Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Édesapja veséjével élhet tovább az ötéves Szandra

Zsombó - Édesapja veséjét kaphatja meg hamarosan az ötéves Szandi, előbb azonban egy másik komoly operáción kell átesnie. A mozgásában korlátozott kislány hólyagját az oldalára helyezik ki néhány hét múlva Pécsett. A műtétsorozat után egy időre kereső nélkül marad a család, pedig már így is komoly anyagi gondokkal küzdenek.
Kíváncsian kukucskál ki a szoba közepén ülő Szandi, kik érkeztek hozzájuk. Az ötéves kislány előbb csak zavartan csavargatja a haját, de pár perc múlva már lelkesen csacsog velünk. Mosolygó virágot rajzol – mert az a jele az oviban –, elsorolja, hogy hívják két testvérét, és már hozza is kis hableányos társasjátékát: játsszunk vele. Olyan eleven, jókedvű kislány, hogy első pillantásra fel sem tűnik az egyébként nyilvánvaló: hogy beteg. Kizárólag négykézláb vagy a térdein állva közlekedik, mivel izmai térdben kötöttek. Így született. A szülők már beletörődtek ebbe a helyzetbe, ám két évvel ezelőtt újabb csapás érte őket: kiderült, hogy a kislány súlyos vesebeteg is.

Szandi gyógyszereit csak a rezsiszámlák tologatásával tudja kiváltani az édesanyja. Fotó: Frank Yvette
Szandi gyógyszereit csak a rezsiszámlák tologatásával tudja kiváltani az édesanyja. Fotó: Frank Yvette

– Hányással és hasmenéssel vittem annak idején a szegedi gyermekkórházba, ahol kiderült a betegsége – mesélte az édesanya, Mezei Zoltánné Mónika. – Mostanra már transzplantációra vár, mivel 40-60 százalékban működnek csak a veséi.

 Számlaszám

A falu korábban már szervezett gyűjtést a családnak, így saját, elkülönített számlát nyitottak a kislánynak, hogy az adományokat neki lehessen címezni. Aki segítene nekik, Mezei Alexandra Csólyospálosi Fókusz Takarékszövetkezetnél vezetett számlájára fizethet be: 51700045-53923998.

Szandi gerincfejlődési rendellenessége miatt alakult ki a vesebaj, hólyagja okozta a problémát. Ez ráadásul az új vesét is hamar tönkretenné, először tehát azt kell megműteni. Mivel ilyen speciális műtéteket az országban egyedül Pécsett végeznek, február elején oda viszik a kislányt. Oldalára helyezik ki a hólyagját, onnantól kezdve évekig zacskót visel majd a testén. Csak a beavatkozás után kaphat új vesét, ami szintén sürgős, hogy ne romoljon tovább az állapota, és ne kelljen dializálni. Valószínűleg az édesapja lesz a donor.

A kislány egyébként semmit nem érzékel problémájából. Amikor édesanyja felhalmozta az asztalon Szandi gyógyszereit, akkor is csak annyit fűzött hozzá az egyik nagyméretű kapszulához: „ezt nem szeretem, kihánytam". Egyébként teljes értékű életet él: a zsombói óvodában egy szakember tornáztatja, minden mást azonban ugyanúgy csinál, mint többi társa.

– Sokszor belőle merítünk erőt – ismerte el az édesanya, aki egyre nagyobb anyagi problémáik miatt mostanra teljesen kétségbeesett. A kislányt háromóránként katéterezni kell, hogy veséje ne táguljon tovább – ezért Mónika nem is tud munkát vállalni, az óvodába is bebuszozik napközben, hogy ezt megcsinálja. Csólyosi házukat svájci frankos hitelből vették, a 2 és fél millió forint törlesztését azonban már nem bírják. Rengeteg költséggel jár ugyanis a kislány autóztatása a zsombói óvodába, ahol mozgássérültként is vállalták felügyeletét, illetve Mórahalomra, ahol gyógytornáztatják.

A kislány semmit nem érzékel a problémájából. Fotó: Frank Yvette
A kislány semmit nem érzékel a problémájából. Fotó: Frank Yvette

– A férjem fizetésének felét letiltják, így gyessel és családi pótlékkal együtt is 130 ezer forintnál több soha nem jut egy hónapra, hogy öten megéljünk és rezsit fizessünk. Számlákat tologatunk, hogy a gyógyszereket ki tudjuk váltani. Most, hogy hosszabb ideig Pécsett kell majd élnünk, el sem tudom képzelni, hogyan fogjuk megoldani, hogy ott is meglegyen minden, ami szükséges, és az itthoniaknak is mindig legyen mit enni. Főleg úgy, hogy a transzplantáció után a férjem is kiesik egy időre a munkából, hiszen kiveszik az egyik veséjét.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lelassult a közlekedés a hó miatt

"Ez nem hóeltakarítás, hanem hóeltolás. Két irányból, a járdákról és az utakról is a parkolókra tolják a havat". Ezzel az SZKT nem tud mit kezdeni. Tovább olvasom