el a szegedi vitorlás kikötőben. Az online webkamera a Tisza… Tovább olvasom