Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Hasfelmetsző Jack a médiát is megreformálta

A történelem legnagyobb rejtélyei közé tartozik Hasfelmetsző Jack esete, aki a 19. század végén London egyik nyomornegyedében brutális kegyetlenséggel végzett öt nővel. A rendőrség nem bukkant a nyomára, a média számára pedig teljesen új kapuk nyíltak meg. Nemrégiben egy üzletember azt állította, bizonyítani tudja, ki a tettes.
Sötét, koszos utcák, nedves, dohos falak, szegénység, éhezés, munkanélküliség. Képzeletben a 19. század végi London
Whitechapel negyedében járunk, ahol a nyomor uralkodik. Az utcákat kis- és nagystílű bűnözők járják, a sarkokon prostituáltak állnak, itt mindennapos az erőszak. Ezt a környéket rázza meg 1888 őszén a gyilkos, aki Hasfelmetsző Jack néven vonul be a történelembe, s akinek kilétét mindeddig homály fedte. Ám egy új bejelentés szerint megvan a gyilkos.

Elképesztő hajtóvadászat

Hasfelmetsző Jack öt nővel végzett brutális kegyetlenséggel 1888-ban. Egytől egyig örömlányok voltak, s bár a gyilkosságok nem egyeznek meg teljesen, már akkor biztosak voltak benne, hogy ugyanaz a kéz végzett velük. Egy vágás a nyakon és néhány kioperált belső szerv kísérte Jacket az útján.

A korban példátlan hajtóvadászatot indítottak ellene, számos gyanúsított neve felmerült, a környék összes hentesét és mészárosát előállították, a rendőrök házról házra járva hallgattak ki mindenkit, ám eredményt a nyomozás nem hozott.

– A korabeli London Whitechapel negyedében nagyon kiterjedt a szegénység, és az emberek jelentős része illegális tevékenységekből él. Prostítúció, lopás, erőszak. Ma a hatóságok sokkal komolyabban veszik az ilyen életformát, mint akkoriban. Maga a rendőrség mint szerv is alig 50 éves volt csak, a 19. század végén kezdte el elnyerni végleges formáját. Nem állt mögöttük akkora tapasztalat, olyan nagy múlt, ahogy azt képzelhetnénk. Ennek következtében a fellépés sem lehetett olyan szervezett, mint a mai értelemben – mondja Cora Zoltán történész, a Szegedi Tudományegyetem Angol Tanszékének tanára.

– Nemcsak a szegénység tobzódott tehát, de a különböző erőszakos cselekmények is. És sokkal nehezebb volt beazonosítani egy tettest, hiszen nem állt rendelkezésre megfelelő technika. A nyomkövető, nyomfelderítő módszerek is kezdetlegesek voltak, így jó eséllyel megúszhatta egy gyilkos. Ettől függetlenül azonban valódi hajtóvadászatot indítottak Hasfelmetsző Jack ellen, ami az elmondottak miatt nem járt sikerrel – folytatja. Most azonban egy üzletember molekuláris biológusok segítségével azt állítja, bizonyítani tudja, hogy a tettes a már akkor is gyanúsított lengyel fodrász, Aaron Kosminski volt.

Őszirózsák és vér egy sálon....


Öt örömlány, öt gyilkosság

Számos gyilkosság történt akkoriban a környéken, amelyekből sokat próbáltak Hasfelmetszőhöz kötni, mégis csak ötről gondolják biztosan, hogy ő követte el. Mary Ann Nichols, Annie Chapman, Elizabeth Stride, Catherine Eddowes és Mary Jane Kelly – öt prostituált tartozik az áldozatai közé. Mary Ann Nichols testét 1888. augusztus 31-én, pénteken hajnalban fedezték fel a Buck's soron. Torkán két, hasának alsóbb részén egy mély, roncsolt szélű vágás volt, valamint számos metszés a hason, amelyeket ugyanazzal a késsel ejtettek. Annie Chapmanre 1888. szeptember 8-án, szombat reggel bukkantak rá egy kapubejárat közelében, a Hanbury utca 29. szám hátsó részénél. Torkán két mély vágást ejtettek. Hasát szinte teljesen felnyitották, a méhét eltávolították. Elizabeth Stride-ot és Catherine Eddowest 1888. szeptember 30-án vasárnap, korán reggel ölték meg. Stride-nak csak a nyakát vágták el. Ennek oka azonban az is lehetett, hogy megzavarták Hasfelmetszőt. Catherine Eddowes holttestét a Mitre téren találták meg, háromnegyed órával Stride-é után. Torkát elvágták, hasát hosszú, mély, roncsolt szélű vágással nyitották fel. Bal veséjét és méhének nagy részét eltávolították. Eddowes és Stride meggyilkolását később „dupla eseményként" emlegették. Mary Jane Kelly borzalmasan megcsonkított holttestét saját ágyában találták meg a Miller's Court 13. szám alatt 1888. november 9-én, pénteken reggel. Torkát szinte a gerincéig átvágták, hasi szerveit gyakorlatilag teljesen kiürítették, valamint hiányzott a szíve.

Hét évvel ezelőtt az üzletember Russel Edwards megszerzett egy különös sálat egy angol aukción. A kiegészítőt eddig is az egyik Hasfelmetsző Jack által elkövetett gyilkossághoz kötötték, ám bizonyítani senki sem tudta, hogy valóban köze lett volna a gyilkoshoz. Egyik korábbi tulajdonosa az az Amos Simpson őrmester volt, aki a Catherine Eddowes nevű áldozat ügyén dolgozott. A nő torkát átvágták, arcát és hasát megcsonkították, beleit a jobb vállára pakolták, bal veséjét és méhének nagy részét pedig eltávolították. Az őrmester hazavitte a sálat, amit a nő mellett találtak, és amit a családi legenda szerint sohasem tisztítottak ki.

Russel Edwards szerint a sál őszirózsás mintázata egyértelműen Hasfelmetszőhöz köti a ruhadarabot. Az üzletember úgy gondolja, nem lehet véletlen egybeesés, hogy az őszirózsa virágzása egybeesik Mihály arkangyal napjával, amelyet a nyugati egyház szeptember 29-én ünnepel, Catherine Eddowest pedig 1888. szeptember 29-én gyilkolták meg.

Edwards a sál megszerzése után dr. Jari Louhelainen molekuláris biológushoz fordult, aki vérfoltok és vesesejtek jelenlétét bizonyította a sálon, majd genetikai örökítőanyagot kezdett keresni. Végül a prostituált leszármazottainak segítségével arra a következtetésre jutottak, hogy a sálon Catherine Eddowes testnedvei találhatók. Két évvel ezelőtt már az elkövető sejtjeinek beazonosításánál tartott a vizsgálat.

Dr. David Miller molekuláris andrológus talált a sálon lévő ondófoltok vizsgálatakor hámsejteket, amelyet összehasonlított a feltételezett elkövetők leszármazottainak DNS-ével, és az egyik legfőbb gyanúsítotthoz, a gyilkosságok idején 23 éves Aaron Kosminskihoz jutott.

Az első „médiagyilkosság"

Maga a felfedezés eddig csupán a Daily Mail hasábjain jelent meg, tudományos folyóiratokban még semmi nyoma. De ha igaz, ha nem, ha választ kaptunk a történelem egyik legnagyobb rejtélyére, ha nem, Cora Zoltán szerint semmit sem változtat a dolgon. Hasfelmetsző Jack története már régen bevonult a nagy rejtélyek sorába. – A legenda és a köré szövődött hagyomány már teljesen megszilárdult. Része a brit kultúrának, egy misztikus történet, ami bebetonozódott a köztudatba. A mindennapi szlengnek, szókincsnek is része lett, ma is egy idézett példa, folyamatosan szó van róla valamilyen kontextusban. Ráadásul iparággá is vált – avat be a szakértő, aki felhívja rá a figyelmet, nem csak a misztikum miatt fontos számunkra az eset.

Az 1888. november 9-én reggel felfedezett brutális gyilkosságról a korabeli London Daily Post esti kiadása címoldalon tudósított.
Az 1888. november 9-én reggel felfedezett brutális gyilkosságról a korabeli London Daily Post esti kiadása címoldalon tudósított.

A 19. század vége a média felemelkedésének, és egyben a bűn, a halál, a gyilkosság hírértékké válásának időszaka is, mely utóbbi szorosan összefügg Hasfelmetsző Jack esetével. Egyre több újság jelenik meg a piacon, egyre olcsóbban, éleződik a verseny, a példányszámot tartani, sőt emelni kell, hogy a lapok talpon maradjanak. Az analfabétizmus olyan alacsony, mint sehol a világon, Anglia pedig a legiparosodottabb ország, így a vasút segítségével egy nap alatt bármilyen újság gyakorlatilag bárhová eljut. Az embereket egyre kevésbé érdeklik a diplomáciai hírek, így mást irányt kell venniük a szerkesztőknek. És ekkor jön Hasfelmetsző Jack, aki sorozatgyilkosként vissza-visszatérő témát szolgáltat, ráadásul kellőképpen kegyetlen ahhoz, hogy a korban is szokatlan borzongást váltson ki az olvasókból, tudjuk meg.

A gépezet pedig beindul, és működik, az újságírók felhasználják a tényeket, de nem zárkóznak el a találgatásoktól és összeesküvés-elméletek gyártásától sem, a lapok fogynak, az esetek pedig egytől egyig olyan híresek lesznek, hogy az emberek elzarándokolnak szörnyülködni a tetthelyre.

– Nyilvánvalóan ki is színezték a történteket, nagy teret kapott a találgatás. Mindenféle alternatíva szóba jött, gondoltak rá, hogy egy ügyvéd, egy kereskedő, vagy esetleg egy arisztokrata a tettes, aki így éli ki beteges vágyait. Rengeteg forgatókönyvet tartottak életben, amelyeket mindig vissza-visszadobtak a köztudatba, hogy növeljék a példányszámot. Ez akkoriban egyébként szembement a társadalmi morállal, nem elfogadott, nem kívánatos dolog volt részletesen leírni a kegyetlenségeket, és nevükön nevezni a dolgokat, mégis nőtt az olvasóközönség. A médiának is köszönhetően pedig olyan jól dokumentált gyilkosságsorozat lett az ügyből, mint korábban talán még soha. A misztikum mellett talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy időről időre előveszik. S bár önálló tanulmányozás tárgyát nem képezi, ha valaki a rendfenntartó erők, a prostitúció, a média történetével foglalkozik, akkor tanulmányozza a Hasfelmetsző- esetet, hiszen kikerülhetetlenné vált – fejezi be Cora Zoltán.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Glóbi kalandjai

Pászti Amina környezetvédelemről szóló mesekötete egyedülálló a könyvpiacon. Tovább olvasom