Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Hídivásár: a bicikliző csontváz esete az árpádsávos kispárnával

Tömött sorok, rovásírás, bicikliző csontváz, árpádsávos kispárna - kilátogattunk a szegedi Hídivásárra. Sok újdonságot nem tapasztaltunk, a legnagyobb örömet pedig az jelentette, amikor kikecmeregtünk a zsúfoltságból.
Szép hagyomány Szegeden a Hídivásár, amely azonban ritkán okoz meglepetést. Idén sincs ez másként, nagyrészt ugyanazokat a portékákat találtuk, mint a korábbi években. Számomra a „cukrospulton" kívül nem sok érdekességet tartalmaz a bazársor, ritkán találok olyasmit, amire pénzt áldozok (igaz, idén egy disney-s stílusú, Szeged feliratú póló megtörte ellenállásom).

Hídivásár: a bicikliző csontváz esete az árpádsávos kispárnával

A legnagyobb meghökkenést számomra az az ijesztő csontváz jelentette, amely egy „Addams-familys" emberke segítségével kezdett el némi apróért tekerni - bizarr látvány volt, annyi szent.

A szokásos standok között megtaláltuk a bőrösöket a megszokott kínálattal, kerámiapultból is volt vagy féltucatnyi, és a rovásírásos, nagymagyarországos ereklyék sem maradhattak el. Hogy egy árpádsávos kispárnával mit kezd az ember, azt azonban nem sikerült megfejtenünk...

Hídivásár: a bicikliző csontváz esete az árpádsávos kispárnával

Az árak viszonylag a földön jártak (a már említett pólóért 2900 forintot fizettem), és a söröspultnál, valamint a pálinkázóban sem kértek többet az innivalóért, mint egy átlagos szegedi szórakozóhelyen. Talán szüksége is volt néhányaknak alkoholra, hogy elviseljék a tömeget, amely csak akkor oszlott kicsit fel, amikor egysávosra szelídült a bazársor.

Hídivásár: a bicikliző csontváz esete az árpádsávos kispárnával

Meglepetést tehát senki ne várjon az idei Hídivásártól sem, ám kilátogatni mindenképpen érdemes - mégiscsak egyszer van egy évben. Egy jó tanács a gyermekes családoknak: egy órányi sétálás alatt kiderült, nem érdemes a kisfiúkat és kislányokat sem babakocsiban, sem egy-egy műanyagmotoron a tömegbe vezetni - sokaknál esések és sírás volt a következménye a tumultusnak.

Olvasóink írták

103 hozzászólás
  • 103. diverfrog 2010. május 27. 11:29
    „Kispárnával mit kezd az ember?
    1. feje alá teszi
    2. ne adj isten, lábat polcol fel vele
    3. macska ülőkének megteszi

    Sajnálom, hogy a fanyalgástól csak a cukrospultig futotta.
    ui: A kisgyermekes családok nevében köszönöm a jó tanácsot.”
  • 102. gróf 2010. május 25. 10:28
    „Hétfőn mentem ki a családdal és sem tömeggel, sem elszabadult árakkal nem találkoztam, kényelmesen sétáltunk a hídon...bár a gyerekek kicsit lehangoltak voltak.”
  • 101. mfos 2010. május 25. 09:28
    „Sajnos nagy volt a tömeg, vasárnap késő délután alig lehetett menni a hídon, a tömegben, ennek ellenére jól esett a sokadalmat nézni. A kerékpáros emberen kívül amúgy volt egy kigyó-s ember is, szerintem fényképeztetni is lehetett vele magunkat. Remélem nem szakad meg a Borfeszt-Hídivásár széria!

    A cikkhez:
    - szerintem az árak inkább magasak voltak, mint reálisak, 600Ft-ért vettem házi szörpöt, ami azért sok, hiába a megkérdőjelezhetetlen minőségért és ízért.
    - árpádsávos kispárna esete: "...Hogy egy árpádsávos kispárnával mit kezd az ember, azt azonban nem sikerült megfejtenünk..." ??? Leteszed rá a fejed, oszt alszol. Vagy kiteszed az ágyra dísznek.”
  • 100. pillecukor 2010. május 25. 07:41
    „pont.”
  • 99. mamek77 2010. május 24. 22:22
    „Pillecukor, ha az ember ilyen helyre megy, belekalkulálja, hogy páran a lábára lépnek. Ez szinte elkerülhetetlen. Szombat du akkora tömeg volt, hogy egymást taposták az emberek a posta és a híd oldalsó lépcsője közti részen. De mégis ott voltak. Senkinek nem volt kötelező kimenni. Én babakocsival és plussz két nagyobb gyerekkel voltam, mégis túléltem.”
  • 98. mamek77 2010. május 24. 22:16
    „Ahmed.....Cöcöcööööö....”
  • 97. pillecukor 2010. május 24. 20:24
    „még vmi. és ha mindezt egy gyerek teszi, a szülő meg rá se szól, igen is súlyos IQ hiányról beszélünk.
    a szobrozó pasast a gyerekek lehordták mindennek, a fejen forgó fiatal cuccán keresztül gyalogolt
    egy anyuci-apuci kedvence és még csak rá sem szóltak a kárász utcán.
    ott sem szóltak a gyerekre. kvázi nevelésből leszerepeltek.

    de igen, velem van a baj, és túl keveset tolerálok.”
  • 96. pillecukor 2010. május 24. 20:21
    „74. hozzászólás .suhym. 2010.05.24. 18:43 >>> nem érdekel, mit gondolsz.
    engem tapostak meg 4x alig öt perc alatt bocsánatkérés nélkül, nem téged.
    ez meg nehogy az én hibám legyen... és igen, intelligencia kérdése.
    majd még én kérek bocsánatot nem?

    hagyjuk már.”
  • 95. mamek77 2010. május 24. 20:06
    „Na, mert aztán neked olyan szép ősmagyar neved van.... :D”
  • 94. mamek77 2010. május 24. 20:01
    „Huuuhhhh........ :D”
  • 93. Ahmadinejad 2010. május 24. 19:58
    „Ne bántsa senki az árpád sávot, mert aki bántja, az a magyarok ellensége!”
  • 92. mamek77 2010. május 24. 19:57
    „Honnan tudod, hogy csak a gárdisták dolgoztak a gátakon...???...Jaaaaaaa, hogy csak ők írták ki a hátukra, hogy honnan jöttek...”
  • 91. Akela 2010. május 24. 19:56
    „kicsit off hozzászólás lett de le kellett írnom a negatív Gárda kommentre!”
  • 90. Akela 2010. május 24. 19:54
    „mennyi fiatal baloldali, vagy akármelyik párt aktivistái dolgozott a gátakon az elmúlt időszakban?

    mert a Gárda ott volt ahol segítség kellett és hogy mennyire rasszisták mi sem bizonyítja jobban hogy a romák lakta településeken is ott voltak és a romákkal együtt küzdöttek a gáton.

    Csak ezt a média sehol nem reklámozza.

    vajon miért?”
  • 89. mamek77 2010. május 24. 19:46
    „Szilléri, sajnos igen, érdekelt vagyok családi szinten. :D”
  • 88. szilléri 2010. május 24. 19:44
    „Gróf ! Kösz a részvétet !
    Hál istennek messzi lakik és ritkán látom ! A rokonait nem válogatja meg az ,, embör", hozzá b.-k !
    Látod mamek77 is rokonom, legalább is ,,majmos" alapon !

    Bocs ! Irónia !”
  • 87. Ahmadinejad 2010. május 24. 19:35
    „Az izraeli kitűzőt a seggükbe tűzögessék, ne a magyar parlamentben, ne tévesszék már össze a magyar földet izrael országával, szarháziak!”
  • 86. mamek77 2010. május 24. 19:30
    „Csontvázat? Hidd el, van. Nem fogom itt kielemezni, de ha gárdás vagy, tudod, miről beszélek.”
  • 85. gróf 2010. május 24. 19:29
    „75. hozzászólás szilléri 2010.05.24. 18:54

    "Nekem Lendvairól az anyósom jut eszembe. "

    Wazze! Kemény életed lehet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Anyós amelyik Lendvaira hasonlít...nincs rá szó.
    Na ez a DÖBBENET!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 84. apátfalvifaszagyerek 2010. május 24. 19:28
    „77. miért bűn? aki kitűzte, csinált valami bűntettet?”
103 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egymásnak is bizonyítani akarnak a Kispál zenészei

Május 26-án Szegeden, az IH Rendezvényközpontban koncertezik a 23 éves Kispál és a Borz. Lovasi András Kossuth-díjas zenész a delmagyar.hu-nak nyilatkozott. Tovább olvasom