Délmagyar logó

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 13°C | 25°C Még több cikk.

Heti 25 ezer tojást semmisítenek meg

Szeged, Kelebia - A kormánytól várnak sürgős segítséget a baromfitenyésztők. A csillagászati takarmányárak miatt több százezer tojást semmisítenek meg, mert nem éri meg felnevelni a szárnyasokat.

Hetente 20–25 ezer kacsatojást semmisítenek meg a kelebiai kacsatenyészet keltetőjében, mert nem éri meg felnevelni mind a 80 ezer naposkacsát.

– A takarmányárak 25–30 százalékkal emelkedtek a tavalyihoz képest, és még nem látjuk a végét. A kukorica, búza, szója kilójáért tavaly átlagosan 50–55 forintot kértek, ehelyett idén 65–70 forintba kerül a takarmány, sőt a gazdáktól hallunk 80 forintot is. Az is elfordul, hogy visszatartják az árut, hogy felhajtsák az árát. A táp az eddigi 80 forint helyett most 100–110 forint. Ez azért lényeges, mert a pecsenyekacsa takarmányának a fele kukorica, a másik fele táp. Ha a gazdák emelik az árakat, az jelentős húsárnövekedést vonna maga után, de azt a felvevő piac nem viselné el – hallottuk a legnagyobb szegedi kacsa- és libanevelő gazdaság résztulajdonosától a kelebiai telepen.

Nem éri meg kikeltetni a kiskacsákat. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

Harmath Attila, a Magyar Kacsa Szövetség elnöke hozzátette: növekedtek az üzemanyagköltségek, a bérekre rakódó járulékok, az energiaárak. Közben a vágóhídon a kacsa kilóját 285 forintért veszik át tőlük – pontosan ennyi volt az ára hat évvel ezelőtt is. Három éve egy fillér haszon nélkül dolgoztak, mert azt mondták, kivárnak, hátha javul a helyzet. Egy nevelőtelepet leállítani és később újraindítani sokkal többe kerülne.
Idén azonban minden korábbinál rosszabb a helyzet a forróság és a takarmányárak emelkedése miatt.

Pénzt és életet!

Tegnap kiadott közös közleményében azonnali intézkedést sürget a Vágóállat és Hús Terméktanács valamint a Baromfi Terméktanács a kormányzattól: duplájára emelnék az állatjóléti támogatásra fordítható 4 milliárd forintos keretösszeget, csökkentenék az állati hulla ártalmatlanításának költségét, gyorsítanák az agrártámogatások kifizetését, kedvezményes hiteleket várnak. Hosszabb távon többek között csökkentenék a kiválasztott „vezértermékek" áfáját 27-ről 5 százalékra.  

Tegnap 24 ezer kikelés előtt álló tojást vettek ki a keltetőgépből és égettek el a speciális kazánban. Ezek a tojások étkezésre alkalmatlanok, veszélyes hulladéknak számítanak. Évente 3–4 millió naposkacsát nevelnének fel, abból a drasztikus költségek miatt 6–800 ezret semmisítenek meg idő előtt. Nem merik felvállalni a befektetést, amivel a saját veszteségüket halmozzák, ha hét héten át nevelik a pecsenyekacsát. Egy állaton – csak a takarmányt számítva – 50–60 forint a veszteség, ami egész évben nagyjából 150–240 millió forint veszteséget jelent.

A kacsaszövetség elnöke úgy fogalmaz: most már valaminek történnie kell, különben ellehetetlenül a baromfiágazat. Lényeges változtatásra van szükség az agrártámogatások és a finanszírozás rendszerében. Hiszen míg idehaza 9 forint állatjóléti támogatást fizet az állam egy kacsára, addig ugyanez Romániában 45 forint. Ráadásul a határon túl olcsóbb a takarmány, hiszen a gazdák tudják, hogy ha a baromfitenyésztők csődbe mennek, jövőre nem lesz kinek eladniuk a kukoricájukat. A takarmány egy részét így is kintről hozzák Kelebiára, hogy az évi 40–50 ezer tonna takarmányt biztosítani tudják. A kacsahúsexport sem segít, a sütnivaló kacsa ára az osztrák és német piacon sem emelkedett évek óta.

Olvasóink írták

44 hozzászólás
  • 44. czindi 2012. augusztus 08. 11:24
    „Éljen az Unió! Régen az ilyen tojásokat megetették a gyesznókkal, oszt jól van! És senki sem betegedett bele...”
  • 43. nagypappa 2012. augusztus 08. 04:43
    „Adják oda ingyen!
    Volt mikor ingyen adták a kiskacsákat.
    Ha ingyen van akkor nem 10-20 db kell, hanem 100-200 db!
    Nem is lett volna baj, de a kacsa életének harmadik hete táján abba hagyja az evést és neki áll ZABÁLNI!
    Erre az ingyen kacsa igénylők meg nem számítottak.
    Nem baj, kérünk kölcsön takarmányra és ha felnőnek a kacsák, eladjuk és visszafizetjük az kölcsönt.
    Úgy is volt.. a kacsák meg fel is nőttek röpke hét nyolc hét alatt, igaz addigra összefosták a környéket, olyan bűzt árasztva amit leírni nem lehet. No meg kiitták a kutat.
    El kellene adni a kacsákat, hiszen a hitelt vissza kellene fizetni. De nem bírja eladni a szerencsétlen mert mindenki kacsát akar eladni vevő meg nincs rá. A nagyüzem meg nem veszi át hiszen onnan indult a baj, hogy nem kellett neki sem a kiskacsa.
    Meg őszintén... ki az a beteg gazda aki ingyen odaadja a jelen esetben a kacsáit, hogy a meglévő piacait is tönkretegye?
    A kacsatojással kapcsoltban meg ne gondolkodjatok semmiben. Vagy kikelteti vagy veszélyes hulladék. Sem állattartási célra sem étkezésre nem adható. Viszont az ÁTEV elviszi..70 Ft/kg körüli árat kell fizetni a megsemmisítésért.

    ÁFA csökkentés. Jó ötletnek látszik.
    Annak idején a banán 25 % ÁFÁ-val adózott, mikor beléptünk az EU-ba lement az ÁFA 12 %-ra. Szerintetek mi történt a banán árával? Ha azt hiszitek lejjebb ment tévedtek, emelkedett.
    Mikor 25-ről 20 %ra csökkent az áfa mi lett kevesebb? Csak és kizárólag az állami bevétel.
    A gazdaság csak ilyen.”
  • 42. szöszi 2012. augusztus 07. 23:12
    „<moderálva>”
  • 41. havranek 2012. augusztus 07. 21:44
    „Úgy látom sokan még most sem értik .SZÖVETKEZNI TILOS ! Mert mi van ha működik ? Rágondolni is rossz .”
  • 40. Agáta 2012. augusztus 07. 20:23
    „Igen, fogjanak össze a termelők és árusítsák maguk a terményeket (akár váltsák egymást a piacon, egyik nap én, másik nap te..., vagy ők vegyenek fel valakit, akinek ez a dolga), mert így tényleg a neppereknél marad a haszon. Tényleg felháborító, hogy 40 Ft-ot adnak nekik a nagybanin, tőlem meg 100-at kérnek a piacon.”
  • 39. kumisz 2012. augusztus 07. 19:44
    „Lusta voltam újfent leírni , ezért kopiztam ide ezt a hsz-t a szőlős cikkből:

    7. kumisz 2012.08.07. 19:22 Már csak az a hír maradt, hogy az idén igen gyenge tarhonyatermésre számíthatunk , mivel az időjárás kedvezett a bólogató szentszarbogárnak, ezért a termelők az államhoz fordulnak támogatásért!

    Off”
  • 38. kumisz 2012. augusztus 07. 19:41
    „22 évvel ezelőtt reszkettek a földmüesek, hogy kell nekik a sok- sok hektár főld, mert az üknagyapjának az ángyójának a lányáé volt és most kérjük vissza!!! Arra egyik sem gondolt , hogy a nagy területet nemlehet tolikapával művelni!!! Kellett szétverni a TSZ-eket. Idióta megalomániás p....-ok!”
  • 37. geza 2012. augusztus 07. 19:28
    „#35 Régóta mondom, de a parasztok miért nem fognak össze és nem a nagybanin adják az árukat a nepperekenek????
    Felvennének 1 embert közösen, aki több portékát árulna, olcsóbban mint a nepperek. Ennyi. Tőle vásárolna a piacon mindenki a paraszt is jól jár mert drágábban adja az árut,. a vevő is mert olcsóbb mint a nepper.
    De összefogni nem tudnak és nem is akarnak.
    Piacon kapsz számlát??
    Adófizetés nélkül megy minden, anyagok beszerzése, minden a termékek értékesítése nagybanin..
    Hasi tasi nem kér....”
  • 36. Mike3 2012. augusztus 07. 18:38
    „35: semmit nem értesz az egészből, ez világosan látszik. köszönöm a hozzászólást”
  • 35. falusi 2012. augusztus 07. 17:53
    „11. Mike3 2012.08.07. 10:44 ---Büdös, rohadt parasztok--
    ez azért kilövi a biztosítékot-- durjad a földet hogy 40 Ft-ért burgonyát, 120 ft-ért paradicsomot/ 1 kg/ ,4o -ért görög dinnyét, 4o -ért sárgadinnyét, 100 ft-ért fehér paprikát / 1 kg/ eladhassad a dorozsmai piacon.Ezek a mostani árak. Én sem durom, de azokat akik ennyiért kénytelek eladni sajnálom--ezért én nem is alkudom a piacon.”
  • 34. reader 2012. augusztus 07. 16:43
    „31. Mike3 2012.08.07. 15:54

    "Az utolsó mondatodra pedig már találhatsz választ egy kicsit lejjebb, ha figyelmesen olvasol és nem csak vakkantgatsz :)"

    Hajrá, csak nehogy aztán rívás legyen a vége! ;))”
  • 33. keletaru 2012. augusztus 07. 16:29
    „Itt a felelőtlen gombnyomkodás eredménye . Ezt mind mind értünk miattunk s nekünk tették fent csakis miattunk !!Ezért kellenek iskolázottak a parlamentbe , józan paraszt az nem fogadja el a tanár véleményét , használja a józan paraszt eszét előre látóan . Nem 4 évre ! Üdv Kuci”
  • 32. Emberségetavilágnak 2012. augusztus 07. 16:15
    „"Ezek a tojások étkezésre alkalmatlanok, veszélyes hulladéknak számítanak."
    Az éhezőknek kellene ülni rajtuk, míg ki nem kelnek?
    Mert meg nem ehetik!”
  • 31. Mike3 2012. augusztus 07. 15:54
    „29: Majd én eldöntöm, hogy mit láttam, köszönöm. Nem akartam magoszozni, de akkor íme: véleményem szerint a magosz a magyar mezőgazdaság egyik fő ellensége.
    Az utolsó mondatodra pedig már találhatsz választ egy kicsit lejjebb, ha figyelmesen olvasol és nem csak vakkantgatsz :)”
  • 30. gyukolac 2012. augusztus 07. 15:33
    „miért nem adják a vadasparknak, azok ingyen is elszállítanák...
    amúgy meg kapja be az EU...”
  • 29. reader 2012. augusztus 07. 14:26
    „25. Mike3 2012.08.07. 12:21

    "mert az itt jelenlévőknél biztosan többet látok ebből."

    Dehogy látsz Te, csak láttál egy-két modern nagy gazdaságot ami túlnyomó részben pont a "segíjek" miatt lett akkora! Vajon a támogatások nélkül elég lett-e volna az ész? Nyilván ész nélkül biztos nem megy, meg tőke nélkü

    "Amikor a támogatási csalások miatt tüntetni mennek traktorral Pestre, van pofájuk a Parlament előtt tárolni hónapokig a 20 milliós John Deer-t és ráírni, hogy 50%-ban a bank tulajdona!"

    Éppen a Magosz szervezte azt annó, de arra kíváncsi lennék azt ugyan eltudjátok-e árulni, hogy most miért vannak annyira csendben, idáig meg minden piszlicsárés ügyben már szervezték a "tüntit". Nekem ne mondja senki, hogy azóta annyival jobb lenne a helyzet! Vagy a főgóré most a titkárnőkefélések miatt nem ér rá?

    Ha szerintetek olyan "húdefaxa" megélni ebből akkor az örökös hiszti, fröcsögés helyett esetleg váltani kellene erre a pályára! :)”
  • 28. Mike3 2012. augusztus 07. 12:59
    „27: Folyamatban a földvásárlás. Köszi az érdeklődést”
  • 27. bánki 2012. augusztus 07. 12:58
    „25. Mike3 2012.08.07. 12:21

    Ha ilyen egyszerű miért nem vagy paraszt ?”
  • 26. Naca 2012. augusztus 07. 12:39
    „Zsákból mindig is nehéz volt jószágot nevelni, ahhoz föld és takarmánytermelés kellett. És volt is. A gazdálkodók megtermelték a szükséges tömegtakarmány, esetleg csak egy kis kiegészítést vettek hozzá. Miért nem lehet most is így csinálni és nem siránkozni mindenen. Ja és nem állandóan az államtól várni a segítséget.”
  • 25. Mike3 2012. augusztus 07. 12:21
    „23: Ez betalált. Anno így működött.
    20: Persze, de azt is be kell látni, hogy a magyar néppel simán meg lehetett csinálni ezt. Lásd fenti cikk
    22: No igen. Hol van most az állatjólléti intézkedések, amikor éppen ki nem kelt kiskacsákat égetnek el elevenen?
    19: De. Nyugodtan megtehetem, mert az itt jelenlévőknél biztosan többet látok ebből. Ha a magyar parasztok 98% segghülye, akkor nyugodtan általánosíthatok. Ismerek olyanokat, akik szakemberek. Gennyesre keresik magukat a kemény munkával. Szóval össze tudom hasonlítani
    18: Ez viszont nem igaz. Kormánytól és pártállástól függetlenül megy ez. 1. Nem fizetnek adót 2. Kapják a földtámogatást (jelzem, ebből a költség jó részét ki lehet fizetni, vagyis ami marad az szinte tiszta profit!!!). 3. Amikor a támogatási csalások miatt tüntetni mennek traktorral Pestre, van pofájuk a Parlament előtt tárolni hónapokig a 20 milliós John Deer-t és ráírni, hogy 50%-ban a bank tulajdona! Na ja, de a másik fele meg az övé és ez csak egy gépe ami nem is hiányzik hónapokig!!!
    16: Azért kell legyilkolni, mert hisztis picsák. Az orosznak már nem kellünk, mert már nincs meg a hajdan volt jó minőség olcsón, tömegekben.
    15: Állítom, a drámai hatás kiváltása miatt tették be szegényeket a keltetőbe. De ez a fagyi most visszanyalt. Arról, hogy mi megy feketén? Pl a vetőmeg beszerzésnél komoly gond ez. Igazolhatatlan helyről származó vetőmagból termelt szar minőségű búzát égetnek nyilvánosan? Hát vicc az egész! Ez olyan, mint ha talpas félhomálymérőt gyártanék, abból is rossz minőséget és mivel senki nem venné meg, mennék a kormányhoz, hogy akkor kártalanítson. Felénk ezt pofátlanságnak hívják.”
44 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

340 millióból fejlesztik az utastájékoztatást

260 helyközi és távolsági járművön GPS-alapú járműkövetési és irányítási rendszert építtet a Tisza Volán Zrt. Tovább olvasom