Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Egyszerűséget tanult a CNN-nél Nánási Anita

Szeged - A Szegeden diplomázott Nánási Anita továbbképzésen vett részt a CNN atlantai központjában, ahol a világhírű hírcsatorna legendáitól is azt tanulta: a legfontosabb az egyszerűség.
– A Klucsik Edit vezette elektronikus sajtó szakirányon tavaly végeztem el az alapszakot Szegeden, a mesterszakot már Budapesten szerettem volna megcsinálni, hogy közelebb legyek a televíziózáshoz. Novemberben kezdtem dolgozni a D1 TV-nél, amely kapcsolatban áll a CNN-nel: az amerikai csatorna híreit is felhasználja forrásként a híradóban. Az amerikaiak nekünk
Fociláz

– A foci állandóan téma. Az International Desknél egy ember folyamatosan csak a világbajnoksággal foglalkozik, így a CNN is sok információt ad róla. Épp egy kávézóban ültünk, amikor az amerikaiak első meccse volt Brazíliában, és a vendégek lelkesen nézték és szurkolták végig a közvetítést. Már az amerikaiakat sem hagyja hidegen foci.
is elküldték a CNN Journalism Fellowship programjuk meghívóját, és az együttműködés erősítésére a D1 szeretett volna valakit kiküldeni. Végül engem választottak, és június 1-jén kezdődött a háromhetes újságíró-továbbképzés a CNN központjában, Atlantában. Ausztráliától Dél-Afrikán át Costa Ricáig a világ minden tájáról tizenhárman vettünk részt a képzésen. Én voltam a legfiatalabb, de volt olyan társunk is, aki otthon már programigazgatóként dolgozik. Csodálatos élmény egy ilyen, egyszerre komoly, vicces, sokszínű és őrült nemzetközi csapat tagjának lenni! Bemutatták nekünk a hatalmas világcég működését, a CNN 24 órás hírfolyamát, a szakmai filozófiát, amit képviselnek – mondja Nánási Anita. A CNN részlegvezetőitől izgalmas előadásokat hallott, majd személyre szabott foglalkozásokon vett részt.

– Elemezték a magammal vitt anyagot is, megbeszéltük, hogy milyen riporter vagyok, hogyan kell megjelennem a képernyőn, mit kell még gyakorolnom. Meglepett az amerikai kollégák hozzáállása: még a csatorna régi motorosnak számító szakemberei is azt mondták, örülnek, hogy találkozhatnak velünk, tanulhatnak tőlünk. Nemcsak azt várták, hogy mi kérdezzünk tőlük, hanem őszinte érdeklődéssel faggattak bennünket arról, hogyan működik a mi csatornánk. A maláj társamat például arról kérdezték, mit gondol a maláj repülőgép eltűnéséről. A CNN több legendás riporterével, műsorvezetőjével is találkozhattunk, például Michael Holmesszal és Jim Clancyvel, valamint Jeff Zuckerrel, a CNN vezetőjével, és a milliárdos alapítóval, Ted Turnerrel is. Mari Ramos meteorológus arra volt kíváncsi, hogyan kezeljük Magyarországon a nagy áradásokat. Emlékezett a két évvel ezelőtti dunai védekezésre. Kérdeztek arról is, milyen problémákkal küzdenek nálunk az újságírók – meséli Anita, aki először jár Amerikában.

Képes hír Atlantából: Nánási Anita a CNN központjában. Fotó: DM/DV
Képes hír Atlantából: Nánási Anita a CNN központjában. Fotó: DM/DV

– Nem varázslat egy olyan hatalmas hírcsatornánál, mint a CNN, riporternek lenni. Itt is lehet boldogulni azzal a tudással, amit Szegeden megszereztem. A legnagyobbaktól is azt tanultam: a szakma lényege az egyszerűség.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lapunk első karikatúrái Titóról szóltak

2 éve kezdte el a Délmagyarország digitalizálását az egyetem Klebelsberg-könyvtára a Somogyi-könyvtárral együttműködésben. Tovább olvasom