Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Felsőoktatási fűnyírót emlegetnek a rektorok

Szeged - 1,7 milliárd forintot zárol a Szegedi Tudományegyetem idei állami támogatásából a szaktárca. A 250 milliárdos központi stabilitási alap aránytalanul keményen sújtja a felsőoktatást – állítják a megszorítás ellen tiltakozó rektorok. Kevesebb juthat a kutatásra és a bérjellegű juttatásokra is.
„Remélem, hogy komoly, mert viccnek durva" – idézi az ismert székely viccet Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora az intézményt érintő zárolás kapcsán. A Magyar Közlöny február 11-i számában jelent meg az államháztartási egyensúly megtartásához szükséges intézkedésekről szóló miniszterelnöki rendelet, amely indítványozza a stabilitási alap létrehozását. A kormány az irányítása alatt álló szervezeteknél 187 milliárd forintot zárol – a legtöbbet, 39 milliárdot a Nemzeti Erőforrás Minisztériumánál. A 250 milliárd forintos stabilitási alaphoz 13 milliárddal „járulnak hozzá" a felsőoktatási intézmények. A zárolás ellen február végén közös levélben tiltakozott az öt magyar kutatóegyetem, a fővárosi Semmelweis Egyetem, az ELTE, a műegyetem, valamint a debreceni és szegedi universitas. Az intézmények rektorai az intézkedés mértékét aránytalannak, az egyetemek működését súlyosan veszélyeztetőnek tartják. Szerintük a fűnyíróelv alapján elrendelt zárolás megkérdőjelezi a szaktárca elkötelezettségét a felsőoktatás minőségi szempontokat figyelembe vevő átalakítására. Tiltakozott a lépés ellen a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács is.

– A végrehajtás részleteit először az érintetteknek kell megismerniük, ezekről addig nem nyilatkozom – szögezte le Szabó Gábor, aki a héten összdolgozói értekezletet tart, majd az érdekegyeztető tanáccsal tárgyal.
Az SZTE költségvetésének nagyjából egyharmada, 19,6 milliárd forint az állami apanázs. Ebből 3,6 milliárd hallgatói juttatás – ezt nem érintheti az 1,7 milliárdos zárolás. – Melyik ujjunkat harapjuk meg, ez a dilemma. Csak kiadáscsökkentéssel nem lehet megoldani a helyzetet. Nyilván a kutatási tevékenységnek is ártani fog ez az intézkedés. Meg kell vizsgálni, milyen bérjellegű juttatásokon tudunk a legkisebb fájdalommal megtakarítani, szolidaritást kérve az egyetem dolgozóitól annak érdekében, hogy ne legyenek elbocsátások, mint más intézményekben – fogalmazott az SZTE rektora.

A Magyar Nemzet összeállítása szerint a kaposvári egyetemen például várhatóan csökkentik az óraadó tanárok számát, és mérséklik a fűtést az intézmény épületeiben.

Olvasóink írták

53 hozzászólás
  • 53. DobóI 2011. március 08. 06:13
    „51. Evelyn_26 2011.03.07. 20:46

    Igen kedves Evelyn, szellemileg korcs Gurcsányotok IMF hitelének törlesztése is erre a kormányra terhelődik...”
  • 52. macs 2011. március 07. 20:51
    „50. nemecsekerno_007,
    szerintem érdemes elolvasni:
    http://www.gki.hu/gazdasagpolitika/allamadossagrol-gki-hatter-elemzese”
  • 51. Evelyn_26 2011. március 07. 20:46
    „olvasom, h február végére az éves államháztartási hiány az éves előirányzat 81,4 százaléka. jézusmária. tavaly ez a szám ugyanezen időszak alatt olyan 40 % körül volt.”
  • 50. nemecsekerno_007 2011. március 07. 20:43
    „49. kalkutta

    Olyat is mondanak talán, hogy a könnyebb út az ördöghöz vezet : )

    Értem mit mondasz, de mindenki fizetni fogja, még az unokáink is. Pusztán azért mert politikailag akkor épp ez kellett Medgyessynek meg a többi majomnak. Szerinted felelősségre vonnak bárki is?! : ) Mert ezt hűtlen kezelésnek hívják, normális helyen : (”
  • 49. kalkutta 2011. március 07. 20:39
    „Nincsenek illúzióim. Nem a sündisznók fognak fizetni. Csak azt akarom mondani, hogy ne keverjük össze a magánadósságokat a közösségi (állami adósságokkal). Én a Kádár-korszakban sem hatalmaztam fel senkit, hogy adósságba verjen bennünket és azóta sem. Pedig azóta legalább a tízszeresére ment fel az állam adóssága.

    A természettudományokban is van egy olyan elv, hogy a dolgok a kisebb ellenállás felé haladnak. Valami La Chatelier-Braun elvnek hívják. Lehet, erre nem emlékszem pontosan.

    De az biztos, hogy ne az átlagembert okoljuk ha az állam a tudta és beleegyezése nélkül felvett hitelekből tartotta őt jól. Kevés ember halad a nagyobb ellenállás irányában.”
  • 48. Evelyn_26 2011. március 07. 20:34
    „Achilleus és a többi fideszes bérbeíró! Erre mondtok valamit? "A határozott idejű, két hónapos szerződés szerint a megbízási díj 32 millió forintnak megfelelő angol font." (In: Hírszerző, a magyar kormányzati megbízásról) Ha külföldiekről van szó, akkor tehát működik. Ha hazaiakról, akkor ennek töredéke is ´hűtlen kezelés´.”
  • 47. nemecsekerno_007 2011. március 07. 20:30
    „45. kalkutta

    Jogod szinte mindenhez lehet, de itt fizetésről van szó. ... és ne legyenek illúzióid, mi fogjuk megfizetni. : (”
  • 46. nemecsekerno_007 2011. március 07. 20:28
    „32. bambinaXX

    Ez igaz úgy általában. De a magyarra nem nagyon. Ezt az elméletet a féltudásúak tartják életben akiknek ettől függ az állásuk. Hogyan hitesd el a munkáltatóddal, hogy pótolhatatlan vagy. : ) Ilyen sok munkahelyen történt már : )

    A magyar felsőoktatási is csak egy cifrább magyar foci, nem több. Nyílván tisztelet az üdítő kivételeknek. Amúgy a szakmunkásképzés is dettó.”
  • 45. kalkutta 2011. március 07. 20:27
    „Amúgy egyénileg mindenkinek joga van annyira eladósodni amennyire akar. Hogy okos dolog-e az más kérdés. Ehhez az államnak vagy közösségnek semmi köze. Mert két magánfél (egyén és magánbank) között köttetik meg a szerződés. Az állam meg közpénzekből működik ezért ehhez minden adófizetőnek joga van hozzászólni. Szerintem.”
  • 44. kalkutta 2011. március 07. 20:24
    „Ernő,
    Én ehhez nem értek. De látom az égbekiáltó ellentmondást a plebsznek szánt nyilatkozatok és a valóság között. Legalábbis ami a magyar tudományt, innovációt és a felsőoktatást illeti.”
  • 43. DobóI 2011. március 07. 20:22
    „27. deszkás 2011.03.07. 13:22

    Szálkás már megint a Blikkből és ATV-ből művelődsz (persze gondolom még a való világ folyamatos nézése is szörnyű dolgokat művelt veled)?”
  • 42. nemecsekerno_007 2011. március 07. 20:16
    „39. kalkutta

    Tetszettek volna forradalmat csinálni! (ugye a hatalom egyik cinikus megnyilatkozása : (

    Az a baj, hogy mindenki könnyen akar megúszni mindent. Az utóbbi 20 év posztkádári langyos dagonyában egész jól el éldegélt a magyar. Annyi történet, hogy most meg küldték a számlát.”
  • 41. nemecsekerno_007 2011. március 07. 20:14
    „20. realtime

    Hát azért nem csak a hallgatókkal van azért gond : ) Az egyetemi oktatókat se nevezném igazán naprakésznek és nemzetközi szinten versenyképesnek : ) Nyílván szakmánkként, emberenként más-más mértékben.A gyakorlattól is elég messze állnak, meg ugye semmi köze a piaci igénekhez annak amit ott csinálnak.”
  • 40. nemecsekerno_007 2011. március 07. 20:10
    „5. Figyelő

    Te még hiszel a mesékben?! Hány éves vagy te Figyelő? : )

    Gazdasági médiumokban meg az zindexen, órigón már 10 éve mondogatják, hogy nagyon rossz irányba haladunk. hitelből plazmatévé. Nem az Maunika show-t kell nézni. : ) illetve nem csak azt : )”
  • 39. kalkutta 2011. március 07. 19:35
    „Miniszterelnöki rendelet. Detto mint a régi Minisztertanácsi rendelet. Pedig anno olyan törekvés is volt, hogy ne lehessen csak úgy rendeletekkel kormányozni. Rég volt, talán igaz sem volt.

    Íme a magyar szürkeállomány újabb megbecsülése. Egyetemeink úgyis a béka s.egge alatt vannak. De ne aggódjunk az ő gyerekeik már a legjobb külföldi egyetemeken tanulnak. A mi adónkból. Ahogy régebben bizonyos párttitkárgyerekek is nyugaton tanulhattak. Kár volt.”
  • 38. harcsabajusz 2011. március 07. 18:54
    „Gyerekek!
    Focira, stadionra, kormányhivatalra mindig lesz pénz, mert az fontos, oktatásra, kutatásra nem, mert az nem fontos! A tanult ember egyébként is veszélyes, mert még gondolkodni mer. Ezt már a huszadik század diktátorai is jól tudták.
    A kétharmadnak egyébként is alázatos, kötelességtudó alattvalókra és nem öntudatos, tanult állampolgárokra van szüksége. Nem véletlen hogy szent orbánunk elsősorban a sportot és a rendörséget támogatja. Az értelmiség mehet ahova akar, minél messzebb annál jobb!
    Éljen hát a nenyi!”
  • 37. frakk 2011. március 07. 17:16
    „35: tatár: Milyen alapon korlátoznád, hogy hozzászólhassak egyes cikkekhez?? Demokrácia??
    Egyébként veled ellentétben akár sport, gazdasági, és egyéb területekhez is hozzászólok. Nem bérbeíró vagyok, csak munkanélküli. Köszönhetően Botka elvtárs, és az egyetem gyümölcsöző egysíkú pályázatocskáinak.”
  • 36. Mogorva 2011. március 07. 17:07
    „Nem sírni, 2/3 van oszt jónapot. El lehet menni esztergályosnak, aztat keresik (min. béré)”
  • 35. tatár 2011. március 07. 17:03
    „Frakk, te bérbeíró alapszakon végeztél? Vagy csak a szakmai gyakorlatot töltöd itt? :-)”
  • 34. deszkás 2011. március 07. 16:23
    „BAMBINAXX! Miért nekem teszed fel a kérdést ha meg is válaszolod? Tájékozódj Japán felsőoktatásáról mert az merőben más mint ország mint lehetőség amit nagyvonalúan elfeledsz. Hogy miért? Erre is te tudsz válaszolni.Egyszerűen:teljesen felesleges évi 5 000 asztalos vagy 5 000 jogász képzése.”
53 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nehezen jutnak búzához a malmok

Csongrád megye - Panaszkodnak a malmok: egyre nehezebben jutnak búzához. Tovább olvasom