Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Hétfőtől minden szuper - kezdődik a 10. Nemzetközi Super 8mm Fesztivál

Hétfőn kezdődik és vasárnapig tart Szegeden a 10. Nemzetközi Super 8mm Fesztivál. Az alapítók, Rózsa Péter és Szokol Szilárd a fesztivál egyik helyszínén, a nemrég belső felújításon átesett Grand Caféban tartottak sajtótájékoztatót.
– A szupernyolc nem retro műfaj, hanem élő technika – mondta Rózsa Péter, aki felidézte: 10 éve az első fesztivál csak egy napos volt, és a Pinceszínházban tartották. Kiemelte: kreatív közösségek működnek Szegeden, ezek szimbiózisa most a fesztiválban valósul meg. „Lehet, hogy most valaki sört csapol, de máskor vetítőgépet kezel, vagy zenekarban gitározik. Ez nem virtuális, hanem valós közösség", amelynek van helye Szegeden, ilyen a Grand Café mellett a Jazz Kocsma és a Belvárosi Mozi. További programhelyszínek még a Régi Zsinagóga és a Középfölde. A Szegedi Tudományegyetem pedig biztos háttér a szervezők számára, mert minden évben 4-5 hallgató tanulja náluk szakmai gyakorlaton a szupernyolcas technikát.

Az 56 kiválasztott versenyfilmet kedden, szerdán és csütörtökön vetítik, pénteken tartják a díjkiosztó gálát, amelyre közismert világsztárokat ígérnek a szervezők – erről bővebbet egyelőre a későbbi hatás kedvéért nem árultak el.

A filmek nagy része Németországból, Angliából, Franciaországból, Dél-Amerikából érkezett, de neveztek Japánból és Kínából is. Kelet-Európából viszont alig. Vagy a műfaj nem népszerű, vagy rólunk nem hallottak – vélekedett Rózsa Péter.

Szokol Szilárd a hétfői programok közül kiemelte a 18 éves In Memoriam Geriub Gepleki csoport 18 karikás performanszát, Tóth Balázs Zoltán A szegedi Super nyolcasok című fotókiállítását.

A kísérőrendezvények között lesz garázs rock fesztivál a Hypermarché és a The Fiction Stop fellépésével, szerdán koncertezik a Bijou, pénteken erkélykoncertet ad a The Beatlösz. Rendeznek karmesterversenyt – bárki kipróbálhatja –, vasárnap pedig ötödik alkalommal tartanak Videoton tévéjáték-bajnokságot. A fesztiválon zenélnek a RádióMi dj-i, bemutatják a Super 8 című amerikai filmet, és a Modus Operandi című szupernyolcas amerikai nagyjátékfilmet.

A fesztivál filmes zsűrije: Sághy Miklós, az SZTE Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszékének adjunktusa, Czibolya Kálmán, a Makói Videó- és Művészeti Műhely alapítója, Tóth Zoltán János, az SZTE Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszékének oktatója, Karsai Attila, filmes, a Grand Café munkatársa, Nagy Mária mozigépész.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi trolik: hárman párban

A közlekedési lámpák programja és a Rókusi körút felbontása is hozzájárult ahhoz, hogy a közös trolimegállókba egyszerre érkezzen az összes járat a reggeli és a délutáni csúcsban. Tovább olvasom