Délmagyar logó

2016. 08. 25. csütörtök - Lajos, Patrícia 17°C | 26°C

Ferenc pápánál járt a ruzsai kántor

Ruzsa, Róma - Felejthetetlen emlék marad Kuris István László ruzsai kántor számára, hogy nemrég Ferenc pápánál járhatott Rómában. A Szentatyával együtt imádkozott az itthoni elesettekért.
Kuris István László, aki tizenkettedik éve kántor Ruzsán, Öttömösön és Pusztamérgesen – korábban pedig hitoktató is volt –, a napokban Rómában járt magánúton. Pontosabban a Vatikánba utazott, hogy személyesen köszöntse Ferenc pápát a megválasztása harmadik évfordulóján.

– Nemcsak szülővárosom és lakhelyem, Kiskunhalas, hanem Ruzsa, Öttömös és Pusztamérges lakóinak szíve is az enyémmel egyszerre dobogott, amikor a Szent Péter téren megtörtént a kézfogás – idézte fel a kántor a különleges alkalmat. Kuris István László kiskunhalasi önkormányzati képviselő is, és a 30 ezres Bács-Kiskun megyei város képviseletében a köszöntéskor halasi csipkéből készült keresztet nyújtott át a Szentatyának. (A halasi kézműves remekeket 2014-ben minősítették hungarikumnak.)
 
Ferenc pápa a római Szent Péter téren fogott kezet a Kuris István Lászlóval. A találkozót hazánk szentszéki nagykövetsége szervezte. Fotó: Kuris István László gyűjteményéből
Ferenc pápa a római Szent Péter téren fogott kezet a Kuris István Lászlóval. A találkozót hazánk szentszéki nagykövetsége szervezte. Fotó: Kuris István László gyűjteményéből

A kiskunhalasi főplébánia is küldött ajándékot, egy miseruhát, amelyre II. János Pál pápa portréját hímezték. Az ajándék átadásában Magyarország Szentszéki Nagykövetsége segítette a képviselőt. Az irgalmasság szentévéhez kötődő szombati rendkívüli pápai audiencián alig néhány méterre a pápai emelvénytől foglalhatott helyet. Azt mondta, élete legmeghatározóbb lelki és közösségi élményei voltak azok a pillanatok, amikor a teret megtöltő ötvenezer ember közül néhányan személyesen is találkozhattak a pápával.

– Az audiencia majdnem két órán át tartott, ebből egy percet töltött velünk a Szentatya. Egy percet csak ránk szánt, pedig ott voltak mögöttünk ötvenezren. De ez az egyetlen perc számomra éveknek tűnt. Csak ránk figyelt, átvette ajándékainkat és velünk együtt, csak velünk imádkozott mindazokért a betegekért, akiket a szívünkben magunkkal vittünk, és fényképüket a kezünkben tartottuk – emlékezett vissza a kántor.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százmilliós prostibiznisz: megfenyegették az operatőrt a családtagok

Százmilliós prostibiznisz: megfenyegették az operatőrt a családtagok
3 őrizetbe vett férfi ügyét tárgyalta szerdán a fővárosi törvényszék. Az egyik bilincsben elvezetett… Tovább olvasom