Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Fél Szegedet zavarta a trágyabűz, zsákba zárták

Szeged - Megszüntette a trágyabűz forrását a legnagyobb sertéstartó telep a sándorfalvi úton. Egyedülálló, fedett hígtrágyatárolót építettek. Három nagy szegedi telepen viszont továbbra is elavult és büdös szikkasztó működik.
Egy hét múlva megszűnik az átható trágyaszag, ami miatt, főleg nyáron, a fél város panaszkodott, de leginkább a szegedi nagykörúttól északra lakók. A sándorfalvi úti sertéstelepről áradó orrfacsaró bűz meg a légyinvázió lehetetlenné tett sétát, teregetést, szellőztetést, de már-már a levegővételt is. A 35 éve működő disznóhizlalda mai tulajdonosa, a Pigmark Kft. az uniós pályázati lehetőségnek, a környezetvédelmi törvény szigorításának és a szegediek panaszáradatának nyomására nagyberuházásba fogott.

– A régi, 25 ezer négyzetméteres, nyitott trágyaszikkasztó tavak 70-90 centis leve kánikulában gyorsan felmelegedett, a szél bevitte a városba a bűzt. Négy méter mély tárolómedencéket építettünk, most mindössze 4800 négyzetméter a felülete. Az alját kétrétegű fóliával szigeteltük, a tetejére szigetelő fóliapaplant terítettünk – magyarázta a technológia lényegét Mayer András ügyvezető igazgató. – Ebbe a két, összesen 12 ezer köbméteres nejlonzsákba jut ki a hizlalda trágyája. A tetején szelepek vezetik ki a gyúlékony metángázt. Csupán 30 négyzetméter nyílt víz érintkezik a levegővel – egyáltalán nem lesz büdös.

12 ezer köbméter hígtrágya fér a két óriási nejlonzsákba. Fotó: Segesvári Csaba
12 ezer köbméter hígtrágya fér a két óriási nejlonzsákba. Fotó: Segesvári Csaba

– A medencék fél év alatt telnek meg, a híg tartalmukat ősszel és tavasszal szállítjuk ki a földekre trágyázni. A régi tavainkat jövőre kiszárítjuk, elvisszük belőle a trágyát. Három évig művelve termőföld lesz a helyén – tette hozzá Laczi Mihály cégvezető. A Pigmark Kft. a hat éve várt és tavaly megnyílt pályázati lehetőséget használta ki, hogy a 146 milliós építkezéshez háromnegyed részben állami és uniós támogatást szerezzen. Túljutottak a műszaki átadáson. A szakhatósági engedélyekre várnak még, de közben a napokban beindítják a próbaüzemet.

Másik nyertes pályázatukból a tízezres állományú telep szociális és állatjóléti beruházásait (klímatechnika, automata takarmányozási rendszer) készítik el két éven belül megközelítőleg 145 millió forintból, 40 százalékos támogatással.

Szorít az idő

A régióban egyedülálló, az országban a harmadik fedett tároló létesült Szeged határában. Tavaly ősz óta nem működhet sertéstelep szikkasztóval. Haladékot csak az a cég kaphatott 2011-ig, amelyik pályázott a korszerű technológiára. Ezt a megye minden nagy állattartó telepe vállalta. Gond a három másik szegedi disznóteleppel lehet, melynek – megírtuk – korábbi tulajdonosa pályázott, de közben becsődölt. Helyét a Pick vette át a Kettős-Határi úton és a két tápéi telepen, ők viszont kicsúsztak a pályázati határidőből. Jelenleg is folynak az egyeztetések, hogy pályázhassanak, és ezzel haladékot kapjanak a működtetés folytatására – tájékoztatott Kardos Sándor, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója. A következő fontos határidő: 2014. Addig a közel száz, közepes megyei hizlaldának is meg kell oldania a hígtrágyakezelést.

Olvasóink írták

  • 4. tudálékos_1 2008. szeptember 17. 19:47
    „így jobban látszik tőszomszédságban van a szeméttelep”
  • 3. tudálékos_1 2008. szeptember 17. 19:45
    „...de buták vagytok azt hiszitek a hízlalda a büdös?


    hát nem a szeméttelep, csak jó szaggal palástolják :-)”
  • 2. SP 2008. szeptember 17. 13:11
    „Az a baj, hogy a bűzbombákat a város szélére telepítik. Szívjon a városlakó jóóóóóóóóóóó falusi levegőt.
    Talán végre a kipufogógáz híg trágyaszaggal most már csak kipufogógáz marad.
    Valami olyan megoldás kellene, hogy a kipufogó gázt is össze lehetne gyűjteni kompresszorral, és újra hasznosítani. Ha ráérek kitalálom a teljesen zártrendszerű belsőégésű autó motort.”
  • 1. Jo Bacsi 2008. szeptember 17. 08:28
    „Be kell azokat zarni amiknek nincs buz elzaroja es akkor feljebb megy a hus ara. Az jobb lenne mint a buz?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszületett a bivalybébi Mórahalmon

Mórahalom - Homokszem, Szultán, Moraj, Kávé vagy Sziki Bika – a névadási verseny döntőjébe… Tovább olvasom