Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Háromszobás lakóotthon az állomáson

Szeged - 178 szolgálati lakást tart fenn a MÁV Csongrád megyében, ezek egy része pályaudvarokon található. Az ingatlanok fenntartása évente 10 millió forintjába kerül a közlekedési cégnek, újakat már nem épít, a feleslegeseket eladja. A lakók azonban elégedettek: akadnak, akik semmi pénzért nem válnának meg pályaudvari otthonuktól.
Amikor a XIX. században a vasúthálózatot építették az országban, már akkor készültek olyan típustervek, amelyek az állomásépületekbe, őrházakba szolgálati lakásokat álmodtak. Ez a szisztéma a mai napig fennmaradt. A vasutas kolóniák a XX. század elején alakultak ki a csomópontokon, például megyénkben a nagyobb városoknál, Makón, Hódmezővásárhelyen, Szegeden és Szentesen. Utóbbi két város állomásépületében is vannak lakások. A jelenlegi 178 ingatlan – s ebből 156 lakott – fenntartása évente 10 millió forintjába kerül a MÁV Zrt.-nek. Erre egyre kevesebb pénz jut, de a benne élőket, otthonukat nem fenyegeti veszély. Újat nem építenek, és a korábbi „eladási hullámhoz" képest manapság már csak néhányat értékesítenek egy-egy esztendőben. A cég illetékeseinek a kezét köti, hogy a pályatestekhez közel esőket nem adhatják el. Szeged-Rókus pályaudvaron az állomásépület emeletén és a környékén mintegy 20 család él. Az átutazók olykor rácsodálkoznak a muskátlikra és a kiteregetett ruhákra, el sem tudják képzelni, milyen vasútnál lakni.

Onódi Sándorné 22 éve él a Rókusi pályaudvaron lévő háromszobás lakásban. Fotó: Schmidt Andrea
Onódi Sándorné 22 éve él a Rókusi pályaudvaron lévő háromszobás lakásban.
Fotó: Schmidt Andrea

– Közel húsz éve, 1990 óta lakunk itt egy kétszobás lakásban – mesélte Kálmánné Jenei Ildikó forgalmi vonalirányító. – Amennyire tudom, Rókuson jelenlegi formájában a 80-as évek végétől találhatók szolgálati lakások, és ezek a vasúti sínek felé néznek, arról van a bejáratuk, a konyhaablak is arra nyílik. Tizenhét éves fiammal, Attilával a vonatzajt már megszoktuk, és mióta az új villamosok járnak erre, a korábbi éktelen nyikorgás, csikorgás is megszűnt.

Gondot csak az ablakuk alatti buszmegálló jelent: hajnaltól éjszakáig pöfögnek, jár az autóbuszok motorja. Az állomásépületbe behúzódó, általában ittas, ott sokszor maguk alá vizelő hajléktalanokkal gyűlik meg még a bajuk. Mégis van, aki el sem tudja képzelni, hogy elköltözzön a rókusiról: a MÁV-igazgatóságon dolgozó, 52 esztendős Onódi Sándorné 1987 óta él ott gyerekeivel, a 28 éves Sándorral, a 24 esztendős Klárával és a később hozzájuk „csatlakozott" spániellel, Bogival.

– A három szobából kettőnek az ablaka néz a vasútra, nincs nagy zaj, a pláza miatt nőtt meg egy kicsit. Kedvezményben részesülünk, de a költségek majdnem olyanok, mint egy városi összkomfortos otthonnál. Szeretünk itt élni, minden közel van, a fiam is azt mondja: semmi pénzért nem költözne el innen.

Haza, a pályaudvarra

Aranyos sztori is kötődik ehhez a lakáshoz. Egyszer a kollégákkal éjszaka taxival indultunk haza a buliból, közöltem, a Rókusi pályaudvarra megyek, rögtön azt kérdezték: ilyenkor is indul vonat? Nem, válaszoltam, ott élek – mindenkinek, még a taxisnak is leesett az álla. Szerintem nagyon kevesen tudják Szegeden, hogy az állomásépület emeletén lakások vannak.

Olvasóink írták

  • 2. török 2009. május 25. 21:41
    „Furcsa, de végre egy jó cikk, tök érdekes volt! Most már értem a Nagyállomás ablakaiban a muskátlikat, ruhákat stb. :)”
  • 1. rolee 2009. május 24. 20:19
    „Na ez furcsa ...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

8 egység szerelem

Szeged - Energiatablettát rendeltünk az interneten, mert megtetszett a reklámszöveg:… Tovább olvasom