Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

Fejesugrók és motorosok a szegedi traumatológián

Szeged - A nyár nagyüzem a szegedi traumatológián: naponta 15-20 akut felvétel történik a 80 körüli sürgős ambuláns forgalom mellett. A hétvégén is három bénulással járó gerincsérülés történt: egyikük vízbe ugrott, másikuk balesetet szenvedett, a harmadik elesett egy buliban. Nagyjából ezek a tipikus szezonális balesetek, amelyek szinte kivétel nélkül a felelőtlenségből adódnak.
„Soha többet nem megyek még csak vízpart közelébe sem! Még a horgászbotomat is eladom." Így fogadkozott hétfőn a szegedi traumatológiai klinikán Kovács Péter. A 28 éves fiatalember egy hete majdnem belehalt egy fejesugrásba. A sándorfalvi bányatóban mártózott meg barátjával. A 120 centis vízben azonban csak egyiküknek sikerült nekifutásból átugrani a bójasort – baj nélkül.

– A mellkasomhoz csapódott a fejem, fel sem bírtam emelkedni a vízből – mesélt balesetéről. – Egy szabadnapos mentődolgozó segített, nyakmerevítőt adott rám. Azóta árammal stimulálják a bal karomat, mert nem mozog.

Kovács Péter karját balul sikerült fejese után árammal stimulálják, mert nem mozog. Fotó: Karnok Csaba
Kovács Péter karját balul sikerült fejese után árammal stimulálják, mert nem mozog.
Fotó: Karnok Csaba

A fiatalember azt mondja, nagyon szerencsésnek tartja magát, hogy túlélte az ugrást.

– Mindenkinek csak azt tudom üzenni, ne vesse magát fejjel előre a vízbe, mert nem éri meg – tette hozzá.

Péter esete nem egyedi. A traumatológiai klinikán a nyár mindig a csúcsidőszak: fürdőzős és közúti balesetekre szinte mindig kell számítani. Az elmúlt hétvégén is több súlyos sérültet szállítottak Szegedre. A Laposon olyan szerencsétlenül ugrott a Tiszába egy fiatalember, hogy mind a négy végtagja lebénult. Történt egy quados baleset is, amelyben a sérült deréktól lefelé bénult meg. Szentesen pedig egy buli végződött olyan eséssel, amelynek szintén bénulás lett a vége. Őt újra is kellett éleszteni.


Edináék motorjából kevés maradt az ütközés után. Fotó: Donka Ferenc/MTI
Edináék motorjából kevés maradt az ütközés után.
Fotó: Donka Ferenc/MTI

A mentők a hétvégére várják a rosszulléteket

A mentőknek egyelőre átlagos a feladatszámuk, a hőségriasztás miatt nem nőtt meg a rosszullétek száma. – Sokéves tapasztalat, hogy a megfelelő tájékoztatásnak köszönhetően a kánikula beköszöntével az emberek megijednek, és odafigyelnek magukra. A tartós hőségben azonban a szervezet nehezen kompenzál, ezért 10-14 nap után már 15-20 százalékkal megnő a szív-érrendszeri tünetek és a só-víz háztartás felborulása miatti panaszok száma – mondta el Zentay Attila, az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet orvos igazgatója. Hangsúlyozta: nagyon fontos a só- és folyadékpótlás, a fej védelme, a lenge ruházat és az, hogy minél többet tartózkodjunk hűvösben. Aki pedig fizikai munkát végez, gyakran tartson pihenőt.

– Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, mennyi veszélyes helyzet fordulhat elő nyáron, amikor mindenki kicsit szabadabbnak érzi magát – mondta el Varga Endre, a Szegedi Tudományegyetem Traumatológiai Klinikájának tanszékvezető professzora, aki néhány alapvetésre is felhívta a figyelmet. – Nem szabad ismeretlen mélységű vízbe ugrálni, a közlekedésben pedig fokozottabban oda kell figyelni, hiszen csökken a koncentrációs képesség. Sokan hajlamosak ilyenkor védőfelszerelés vagy bukósisak nélkül motorozni, így azonban védtelenek maradnak egy baleset esetén.

Nagy Edina szabályosan motorozott párjával június utolsó napján, mégis csoda, hogy hétfőn beszélgetni tudtunk vele a klinikán. A mai napig nem tudja, mi történt: csak a híradóból tájékozódott, hogy féknyom nélkül becsapódtak egy Suzukiba. Párja „megúszta" medencetöréssel, ő azonban emellett lábszártörést is szenvedett, belső vérzései és koponyaalapi törése volt.

– Háromszor omlottam össze, vagyis azt mondhatjuk, hogy újjászülettem – mesélte a 26 éves nő, aki azonban a mai napig ágyban fekszik. A napokban derül ki, elkezdheti-e terhelni a lábait, hogy egyszer újra megtanuljon járni.

A nyár nagyüzem a szegedi traumatológián. Fotó: Karnok Csaba
A nyár nagyüzem a szegedi traumatológián.
Fotó: Karnok Csaba

Csak a szegedi klinikán egy átlagos nyári napon 15-20 friss sérültet vesznek fel, többnyire baleseti sebészi ellátás is szükséges. A halasztható műtétek számát ezért ilyenkor lecsökkentik – bármikor szükség lehet a műtőkre.

Olvasóink írták

  • 20. nina004 2013. augusztus 09. 23:12
    „Sajnos a quados közeli hozzátartozóm....lebénult deréktől lefelé,intenzíven van lélegeztetőgépen :(”
  • 19. Laura82 2013. augusztus 08. 08:38
    „Jobb félni mint megijedni!
    Lehet, hogy az óvatosság néha égőbb, de sokkal biztonságosabb - akár az életedet mentheti meg.”
  • 18. balihoho 2013. augusztus 07. 06:34
    „Kerékpárral járok, és bizony mondom, a tapasztalatlan, felelőtlenek többségét, a fiatalok jelentik. Mit látok leggyakrabban? elengedett kormánnyal, keresztbe tett kézzel kerekeznek, holott tudják, a mountain bike kerékpárnak nincs kontra fékje. Akkor hogy fékez ha fékezni kell? Arra sem gondolnak, hogy mekkorát lehet ilyenkor esni, ha egy ártatlan kis gyufásdoboznyi kavics megdobja az első kereket. Az egymás mellett kerekezésről, ami szintén veszélyes, és nem véletlen tiltja a KRESZ, már ne is beszéljünk, és arról sem, hogy kerékpárral is meg kellene állni a telefonálgatás idejére. Az is veszélyes, még kerékpárúton is hogy kétkerekűvel produkálja magát, és összevissza kacsázva megy, az alig két-három éves gyerek, a frászt hozva a többi kerékpárosra.”
  • 17. Smerdis 2013. augusztus 06. 20:38
    „nem akarok senkit sem megbántani, de aki felül egy ilyen motorra... mindig rémülettel tölt el ezeknek a terpeszülésben kapaszkodó lányoknak a látványa :(”
  • 16. szatyi 2013. augusztus 06. 17:34
    „"11. alak 2013.08.06. 10:01
    ..A stadionokat unios pénzből építik..."

    Ebben azért ne legyél olyan biztos!”
  • 15. HAJDÚKFOKOSA 2013. augusztus 06. 15:04
    „ilyen a pop szakma ))”
  • 14. ötös 2013. augusztus 06. 14:12
    „Az ilyen cikkeket nem árt ismételni! Tudatosuljon a fiatalokban, hogy egy életre nyomorékok maradhatnak!!! Szegény szüleik. Sajnálom őket!”
  • 13. Aqua 2013. augusztus 06. 12:18
    „Fiatalon nekem is volt egy nyaktörésem, és nyáron kórházban lenni sokáig az elég nagy büntetés! "11. alak" igen tényleg örültem volna annak is ha bénán életben maradok ,de hál istennek futok- szaladok, csak fejest nem ugrok. :)”
  • 12. macs 2013. augusztus 06. 12:15
    „Nagyon morbid gondolatom támadt, előre is bocsánatot kérek érte. :-) Szóval, mikor fogja a felülvizsgálatot végző orvosi team munkaképessé nyilvánítani azokat, akik baleset miatt lebénultak?”
  • 11. alak 2013. augusztus 06. 10:01
    „Az emberek olyanok mint a babák, csak a saját tapaszatlatuknak hisznek, a megoldás mindenki mellé anyuka kell aki megóvja minden bajtól, addigis jobbulást!

    A stadionokat unios pénzből építik amiből az adó és járulék a költségvetésbe megy, ebből fizetik a kóházakat, ezt hívják keresztfinanszirozásnak.

    Értékeld át ilyenkor az életed és örül, hogy egyben vagy.
    Mosolyog mert akkor mindenki kedvel, éld boldogan a hátrelevő éveket, van aki annak is tud örülni, hogy ha bénán is de életben marad.!”
  • 10. Óperenciás 2013. augusztus 06. 09:56
    „Az egészségügy hosszú ideje pártfüggetlenül megy a levesbe.
    Egyébként az emlékeitek szerint "kitűnő" paraméterekkel rendelkező átkosban a
    nagyanyám elment a körzeti orvoshoz, azzal a panasszal, hogy nagyon fullad.
    Megkérdezte az orvos, hogy hány éves.
    - 72 -válaszolta a nagyanyám.
    - És mit akar? Nem volt elég? Meddig akar még élni? -kérdezte a körzeti orvos, majd felírt neki Kalmopyrint.
    Privát orvos segítségével élte meg a 85. évét.
    Abban az időben az ilyen esetek megírásáért börtön járt volna.

    Visszatérve az eredeti problémához, nem normális az a gondolkodás, amikor valakiknek
    minden percben csak a választási kampányon jár az eszük, és mindenről csak a gyűlölködés jut az eszükbe.”
  • 9. ketrin72 2013. augusztus 06. 09:40
    „szöszi, neved mindent elárul:(”
  • 8. ketrin72 2013. augusztus 06. 09:39
    „1
    szombaton voltam a traumatológián, nagon becsülöm és nagyra tartom az ott dolgozókat.ismerősöm vittem be.
    óperenciás, megérdemelnéd, de nem kívánom, hogy ott köss ki
    aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék!!
    pill és meg van a baj
    igaz itt saját hiba is van, de nagyon buta ember lehetsz :(”
  • 7. zsozso64 2013. augusztus 06. 09:10
    „Kedves 3. Óperenciás!
    Lehet hogy engem is pártpropagandistának titulálsz és ezzel le is van tudva a dolog! Manapság úgy is az a divat, ha nem tetszik az a kérdés amivel szembe kellene nézni, hát szidjuk azt aki a témát egyszerűen felhozta! A balesetet szenvedők tragédiáját nem szabad felhasználni semmiféle propaganda célra! A Fidesz nem is tudná, hiszen az egészségügy állapota, és a rokkant nyugellátás egyike sem tartozik az "állami sikerpropaganda gépezet" kedvenc témái közé! Kissé álszentnek érzem, hogy a baleset kapcsán érzett emberi megdöbbenést követően, az egészségügyi ellátás, és a r.nyugellátás témakörét felvetők azonnal megkapják a "propagandista" jelzőt! Pedig a balesetet szenvedőknek, és a mind a négy végtagjukra lebénult embereknek a balesettől kezdve ez a legfontosabb kérdése! A balesettől kezdve sokkal fontosabbak ezek a kérdések a sérültek számára, mint az, hogy mekkora sajnálkozást vált ki az esetet megismerő emberekből, kommentelőkből! A rokonság, a család is ezeket a kérdéseket kezdi feszegetni, és az utóbbi időben nem kap túl megnyugtató válaszokat! Persze nem is lehet megnyugtatni azt, aki a gyermekét felnevelve, kénytelen szembesülni, a tragikus ténnyel, a fiú, vagy lány mostantól mindig ágyban fekvő, magatehetetlen lesz! Elkeseredettségét tovább fokozni azzal, amit az egészségügy működésével kapcsolatosan tapasztalni kénytelen, a halasztható műtétek odázását, a lassan végeláthatatlan várólistákal, ...stb....a rokkantak visszavezetése a munka világába, egyenesen embertelen! Egy "hozzászólásban" ilyen témákat sajnos, az ilyen témájú cikkek után lehet felhozni. Nem az érzéketlenség, nem a hatásvadász propaganda miatt, hanem azért, mert erről a témáról ebből a nézőpontból is kell beszélni! Aki ma Szegeden kénytelen laborvizsgálatot végeztetni. Egyszerű vérvételről van szó. Tehát az is tapasztalhatja, a korábbi 6-8 lehetősége helyett, ma egyetlen egy maradt az I SZTK-ban. Itt azután az egész napját eltöltheti. Az egész város laborra vágyó népessége ott ül, szótlanul, de elkeseredve és mérgesen! Elnézést az igazsághoz hozzátartozik, hogy a terhes vérvétel a II Kórházban van, és ott gyorsan el is végzik! Mindenki azonban nem lehet terhes, hiába is próbálnak ezzel is ösztönözni, nem megy! Nos tehát nem szabadna politikai propagandistáknak nevezni mindazon polgártársunkat, aki "hasonló" helyzetekben kénytelen volt tapasztalatokat szerezni a mai közgyógyellátásban. Ha korábban Önnek is lehetett volna esélye tapasztalatszerzésre, nem mondaná, hogy kussoljunk, mert ez propaganda!”
  • 6. X_Y 2013. augusztus 06. 08:50
    „3.Óperenciás 2013.08.06. 07:48

    Téged meg gyógyítson meg egy focista az egyik szép új stadionban ha baleset ér...”
  • 5. Fri 2013. augusztus 06. 08:45
    „Óperenciás! Teljesen igazad van, némelyek egyszerűen nem tudnka mással foglalkozni , mint a vak gyűlölködéssel, nincs olyan cikk szóljon az egy szál fűről, egy kivert kutyáról, balesetről, stb. csak a gyűlöletét tudja kinyílvánaitani és a cikkhez köze nincs, mellesleg kíváncsi lennék ill. végül is nem, mert nem érdekel, hogy hogyan tengetik az életüket, mert, hogy nem rosszul az biztos !!!!”
  • 4. szöszi 2013. augusztus 06. 08:33
    „Ha valaki hülye, haljon meg. Minek ugrándozik valaki fejest 120 cm-es vízbe? Meghalt a Balatonon mólóról fejest ugrott fiatal srác is. Azt mondják, fiatalaság-bolondság. Na de ennyire?”
  • 3. Óperenciás 2013. augusztus 06. 07:48
    „Re.: 1. Atlasz 2013.08.06. 07:25
    Nem csak ezek az elkerülhető tragédiák szomorúak, hanem az is, ha ezeket is
    a 2014-es választási kampány céljára igyekszik felhasználni egy propagandista:(((”
  • 2. Julyka 2013. augusztus 06. 07:46
    „És a rettentően fontos stadionok építését se hagyjuk ki a sorból.... Azt a rengeteg pénzt költenék inkább az egészségügyre, mindenki jobban járna. Egyik oldalról sírnak, hogy fogy a magyar, másik oldalról pedig mindent megtesznek, hogy fogyjon a magyar.....”
  • 1. Atlasz 2013. augusztus 06. 07:25
    „Csak a szarért-húgyért dolgozó ápolókban, mentőkben, orvosokban bízhatnak, miközben Magyarország jobban teljesít!
    Egyre kevesebb pénz az egészségügyben, egyre több pénz a napilapokban megjelenő pártpropagandára, egyre több az áldozata az ellenségmentesen, ezért győzedelmesen vívott szabadságharcnak! Hajrá nagyon magyarok!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ügyészség veszi meg az EDF DÉMÁSZ-székházat?

Utánanéztünk, mi igaz abból a városi pletykából, hogy az ügyészség veszi meg az EDF DÉMÁSZ székházát. Tovább olvasom