Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

Galambok az urak a belvárosban

Szeged - Hosszú idő telt el az utolsó galambritkítás óta Szegeden. A szárnyasok az elmúlt években ismét birtokukba vették a város több pontját: a Belvárosi hidat és a Dóm teret. A Centrummal szemben lévő társasház évtizedek óta a galambok birodalma.
Kórokozót terjeszthet a városi galambok megszáradt ürüléke, ha szellőzőkön, ablakokon át bejut a lakásba – szóltak a hírek a közelmúltban azzal kapcsolatban, hogy a sok éve üresen álló pécsi magasházat és környékét több tonna galambürülék lepi. Az ügyben megszólalt az ÁNTSZ is: a galambok a székletükkel együtt ürítenek bakteriális kórokozókat, leginkább szalmonellát, ami fertőzés- és járványveszélyt jelenthet, főként ott, ahol a megszáradt galambürülékpor közvetlenül bejuthat a lakásba, például nyílászárókon, szellőzőkön keresztül. Esély arra is van, hogy az egyes madarak, köztük esetenként galambok által közvetített papagájkórt kapja el valaki.

Szeged is a galambok kedvelt városa, ritkításukat utoljára 2006–2007-ben végezték. Azért volt rá szükség, mert a turisták által gyakran látogatott Dóm tér – ahogy akkor megírtuk – a maró guanótól szörnyű állapotba került. Akkor a Dóm téri teljes állomány kilencven százalékát kiirtotta az ezzel megbízott makói vállalkozó és csapata, amely a madarak másik kedvelt napozóhelyén, a Belvárosi híd környékén nagyjából háromszáz-háromszázötven galambot fogott be. Milyen a galambhelyzet most Szegeden?

A Centrummal szemben álló hatalmas társasház évtizedek óta a galambok kedvenc pihenő- és párzási helye. Fotó: Frank Yvette
A Centrummal szemben álló hatalmas társasház évtizedek óta a galambok kedvenc pihenő- és párzási helye.
Fotó: Frank Yvette

– Cégünk üzemelteti a Belvárosi hidat, amelynek felső külső ívén elektromos riasztórendszer működik. Az alsó hídszerkezet hálóval van ellátva, de nem lehet hermetikusan elzárni a galambok elől. Tavaly takaríttattuk, tonnaszámra kellett eltávolítani az ürüléket. A Dóm téren nagyon sok probléma van a galambpiszokkal a szobrok környékén, az ottani galambriasztó enyhén szólva is hiányos, de ez nem a mi területünk. Az Anna-kútnál a vízvételezés miatt problémás a sok galamb, egy-két idős ember eteti-itatja, odaszoktatta az állatokat. A Csillag téri ivókút lefolyóját pedig csemperagasztóval szokták eltömíteni az emberek galambitatás céljából – adott helyzetképet a város főbb galambgócpontjairól Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A Centrummal szemben álló hatalmas társasház évtizedek óta a galambok kedvenc pihenő- és párzási helye. – Nyolc éve költöztünk ide, és az első dolgunk volt, hogy a két teraszunkat, valamint a hálószobaablakokat bedróthálózzuk, hiszen annyi volt itt a galamb. Nagyon utálom ezeket az állatokat, de néhányan etetik őket a házban. Az anyósom gyermekgyógyász, így tudom, hogy veszélyes lehet az egészségre a galambpiszok – mondta a házban élő kisgyerekes Hajni. A lakók többsége – Hajniékhoz hasonlóan – bedrótozta a Tisza Lajos körút, illetve a Károlyi utca felé néző teraszait, ám a galambok a legkisebb szabad helyre is azonnal „rárepülnek". Kedden kora reggel legalább tucatnyi szárnyas pihent a párkányokon és a teraszok szabad helyein. – A legrosszabb a párzási időszak, amikor annyira agresszívek lesznek a galambok, hogy még a dróthálót is elkezdik bontani a csőrükkel. Tavaly feljelentette valaki a házat a sok galambpiszok miatt. Akkor ipari alpinisták jöttek letakarítani az ürüléket, de megoldást eddig nem sikerült találni a problémára – mondta a fiatal nő.

Olvasóink írták

  • 14. kvendi 2013. október 26. 07:24
    „tollas patkányoknak is nevezik őket------>>> Csóka...,Vércse, sólyom, sas az kell nekik nem az etetés...”
  • 13. queenmargareth1 2013. október 25. 12:53
    „12. jojartpeter 2013.10.25. 11:01 pontosan!Nem szabad városi galambokat enni!!!Csak az "otthoni" rendesen magvakon élő természetes környezetében élőket szabad fogyasztani, azt is bizonyos időszakokban!”
  • 12. jojartpeter 2013. október 25. 11:01
    „Igen, írtsátok őket! A Dóm téren már nem merek sétálni anélkül, hogy ne lessek felfelé, hogy nehogy a fejemre pottyantsanak. És megbírságolni azokat, akik etetik őket. Amúgy régebben mintha lettek volna tüskék téve a Dóm téri lámpákra az árkádok alatt, de mostanában inkébb galambok vannak ott is.

    11-nek: Lehet hogy finom a galambhús, ha normális kaján nevelkedik, de ezek mindenféle koszos szemetet megesznek, ki tudja mennyi nehézfém meg méreganyag meg fertőző dolog van bennük. fuj.Ennyi erővel akár patkányok is lehetnének.”
  • 11. mivan? 2013. október 25. 08:05
    „A galambhús az egyik legfinomabb. Sok éhező problémáját meg lehetne oldani vele. Csak össze kell fogdosni őket.”
  • 10. queenmargareth1 2013. október 25. 06:42
    „9. ezek okos madarak, két hét múlva rájönnek, hogy kamu.és nem fognak félni.”
  • 9. v.imre 2013. október 24. 21:27
    „8. .suhym. 2013.10.24. 21:03

    Most, 23-án Budapesten a Bem rakpart egyik bérpalota párkányáról damilon függesztve szellő mozgatta 3, valószínűleg műanyagból készült csóka utánzatot láthattunk. Vadgalambot egyet sem. A homlokzati párkányok, kiugrók tiszták voltak.”
  • 8. .suhym. 2013. október 24. 21:03
    „Ha alaki tud valami hathatós megoldást ellenük, kérem jelezze!

    Tettem ki fekete kartonból kivágott madár alakot, azóta az erkélyre nem szállnak be, de a felettem lévő légkondira rászállnak, és a párkányt állandóan telerondítják!:((”
  • 7. ajándék 2013. október 24. 20:33
    „Az Anna kút és közvetlen környéke elviselhetetlen!!! Az ott lévő IKV bérház légudvara (lithóf) és az Anna fürdő tető csatlakozása tökéletes fészkelő és költőhely.20 éve itt lakom,de ennyi madár még sohasem volt itt.Már az épület vakolatát is megkezdték csipegetni valamilyen táplálék hiányukat pótolják íly módon,de nem lesz aki helyrehozza az általuk okozott kárt,eltakarítsa fertőt és szemetet,amit a magukat állatbarátoknak nevezett - a város más részén lakó - itt etető emberek okoznak.(vízben áztatott száraz kenyér!!!!!!)Az ablakomon szellőztetéskor beömlik a guanó-granulátum,védekezni sem tudok ellene,mert az ablakot csak befelé tudom nyitni. Aki eteti őket, az vigye haza az ürüléket is!!!!!Ja az már nem kell!!Kérem a szakemberek segítségét!!!!”
  • 6. m.ogreg 2013. október 24. 19:48
    „Tarjánban a 7diken lerángatták nálunk a hálót. Most háromszor jobban erősítettem vissza. Hajlalban aludni nem hagytak, nem beszélve az ürülékről... Ismerős tanácsára kilógattam pár régi CD-t. Azóta nemnagyon próbálkoztak. Az a lényeg, hogy mozogjon és pörögjön a lemez, illetve különböző magasságon legyen. Engem nem zavar, hangot nem ad ki, nem árt senkinek. A galambok bezzeg be vannak rezelve tőle, azóta jó, ha havonta egyszer próbálkoznak a párkányra szállni. A szomszéd ház tetejéről figyelnek csak :)

    Amúgy szerintem is a légpuskás írtás lenne a legjobb, mérgezéssel csak a kutyáknak és macskáknak ártanánk...”
  • 5. queenmargareth1 2013. október 24. 18:16
    „2-nek igaza van, amikor a Vértón laktam két idős ember állandóan etette őket és teli voltunk galambokkal és termékükkel.Hiába szóltak a párnak, őket nem érdekelte, mert azt mondta, neki nem szakad le a keze, hogy letakarítsa..., ja, csak az a rengeteg fertőzésveszély, a ruhák és természetesen, ha kisgyermeket tesznek ki kicsit az erkélyre:veszélyes.ennyi.”
  • 4. Agyalapi 2013. október 24. 14:58
    „és mi a helyzet a Mars térnél?”
  • 3. csiperke73 2013. október 24. 13:57
    „repülő patkányok”
  • 2. polo 2013. október 24. 12:21
    „Sokan etetik ezeket a jószágokat, nem beszélve mennyi mindent terjesztenek ezek a madarak. A legrosszabb hogy az ürülék rongálja az autókat és a házak állapotát is, de ezt gondolom a nagy madáretetők nem fogják kifizetni.”
  • 1. M.Aurelius 2013. október 24. 11:54
    „Nahát, micsoda probléma. Meg kell hirdetni egynéhány légpuskás önkéntesnek a gyérítési lehetőséget, szerintem még fizetnének is érte, s mindenki jól járna. A ragadozóknak meg volna eledelük néhány napig a galambhusiból.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre kevesebben adnak vért

Idén 4 százalékkal kevesebben nyújtották a karjukat, mint az előző év hasonló időszakában – egyre kevesebben adnak vért. Tovább olvasom