Délmagyar logó

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 12°C | 25°C

Fél évszázada vágják a hajat

Fél évszázada vágják a hajat
Mórahalom - Több mint fél évszázada vágja a mórahalmiak és a környékbeliek haját Kószó Imréné Jucó, Mígh Józsefné Kati és Mészáros József, akik nemrég emlékplakettet vehettek át Nógrádi Zoltán polgármestertől a városért végzett kiemelkedő tevékenységükért.
Kétéves a legfiatalabb törzsvendég

Mórahalom legrégebbi fodrászatának legfiatalabb törzsvendége 2, legidősebb 84 éves. A törzsvendégek közé tartozik Csányi László, Mórahalom alpolgármestere. A fodrászok elmesélték, a polgármestert, Nógrádi Zoltánt kiskorában öccsével, Tiborral édesapja hordta hozzájuk. Idejárt a polgármester nagyapja, Nógrádi János is, aki minden vasárnap borotváltatott.
A szokásosra vágatta a haját kedden a mórahalmi Meleg Imre a város Szegedi úton lévő fodrászatában. A nyugdíjas férfi régi törzsvendég, több mint 40 éve jár ide. Míg Kószó Imréné szomszédja hajával foglalkozott, elmesélte, hogy 1960. június 8-án került a fodrászatba tanulónak.

– Azóta itt vagyok. Van olyan vendégem, aki a kétéves unokáját hordja hozzám. 1965-ben elmentem szülni, hirdetést adtunk fel. Akkor került ide a kollégám, Mészáros József – mesélte Jucó. Mészáros Józseffel kedden nem tudtunk beszélgetni, mert a napokban műtéten esett át, térdprotézist ültettek be neki. – A kolléganőm, Kati női fodrász, 1973-ban jött – folytatta Kószó Imréné.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere a közelmúltban III. fokozatú emlékplakettet adományozott a városért kiemelkedő tevékenységet végző fodrászoknak.

– Nem bántam meg soha, hogy ezt a szakmát választottam. Az benne a szép, hogy lehet társalogni a vendégekkel. Amíg a kezemet fel tudom emelni, nem hagyom abba – mondta Jucó.
 
Fél évszázada vágják a hajat. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)
Mígh Józsefné is 1960 kezdett fodrászként dolgozni, előbb Ásotthalmon, majd Kissoron. Utána került Mórahalomra. – 56 év az eltelt munkaidőm. Édesanyám ellenezte, hogy férfifodrász legyek, így lettem női. Három éve Párizsban nyaraltunk a kolléganőmmel. Az én hajam fekete, az övé vörös volt. Fotóztak mindkettőnket a párizsiak, és Stendhal regényére utalva úgy neveztek minket: a vörös és a fekete.
 
Díszpolgárok és elismerések

Nem csak a fodrászokat díjazták a homokháti településen. Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere a város újévi hangversenyén adományozott kitüntetéseket. Mórahalom díszpolgára címet vehetett át Pintér Szilveszter nyugalmazott vendéglátós és Rózsa István, az egyházközség meghatározó egyénisége. A 15 éve működő Móra-Net Televízió vezetője és a város sajtóügyeiért felelős Duka Félix II. fokozatú emlékplakettet kapott.
– Képezzük magunkat folyamatosan, voltunk Szegeden Hajas Laci oktatásán, de járunk Budapestre is. Ha valaki nem figyel oda, az el van veszve. Muszáj haladni a korral. Ameddig bírjuk, csináljuk – mondták.

Férfi kollégájuk távollétében a felesége, Mészáros Józsefné mesélte el, hogy férje keresztapja volt fodrász, így szerette meg a mesterséget már egészen kis korában. – Nem akarta a munkát abbahagyni, de a fiammal erélyesen felléptünk, és megmondtuk neki, dolgozott már eleget, most már pihenjen, és élvezze az életet – mesélte.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tornatermük sincs, mégis sikeres a diákolimpián

Tornatermük sincs, mégis sikeres a diákolimpián
A tornateremmel sem rendelkező, 90 fős pusztamérges iskolát díjazzák ma egyedüli Csongrád megyeiként a fővárosban, a diákolimpiákon legeredményesebben szereplő intézmények között. Tovább olvasom