Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 12°C | 17°C Még több cikk.

Épül az első kenderház Csongrád megyében, lerakták az alapkövet

Épül az első kenderház Csongrád megyében, lerakták az alapkövet
A tervek szerint márciusra készül el Domaszéken Csongrád megye első kenderháza, amelynek alapkőletételét szerdántartották a faluban.
Ahogy korábban megírtuk  (2016. május 31.: Kenderben látják a jövőt Rákóczi-telepen), az algyői önkormányzat vezetésével kísérleti jelleggel vetettek el ipari kendert Rákóczi-telepen. Ha a haszonnövény újra megtelepszik Csongrád megyében, szép hasznot hozhat a vele foglalkozó termelőknek.

 A kenderházat felhúzó vállalkozás most csatlakozott az algyőiek kezdeményezéséhez. Egyelőre csak importkenderből tudnak dolgozni, a kendertéglákhoz csak meszet használnak fel. – A kender nagy különlegessége, hogy hőszigetelő és hőtároló is egyben – közölte Sántha András. A kenderházépítő cég marketingvezetője elmondta, hogy az ipari kenderből készült épület nyáron nem melegszik át, így klímára sincs szükség benne. Az anyagnak páraszabályozó képessége van, így a házban mindig állandó a páratartalom. – Vízhatlan, ellenáll a hőnek és a pocok se rágja meg – közölte a marketingvezető.

Algyőn tavasszal önkormányzati földeken két hektáron vetnek majd el ipari kendert, amelynek a termesztéséhez még több vállalkozót szeretnének megnyerni, hiszen az építőipar biztos felvásárlójuk lenne.

A domaszéki kenderházba felépülése után pár napra bárki beköltözhet, és ha megtetszik neki a közeg, saját magának is építtethet egyet. Egy kenderház felhúzása Sántha András szerint semmivel sem kerül többe egy téglaházénál.

 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beindult a Mikulás-nagyüzem

Beindult a Mikulás-nagyüzem
Ezer Mikuláscsomagot készítenek el két nap alatt a Mátrix Alapítvány önkéntesei. Olvassa el, kik… Tovább olvasom