Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 27. vasárnap - Hella

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > Forró tavak felett élünk

Forró tavak felett élünk

Szeged - Kész tervek vannak több Csongrád megyei város közintézményeinek termálvízzel való fűtésére, közülük az egyik, a mórahalmi beruházás májusban már indul is.

Fekete Klára - 2008.03.22. 04:00
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Termálvízzel fűtik majd a mórahalmi közintézmények többségét 2010-től, a beruházás 526 millió forintos költségvetésének felét az önkormányzat egy uniós (KEOP) pályázaton nyerte – mondta el Balog László, a polgármesteri kabinet vezetője. A tizenkét év múlva megtérülő fejlesztés másik felét saját forrásaiból fedezi az önkormányzat.

A programot májusban indítják, kiírják a közbeszerzési pályázatot, majd azonnal elkezdik egy 1300 méter mélységű termálkút fúrását. Az onnan induló távvezeték érinti a kisváros iskoláját, óvodáját, bölcsődéjét, a fürdőt, egy újonnan épülő szállodát, az új polgármesteri hivatalt, a rendezvényházat és a könyvtárt. A termálvizet pedig, miután az összes gazdaságosan hasznosítható hőt leadta, egy 900 méter mély kútba sajtolják vissza. Jelenleg évi 38 millió forintot költenek el gázfűtésre, tizenkét év múlva azonban ennek már csak a töredékébe kerül az önkormányzati létesítmények téli szezonja.

A mórahalmi Erzsébet Fürdő. A termálvíz nemcsak enegriát szolgáltat, hanem gyógyít is. Fotó: Frank Yvette
A mórahalmi Erzsébet fürdő. A termálvíz nemcsak enegriát szolgáltat, hanem gyógyít is.
Fotó: Frank Yvette

Mórahalmon már két termálkút üzemel, a fürdő medencéit is a föld gyomrának mélyéről feltörő meleg vízzel töltik fel – magyarázta Kóbor Balázs, a Szegedi Tudományegyetem ásványtani tanszékének oktatója, egyben a geotermikus energia hasznosításával kapcsolatos kutatásokra, fejlesztésekre, tervezésére létrejött egyetemi spin-off cég, az InnoGeo Kft. ügyvezető igazgatója. Ez a társaság – valamint tervező-kivitelező partnercégei – koordinálja a Dél-Alföld termálenergiájának hasznosításával foglalkozó projektek jelentős részét, így a mórahalmit is.


A szakember minden fórumon azt hangsúlyozza, Izlandon és Olaszország toscanai tartományán kívül Európában egyedül Magyarország alföldi megyéi alatt van ilyen hatalmas termálkincs. A műszaki háttér, vagyis kitermelés, majd az elhasznált víz visszasajtolása – környezetet szennyeznek ugyanis a sók, szénhidrogének – sokba kerül, de egy bizonyos idő elteltével szinte ingyen van. Míg a földgáz ára állandóan emelkedik. S míg külföldön az unió nem támogatja a gyorsan megtérülő beruházásokat, nálunk lehet 50 százalékos támogatást nyerni a KEOP-tól.

A megyében jelenleg Mórahalmon a fürdőt és az egészségházat működtetik geotermikus energiával, Kisteleken a fürdőn kívül önkormányzati intézményeket fűtenek vele és fürdenek a vízben, Szentesen, Csongrádon, Vásárhelyen távfűtésre is használják. Makón ugrásra készen áll egy projekt a megye legdrágább távfűtésének kiváltására – geotermikus energiával.

A szegedi Anna-kút vizének gyógyhatásában is sokan bíznak. Fotó: Frank Yvette
A szegedi Anna-kút vizének gyógyhatásában is sokan bíznak.
Fotó: Frank Yvette

Az egyetemen is keringetnének termálvizet

Elkészült a több egyetemi épületet fűtő geotermikus rendszer műszaki-gazdasági megvalósíthatósági tanulmánya. A 2,2 milliárd forintba kerülő beruházás uniós támogatás nélkül is 11 és fél év alatt térülne meg. A rendszerrel többek között a JATIK-ot, az SZBK-t, a kollégiumokat, sőt az új klinikai tömböt is fűtenék.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...