Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 3°C Még több cikk.

Hiába jött a vizitdíj, a hálapénz mégis maradt

Szeged - Majdnem egy éve kezdődött el a hazai egészségügyi rendszer átalakítása, amit a szaktárca az ellátás javításával magyaráz. A betegek azonban nemigen érzékelik a színvonal-emelkedést. A vizitdíj szerintük nem szünteti meg a hálapénzt, továbbra is hónapokat várnak vizsgálatra, és a több-biztosítós modell sem hozza el a Kánaánt.
Közel egy éve zajlik a kormány által egészségügyi reformnak nevezett átalakítási folyamat. Kíváncsiak voltunk, a szegedi betegek mennyire érzékelik a szolgáltatásjavulást.

– Ide-oda küldözgetik az embert: csak itt fönt tudom meg a szakorvostól, hogy lent kellett volna befizetnem a vizitdíjat, úgyhogy újra le, aztán föl, pedig szívbeteg vagyok. Hátha meghalok, aztán már nem kell kezelni, meg fizetni a nyugdíjamat – beszélt felháborodva tegnap délelőtt egy sándorfalvi asszony a szegedi „SZTK" szemészetén. A vizitdíjat egyébként nem bánja, mert „Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen", és jobb is mint a hálapénz – amivel szemben állítólag bevezették. Az idős asszony azt azért hozzátette: mostani műtétjénél is adott hálapénzt, két orvosnak. Az egyik az volt, aki a beavatkozást elrontotta, a másik az, aki helyrehozta kollégája hibáját.

Várakozók a szegedi rendelőintézet folyosóján. Sokallják az üresjáratokat Fotó: Frank Yvette

– Jobb nem lett az ellátás, az biztos – jelentette ki Vérné, aki idős édesanyjával várta a bebocsátást a kardiológiai szakrendelésre. Időpontra jöttek, de azóta már fél óra telt el a váróban, hiába. A fiatalabb nő szerint nem állapot, hogy hosszú hónapok múlva adnak csak időpontot vizsgálatra.

Addig akár meg is halhat az ember. Elmosolyodott, és legyintett, amikor arról kérdeztük: valóban kevesebb hálapénzt adnak-e, amióta vizitdíjat fizetnek. Azt mondja, most már nemcsak hálapénzt adnak, de legombolnak róluk 3-4-szer háromszáz forintot is, mire eljutnak egy szakorvosig.

– Nem értem ezt a több-biztosítós dolgot, de a Hollandiában élő rokonaim azt mondják: ne számítsak arra, hogy attól rögtön jobb lesz minden. Majd pár évtized múlva, talán – mondta a nyolcvanéves Ilonka néni, aki a belgyógyászaton várt vizsgálatra. Hozzátette: bár jó erőben érzi magát, ha javulni is fog az egészségügyi ellátás, azt ő már úgysem éri meg.

– Fél napomba telik, hogy bekerüljek a szakorvoshoz. Reggel nyolckor kezdődik a munka az ambulancián, vizitdíjat viszont csak fél kilenctől lehet befizetni, ezért minden előjegyzett vizsgálatom csúszott. A röntgen előtt két órát vártam – mondta „élményeit" tegnap délben az új klinika traumatológiai ambulanciája előtt a kékre gipszelt kezű Fazekas Péter. A bonyolult törést szenvedett főiskolásról csupán azt kellene eldönteni: levehető-e már a rögzítés az alkarjáról.

Mint mondta, leginkább ez a holt idő idegesíti, az ellátást viszont magas színvonalúnak tartja. – Sajnálom őket. Több beteg is ordítozva zúdítja rájuk az összes baját. Rajtuk csattan az ostor, pedig nem is ők tehetnek erről az egész gázhalmazról – utalt a fiatalember az ambulancián dolgozó szakemberekre, mielőtt a nevét kiabálta a váróban a röntgenasszisztens.

Olvasóink írták

  • 20. Csehné 2007. december 01. 23:37
    „Nekem jó tapasztalataim vannak. A háziorvosomnál nincs sok várakozó mert jól tudta megszervezni a rendelést.Az a baj sok orvos nem tud átállni az új rendszerbe.
    Most műtöttek a klinikán és meglepődve tapasztaltam hogy kitűnő volt az ellátás .Lehet hogy ez is attól függ melyik osztályon fekszik a beteg . Ha jól vezeti az osztályát a főorvos minden rugalmasan megy , ha nem és csak hőbörög ,uszitja a kolégáit és nem gyógyít hanem politizál az az ellátás rovására megy.Szerintem ez a baj , hozzáállás kérdése az egész.
    Hálapénzről csak annyit hogy volt és lesz is. Ha a beteg elégedett
    akkor ad ,így köszöni meg. Ha nem elégedett akkor ne adjon , nem kötelező.”
  • 19. Mese 2007. november 26. 21:45
    „Én csak azt nem értem mi volt a baj a régi rendszerrel,hogy befizetted a tb-t,aztán a kis kártyáddal az egész országban elláttak. Most meg ha nem a saját orvosodhoz mész (mondjuk nyaraláskor betegedsz meg),akkor 1000ft alapból(ha jól emlékszem,ha hülyeséget írtam,akkor bocsi).
    Volt is egy cikk valahol,hogy nálunk volt a legjobb biztosítási rendszer,most meg leváltjuk egy másikra. Valaki elmondja,miért volt rossz a régi?”
  • 18. nagypappa 2007. november 25. 04:27
    „Szerintem az orvosok rájátszanak a hosszú várólistára. HA azonnal fogadnák és kezelnék a beteget, akkor nem lenne aki hálapénzt dugdosna a zsebükbe, nem lenne rá indok.
    Abban viszont igaza van aki azt írja, hosszú ideig kell tanulnia egy orvosnak és nyílván sürgősen kell neki a pénz, hogy megteremtse a jövőjét. A magyarországi orvosfizetések erre nem elegendőek.
    Természetesen én is adok hálapénzt, nem akarok és nem is tudok sorba állni. Olyat viszont nem tapasztaltam, mint többen említenek, hogy az orvos előre kiköti a hálapénz összegét.
    Az ilyet szigorúan büntetném.
    ÉLJENEK AZ ORVOSOK! a tisztességes fizetésükből! De az legyen az orvos is és a fizetése is tisztességes!
    Én is ily módon fizetem a havi több tízezres TB-t.”
  • 17. S.Grandpierre Cecília 2007. november 24. 21:06
    „Valóban a várótermekben zajlik az élet, a szó szoros értelmében, mert ott zugólódnak a betegek.
    Felháborító, hogy egyáltalán fizetni kell!
    Annakidején mindenből levontak Tb. járulékot?
    A parlamentben senki nem teszi fel a kérdést? Hol a pénzünk?
    Mert az valahova befolyt, az biztos.
    A hálapénz úgysem szünik meg, ez csak szöveg, kábitás.
    Az egészségügyet teljesen tönkretették, káosz uralkodik minden területen. De mindig a kisembereken csattan az ostor, mert az "Elit" /?/ nem az SZTK-ban áll sorban az biztos.
    A törvényhozók nem magukra gondolnak, nekik nyitva vannak a kiskapuk. Pedig éppenők tudnának miből fizetni. Nincs is rá szó, hogy mi folyik itt!!!”
  • 16. joy 2007. november 24. 18:19
    „Az SzTK-t le kellene dózerolni, és parkolóházat építeni helyette. Az legalább szolgálná a városlakókat.
    Nemrég velem is elbattattak egy egész napot /beszámítva a küldő orvosnál eltöltött időt 3 volt!!!/ csak azért, hogy végezetül a szakklinikán kössek ki problémámmal!
    Ar orvosok még csak-csak dolgukat teszik, de a kiszolgálószemélyzet mélyen az elfogadható emberi szint alatt lopják a napot, és magasan lesz.rják a betegeket!
    Túlterheltek???
    Ne röhögtessenek már!
    Szájmenéstől sebes ajkuk, ... vakarászástól töredezik körmük.”
  • 15. ditti 2007. november 24. 10:35
    „MIért lesz drágább a több biztosító? Azért mert HASZNOT AKARNAK! Nincs a világon olyan rendszer amit ez a kormány be akar vezetni! Mindenütt a világon nagyon drága az egészségügy! Lesz egy alap csomag, ami mindenkinek jár,de ebben nagyon kevés lehetőség lesz. A TÖBBIÉRT FIZETNI KELL! Ez így van Hollandiában, Amerikában és mindenhol a világon ahol több biztosító van!
    Remélem amikor bevezetik akkor senki nem fog sírni, hanem boldogan fogja kifizetni a SZÁMLÁT a biztosítónak!!! És akkor ne az orvost szidjátok!
    A biztosítókat is börtönbe akarjátok majd küldeni? Remélem igen!!!!”
  • 14. zexxen 2007. november 24. 10:03
    „Sajnos az orvosok kb. 80%-a ilyen kapzsi szemét. Ha én egyszer nam adok számlát 100,-Ft-ról piszkos adócsaló vagyok. Szerintetek mennyit tesznek zsebre havonta adózatlanul? Persze az APEH-os sem fogja neki azt mondani, hogy "doktor úr, hol a számla?" Sok rohadt szemét, aki visszaél a betegek helyzetével és élet-halál urának képzeli magát. Undorító, de ez van!”
  • 13. czegus 2007. november 24. 10:00
    „De hol és ki a tanu?”
  • 12. radosz 2007. november 24. 09:58
    „A hálapénzt nem is kívántí a tárca megszüntetni, ellenkezőleg bebetonozta azt.Ha valaki komolyan gondolta volna , hogy megszünteti a hálapénz akkor a Btk-át kell módosítani.
    Akként aki kapja és aki adja azt legalább 3.év büntethetőség
    veszélyeztesse és a bíróságnak ne legyen mérlegelési lehetősége.”
  • 11. radosz 2007. november 24. 09:58
    „A hálapénzt nem is kívántí a tárca megszüntetni, ellenkezőleg bebetonozta azt.Ha valaki komolyan gondolta volna , hogy megszünteti a hálapénz akkor a Btk-át kell módosítani.
    Akként aki kapja és aki adja azt legalább 3.év büntethetőség
    veszélyeztesse és a bíróságnak ne legyen mérlegelési lehetősége.”
  • 10. radosz 2007. november 24. 09:58
    „A hálapénzt nem is kívántí a tárca megszüntetni, ellenkezőleg bebetonozta azt.Ha valaki komolyan gondolta volna , hogy megszünteti a hálapénz akkor a Btk-át kell módosítani.
    Akként aki kapja és aki adja azt legalább 3.év büntethetőség
    veszélyeztesse és a bíróságnak ne legyen mérlegelési lehetősége.”
  • 9. czegus 2007. november 24. 09:41
    „Gyermekként körzti orvos mellett laktam, láttam amint a kosárból kikerült a liba, tyúk, kakas, tojás stb. ez most átalakult pénzzé. Volt hálapénz, lesz hálapénz. Egyértelműen a hálás beteg a hibás. De van kivétel, bizony Ditti van olyan súlyos műtét, konkrétan egy csipő protézis műtét 40-50 ezer forint, ahol előre kéri az orvos.
    Csak az a baj, most a hálapénzről beszélek, nagyon teszik az orvosok magukat, mikor arról beszélünk, dotor nagyon hálás leszek, nagyon szeretném ha minden jól menne. Jön a boriték eltünik egy szempillantás alatt, végtelen öröm az arcon és ez az arc már következő pillanatban, már másik hozzátartozó vagy beteg felé örömködik, mert onnan jöhet a pénz. Isten állampénze sem lenne elég az orvosoknak, kivételek vannak, hát tisztelet azoknak. Szép napot.”
  • 8. Degno 2007. november 24. 09:26
    „Ugyan miért lenne drágább a biztosítás ha több biztosító lesz? Tessék megnézni a gépjármű kötelező biztosítást: minden évben lehet biztosítót váltani, értékelik ha nem csinálsz balesetet (az egészségügyben is lehetne honorálni ha valaki nem dohányzik és nem alkoholista) és én évről évre SOKKAL KEVESEBBET fizetek a biztosításomért.”
  • 7. ditti 2007. november 24. 09:05
    „Jesszusom!

    Jikanv te nagyon sötét vagy!
    Megbüntetni az orvost aki meggyógyít és megmenti az életedet? Te normális vagy?
    Szerintem azok az emberek szidják a legjobban a hálapénzt akik még soha nem adtak. Nem igaz, hogy kérik az orvosok, ha adsz persze elfogadják de tőlem még soha senki nem kért!
    Abba bezzeg senki nem gondol bele, hogy ezek az emberek a fél életükön át tanulnok és olyan képességekkel rendelkeznek amivel nagyon kevesen. Ezt meg kellen az ÁLLAMNAK fizetnie! Tudjátok mennyit keres egy orvos? Annyit mint egy minisztériumi köztisztviselő. Ja és még rugdossák és alázzák őket úton-útfélen?
    Nem baj majd mindenki elmegy ebből az országból és siránkozhattok az afrikai, ukrán meg román alacsonyan képzett orvosknak!!!
    Amúgy meg nem kell sírni sokáig mert várni kell meg hálapénz, stb... Ha bejön a több biztosítós rendszer nem fogjátok tudni kifizetni az ellátást, és a legszomorúbb az, hogy a százezreket nem az kapja aki életet ment, gyerekeket hoz a világra és rákos embereket gyógyit, hanem a profitérdekelt biztosító!
    Fel kéne már ébredni, mert nagyon rosszul fog esni a valóság!
    Azért kiváncsi vagyok Jikanv, hogy mennyire büntetnéd meg azt az orvost, aki netán meggyógyítja a gyerekedet? Neked mennyit érne az élete?”
  • 6. Jikanv 2007. november 24. 08:55
    „Az orvosokat kell megbunteteni nem a tudatlan nepet adoztatni a vizitdijjal. Az t az orvost amelyik szegyenre elfogadja a vizitdijt meg kell buntetni vagy a licenset bevonni a priktiszhoz. Mi jogon fogad el penzt a betegtol mikor annak nincs valasztasa mint az orvoshoz menni. Ha nem mukodik a villanyod kit hivsz??? Igen!!! es megfizeted a szolgalatat. De az orvos az a korhaztol kap fizetest es neked nem kell kulon meg fizetni. Ha fizetsz akkor szenvedj es legy szives maradj hulye.

    Ha nem fizetnel halapenzt akkor az orvos nem varna el es ugyanugy ellatna mert az a munkaja es kotelessege. Ha nem lat el akkor fel lehet jelenteni es eljarast kezdeni ellene. Egyebkent is szegyenletes egy fereg az az orvos aki kihasznalja a masik betegseget a habzsolashoz. Undorito fereg es semmi mas. Nezzetek le oket es szegyenitsetek meg
    ha penzt var el akkor nyilvan valo hogy nem is jo orvos (nem doktor mert magyarorszagon az ugyved is lehet es meg ki tudja mi mas) mert nem kepzi magat hisz pokhendisegeben es kapzsisagaban nem
    is gondol masok gyogyitasara csak a penzre. Semmi mas csak egy masik szakma. Vegyetek ugy mint egy masik szakma amit valaki kitanult mint Pl. villanyszerelo. Szoval orvoskak es azok csak a fergek akik halapenzt fogadnak el aludjatok rosszul mert mindenki utal es senki se tart tiszteletben titeket.
    Na Amen ratok es tejeljetek mint a balgak (nem mint a belgak) megerdemlitek ha olyan egyugyuek vagytok.

    Bennem bizhattok en Doktor vagyok!!!!!!!”
  • 5. Bond 2007. november 24. 08:04
    „Én egyet nem értek. Ha van diagnózisom, akkor lehet felelősségteljesen dönteni arról, hogy sürgős-e a kezelés. De könyörgöm, itt a 3-4 hetes várakozás az alapvető vizsgálatokra magának a diagnózisnak a felállítását késlelteti! Így pont ott tartunk, mint a középkorban: ha nincs súlyos bajom, meggyógyulok magamtól, ha van, megdöglök, mire kezelni kezdenék.

    Miért nem lehet nálunk is a kórházakban létrehozni vizsgálati osztályt, mint a Vészhelyzetben. Minden diagnosztikai eszköz egy helyen, és ha baj van, akkor ott a megfelelő szakorvos is kéznél.”
  • 4. zexxen 2007. november 24. 08:00
    „Cégvezetőként hiába fizetek milliós egészségbiztosítási és hasonló járulékokat évente, szinvonaltalan az egész amit kapok érte. Ha azt szeretném, hogy minden normálisan haladjon vagy az orvosnak fizetek, vagy magánrendelőbe járok. Egyik sem jobb!!
    Ami Dr. Mezei Beteg írsz felhaborító! Mivel írásodből egyértelműen kitünik, hogy az orvosi asztal másik oldalán ülsz, nevetséges a hozzászólásod!”
  • 3. mezei beteg 2007. november 24. 07:10
    „Parasztvakítás?! A tisztelt "paraszt" évekig rongálta-rongálja az egészségét dohánnyal, alkohollal, helytelen életmóddal, nem tekinti értéknek az egészségét, aztán fel van háborodva ha a vizsgálatra várnia kell. A "lepukkant sztk-s röntgen" gépei tizenévesek csupán. Hasi ultrahang időpontot januárra kaptam, ami ahhoz képest hogy évekig növeszthető egy epekő, nem is hosszú. A hálapénzt pedig a tisztelt betegek adják sokszor anélkül, hogy bárki kérné tőlük. Miért is?! Talán próbálja meg a "fizes vagy haljál meg" helyett a jogtalan előnyszerzés nélküli utat, mert ellátást kap úgy is.”
  • 2. 00Zoli 2007. november 24. 06:52
    „Fölháborito, az egész aról szol,hogy fizes vagy haljál meg.Vagy asztgondolta-gondoltátok,ha fizetni kel a vizitdijjat nemlesz hála pénz.”
  • 1. El Nyomottka 2007. november 24. 06:09
    „A lepukkant sztk-s röntgenre idén már három hónapot kellett várni!!! Ráadásul az ezeréves gépek elavult felvételeit szinte csak parasztvakításra lehet használni...

    Vajon mennyit kell mostanában pl. hasi ultrahangra várni? Fél évet, mint év elején? Vagy már egy évet? Esetleg az ötéves tervbe még beleférünk? Vagy dögöljünk meg inkább önállóan?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A régi sajtóház pincéjében keresik a Csillag erődöt

A Stefánián álló régi sajtóház pincéjében a napokban elkezdődött az átépítés előtti kötelező… Tovább olvasom