Délmagyar logó

2016. 06. 30. csütörtök - Pál 18°C | 29°C

Hetvenhárman kértek tegnap új típusú, ingyenes személyit

Szeged, Csongrád megye - Először tegnap lehetett új típusú, többfunkciós e-személyi igazolványt igényelni a kormányablakokban.
Az okmányt ingyen állítják ki, és elektronikus személyazonosításon kívül magába foglalja a tajkártyát és az adóazonosító igazolványt, valamint tárolja a tulajdonosa ujjlenyomatát. A Szegedi járásban 14 óráig 73-an kértek ilyen okmányt. Juhász Tünde kormánymegbízott tegnapi sajtótájékoztatóján felsorolta azt a több mint 20 hivatali eljárást, ami januártól illetékmentes.

Ezt nemrég megírtuk (Ingyen cserélik a személyit, 2015. december 3.). Illetékkedvezmény az útlevélkiadásra kapható. Három vagy több kiskorú gyerek esetén 500, két kiskorú gyereknél 1250 forintba kerül egy okmány kiállítása. Az ingyenesség és a kedvezmények a magánszemélyeknek és vállalkozásoknak együtt 10 milliárd forint megtakarítást eredményeznek idén. Csökken az ügyintézési határidők nagy része is.

A kormánymegbízott azt is elmondta, hogy lezárultak az állami földárverések a megyében. A 603 helyrajzi szám 62 százaléka, azaz 373 talált gazdára. Ez azt jelenti, hogy 11 ezer 285 hektárból 8874 hektárt értékesítettek, ami 78 százalék.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az idős asszony gyújthatta magára a házat Balástyán

Az idős asszony gyújthatta magára a házat Balástyán
Felmerült a gyanú, hogy szándékosan gyújtották fel vasárnap azt a balástyai tanyát, amelyben egy idős nő súlyosan megégett. Tovább olvasom