Délmagyar logó

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia -1°C | 8°C Még több cikk.

Felháborította a közöny a szegedi taxist

Szeged - Egy feltűnően zavart, hálóingben és papucsban kószáló asszonynak segített szombaton késő este a másodállásban taxisként dolgozó Berinszki Zoltán. A 60–65 év körüli nőt valószínűleg a kihűléstől mentette meg a jólelkű férfi.
Hálóingben, mezítláb, egy papucsban látott meg egy 60–65 év körüli, céltalanul bolyongó nőt Berinszki Zoltán szombat este 10 óra körül a Honvéd térnél.

– A taxidroszton álltam a kocsimmal, amikor megpillantottam a nőt, aki a Honvéd térről tartott az SZTK felé. Hűvös volt az este, és az asszony ruházata nem volt éppen az időjárásnak megfelelő: betelefonáltam a rendőrségre, hogy bejelentette-e valaki a hozzátartozója eltűnését, de nem tudtak a nőről semmit. Ezután a mentőknél próbálkoztam, de itt sem tudtak segíteni. Úgy gondoltam, hogy mégis kérek egy járőrt a helyszínre, mert elég zavartnak találtam a sétáló asszonyt. Sajnos a telefonok végére elvesztettem szem elől, ezért felgurultam a Szentháromság utcáig, majd vissza a Honvéd térre, ahol újból megpillantottam – mesélte a másodállásban taxisként dolgozó férfi.



Berinszki Zoltán főállásban az Országos Vérellátó Szolgálat regionális központjában dolgozik: mindig szívén viseli embertársai sorsát, így nem volt kérdéses, hogy a nőről azonnal bejelentést tesz a rendőrségen. – Még két taxis állt rajtam kívül a droszton, az utcán pedig sok ember sétálgatott: mindenki közönnyel viseltetett a hálóinges nő iránt. Mikor ismét megláttam, mellégurultam a kocsimmal: Kit tetszik keresni? – kérdeztem. Azt válaszolta, hogy meghalt a férje, és nincs hova mennie. Kértem, hogy szálljon be az autómba, mire azt mondta, hogy nincs pénze taxira. Teljesen át volt fagyva, reszketett, ezért gyorsan megnyugtattam, hogy nem kell fizetnie a fuvarért. Beültettem, felkapcsoltam a fűtést, és vártam, hogy megérkezzenek a járőrök. A nő a kocsimban is zavartan viselkedett, a Lomnici utcába és a Dugonics térre is szeretett volna eljutni – mesélte a taxis.

Teltek-múltak a percek, de a járőrök még mindig nem érkeztek meg a Honvéd térre. – Elkezdtem keresni őket, és az Aradi vértanúk terén, az OTP-nél találtam rájuk. Elindultak a riasztásomra, de a téren pont belefutottak egy meztelenül randalírozó részeg emberbe, így először őt igazoltatták. Mikor odaértem melléjük, mondták az asszonynak, hogy maradjon az én kocsimban, mert az övéké nem olyan jól fűtött. Nagyon kedvesen beszéltek vele, felvették az adatait, de az általa bemondott név és lakcím sem stimmelt. Ezután értesítették a mentőket, akik bevitték a nőt a klinikára – mesélte a taxis. Egészségügyi tapasztalatai szerint Berinszki Zoltán úgy véli: ha nem vette volna fel autójába a majdnem kihűlt nőt, rossz vége is lehetett volna az estének. A taxist leginkább az szomorította el, hogy a járókelők milyen közönyösen mentek el egy szemlátomást zavart idős ember mellett.

A nőt információink szerint a pszichiátriára szállították, és később a személyazonosságát is sikerült megállapítani a rendőröknek: hozzátartozói vasárnap este jelentették eltűnését.

Olvasóink írták

47 hozzászólás
  • 47. Emberségetavilágnak 2012. november 21. 15:19
    „Történik valami derekas dolog, példa értékű, igazán nagyon emberi és mégis, még itt is támad sunyin, alattomban a sötétben sziszegő kígyókórus.
    Ha a pitiáner kicsinyesség növesztene, lennének olyanok, akik ülve nyalnák a Holdat.”
  • 46. boya 2012. november 21. 03:28
    „Sajnos elég sok ember van ilyen!!!Pedig ne adj úristen ők is lehetnek még ebben a cipőbe!!!”
  • 45. heró 2012. november 20. 22:41
    „És még nagyon köszöni a Rendőrség és a Mentő szolgálat munkatársainak, az adott szituációban az emberi méltóság és tisztelet maximális szem előtt tartását! Őket is megilleti a dicséret!!!!!!”
  • 44. heró 2012. november 20. 22:37
    „Tisztelt Kommentelök!

    Imént beszéltem B. Zoltánnal, nagyon szépen köszöni a a sok jóindulatú hozzászólást ( nagyon meg is hatódott)! De mint mondta ő nem tett semmi különöst csak azt tette amit az adott körülményben a szíve diktált! Mint ahogy fogalmazott hasonló esetben az ő édesanyjával is biztosan így tett volna egy jóindulatú ember ( legalább is bízik benne)! Mert ne feledjük "mindenki valakinek az anyukája, apukája, rokona, vagy szerette,...!!!"”
  • 43. eleonóra 2012. november 20. 21:44
    „Egyszerűen nem értem a kommentelők rosszindulatú hozzászólásait.”
  • 42. x 2012. november 20. 18:46
    „1. M.Aurelius 2012.11.20. 17:54 "... Embertelen világ köszönt ránk a rendszerváltással."
    Neked is mindenről ugyanaz jut eszedbe!
    Mintha a segélynyújtás elmulasztása az "emberarcú" idején soha nem fordult volna elő.”
  • 41. M.Aurelius 2012. november 20. 17:54
    „Vadkapitalizmus kísérő jelensége. Sajnos. Ez van, ide jutottunk.
    Embertelen világ köszönt ránk a rendszerváltással.”
  • 40. szabadkai 2012. november 20. 17:00
    „Sajnos, ez egy hir. Hogy valaki segitett embertársán. Zoltán, te nem tettél semmi különlegeset.Hallgattál a szüleid által ápolt lelkiismeretre. Másoknak ez hőstett, nekem normális, ahogyan Neked is. Emberségből nem jeles hanem kitünő.Vannak még EMBEREK. A szó szoros értelmében.Te közéjük tartozol.Semmi köze ahhoz,hogy TE utcaseprő,taxis vagy miniszter vagy.Szebbé tetted a napomat.Köszönöm!”
  • 39. Apátfalvi** 2012. november 20. 16:40
    „24.

    http://www.youtube.com/watch?v=VEM0TQ18QEo&feature=related

    ;)”
  • 38. Berlusconi 2012. november 20. 16:29
    „Az agyhalott nanemaaa miatt elfelejtettem gratulálni Zoltánnak, most megteszem.
    Örülök, hogy vannak még ilyen jólelkű, segítőkész, önfeláldozó EMBEREK! Gratulálok és köszönöm embertársaim nevében is!”
  • 37. MARGARÉTA11 2012. november 20. 15:57
    „Vannak még jólelkű , kedves segítőkész emberek, olyanok mint ZOLTÁN !”
  • 36. palika9 2012. november 20. 15:02
    „sajnos az én édesanyámmal is előfordult, hogy zavart állapotban rossz felé ment és taxis hozta haza, máig is hálás vagyok neki!!! köszönöm ezt és azt az emberséget is, mégis érdemes élni”
  • 35. na 2012. november 20. 13:22
    „Zoli!
    Megérdemelnéd, hogy visszavegyenek a MENTŐK-höz!”
  • 34. macs 2012. november 20. 13:18
    „28. nanemaaa,
    "Teltek-múltak a percek, de a járőrök még mindig nem érkeztek meg a Honvéd térre. - Elkezdtem keresni őket, és az Aradi vértanúk terén, az OTP-nél találtam rájuk. Elindultak a riasztásomra, de a téren pont belefutottak egy meztelenül randalírozó részeg emberbe, így először őt igazoltatták."
    Elindultak, de belebotlottak egy meztelen részegbe, a hölgyről pedig tudták, hogy a taxissal van, biztonságban.
    Kapis?”
  • 33. x 2012. november 20. 13:16
    „7. polo 2012.11.20. 08:43 "... Az oktatás is felelős és a kormány is felelős a kialakult rideg társadalomért sajnos. ..."
    Esetleg fordítva: A kialakult rideg társadalom sajnos felelős a kormány(ok) és az oktatás ki- és mivoltáért.”
  • 32. 80sFan 2012. november 20. 13:11
    „Továbbá, azért is nem jutottak el a néniig a rendőrök, mert közben elment onnan, ahová hívták őket és a taxis hozta vissza - nem mellékesen közbejött egy váratlanul randalírozó meztelen részeg: vagy az a 28-aska volt? NANEMÁÁÁ!”
  • 31. Berlusconi 2012. november 20. 12:43
    „nanemaaa !

    El kellene olvasnod a cikket újra, lassan tagoltan, hogy megértsd!
    Fröcsög belőled a rendőrök iránti gyűlölet, ami elvakít, ezért nem fogod fel, hogy mit olvasol.”
  • 30. Koszta 2012. november 20. 12:41
    „Jogos a felháborodás...
    Szerintem is felháborító a közöny, ahogyan a sokaság viszonyul mind a környezetéhez, mind a többi emberhez...
    Ám mit lehet várni egy "önmegvalősító", egocentrikus, énközpontú, profitorientált, kereslet-kínálati világban?
    Mi folyik a csapból is?
    Dícséretes, hogy azért vannak kivételek... még többen is...
    A jó példa is lehet ragadós.
    :-)”
  • 29. zolee2 2012. november 20. 12:40
    „Kedves nanemaaa! A bejelentés tényleg vasárnap történt és tudták is a rend őrei hogy mit kell tenniük mert azonnal nyomozásba kezdtek ugyan is én voltam a bejelentő a cikk csak ma jelent meg ez az egész SZOMBATON történt az esti órákban.A taxis úrnak már megköszöntük a segítséget de mégegyszer szeretnénk nagyon nagy hála neki hogy emberséges volt.”
  • 28. nanemaaa 2012. november 20. 12:02
    „A cikkből számomra a rendőrség hozzáállása a legérdekesebb. Egyrészt bár vasárnap bejelentették a néni eltűnését, de a rendőrök még hétfőn sem tudtak róla, hogy ők most éppen valakit keresnek. A másik, hogy valaki megtalálta az általuk keresett személyt, nyilván el tudta mondani, hogy most éppen hol található, de nem találtak oda, a taxisnak kellett megkeresnie az őt keresőket.
    Ezek után a rendőröknek nem keresett személyek jegyzékét, vagy kőrözési listát kell átadni, hanem hangoskönyvet, mert olvasni nem tudnak, s nem kocsit kell a seggük alá tenni, hanem egy vakvezető kutyát az egyik, egy térképet a másik kezükbe adni. Így legalább arra lesz esély, hogy a szolgálat leteltével hazatalálnak.”
47 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A másodfokú egyenlet vagy faxolás a fontosabb?

Mi szükséges ahhoz, hogy egy leendő munkavállaló sikeresen megállja a helyét? Fel tudja-e készíteni ezekre a kihívásokra az oktatás az iskolásokat, a leendő pályakezdőket? Tovább olvasom