Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Húsvétról húsvétkor – barikák között

Balástya - Hét évtizede annak, hogy Galbács László barátságot kötött a bárányokkal. Első barikáját a szüleitől húsvétra kapta. A juhos gazda balástyai tanyáján közel ötszáz gyapjas is bégetett már. Idén 150 birka és barika legelészik és abrakol.
A szopósbarik nagy részét már Olaszországba szállították, de a Galbács család húsvéti ünnepi asztalának is kitüntetett csemegéje a bárányhús.

– Hozom az ebédet a juhásznak, meg azoknak, akik kint dolgoznak a földeken – magyarázza a mikrobuszában terjedő finom illatok eredetét idősebb Galbács László. A 75 éves férfi Kistelekről naponta jár balástyai tanyájára. Húsvéttól függetlenül „összetartó napot" tartanak, vagyis egymásnak segítenek a környékbeliek: mire Jóska, a juhász a karámból a tanyáig tereli a nyájat, a gazda munkába állítja a traktort és a vetőgépet, zab kerül a sovány homokba. Jó lesz majd abraknak. Mert a Galbácstanya még a legnehezebb időkben is nevezetes volt az ott szépre hizlalt disznókról, juhokról.

Komondor hempereg

Hattyú és Dínó, a komondorpár messziről megugatja az idegent. A tekintélyes őrpár mellett Bogáncs, a puli és Fürge, a tacskókeverék tüsténkedik a tanya körül. A gazda egyet szól és már csak a bárányok sírását hallani – a „barioviból".

„Tus-tus-tus!" – hívja magához az anyajuhokat Laci bácsi. Aztán kinyitja a „bariovi" kapuját. Nagy a kavarodás: bégetnek az anyajuhok és sírnak a barik – hang alapján találnak egymásra . Egy kis szopizás, egy kis abrak és aztán csendes elégedettség. A szopósbárányok kíváncsian néznek a világba, mint a gyerekek.

– Négyéves lehettem, amikor húsvét táján megkaptam az első bárnyomat: egy madzagon vezetgettem – emlékszik a hét évtizeddel ezelőtt történtekre Laci bácsi. Azóta nincs kedvenc barija. Azt mondja, mindegyik birkát egyformán szereti. Pedig tudja, melyiknek mi az erőssége, vagy éppen a gyengéje. Az anyajuhok 2-6 évesek. A legöregebb a „banda csúfja", mégis maradhatott, mert vemhes lett. A négy „selejtet" eladná a gazda, de most inkább a szopós bárányokra akad vevő.

A juhos gazda, idősebb Galbács László 75 éves, de jól emlékszik: első bárányát négyesztendős korában, húsvétra kapta. Fotó: Frank Yvette
A juhos gazda, idősebb Galbács László 75 éves, de jól emlékszik: első bárányát négyesztendős korában, húsvétra kapta. Fotó: Frank Yvette

Minél kisebb, annál értékesebb a barika – derül ki, mikor a gazda sorolja az idei egységárakat: a 13 kilós kilogrammonként 900 – a 30 kilós 600 forintért került kamionra.

A nagyapa tanyája

– Csak négy éve költöztünk el innen: még a nagyapám építette ezt a tanyát. Az ő idejében szőlős és gyümölcsös, meg állítólag egy kocsma is volt itt – néz a múltba Laci bácsi. – Apám hentesként dolgozott Kisteleken, de amikor '39-ben csődbe ment, nagyapám átadta neki a gazdaságot. Én is ebbe nőttem bele. De Vásárhelyen mezőgazdasági iskolába is jártam. Amikor lehetett, visszavettem a földjeinket: a 90 hektárból 40 legelő, nagy része harmadosztályú. De a birkának jó... Küszködtünk, sokat dolgoztunk a feleségemmel, ezt látta a fiam és a lányom, de még az unokáink is. Szerettük a munkát, az állatokat, de a tanyán már nem maradhattunk: engem mindkét oldalon csípőprotézissel operáltak, a feleségem leesett a létráról és három csigolyája összecsúszott, azóta hétrét görnyedve jár. Én naponta jövök, hogy intézzem a tanya körüli munkát, meg szervezem a birkák eladását, a gyapjú értékesítését. A fiam és Norbi unokám az állatok ellátásában segít, a kistraktorra is ők ülnek. Sokszor elkísér a feleségem is: a hét elején épp azért, hogy ellenőrizze a sonka füstölését. Most azzal bízott meg, hogy hazafelé friss élesztőt vigyek az ünnepi kalácshoz.

A birkák dicsérete

Egyre erősödik a kolompszó – Jóska, a juhász tereli a nyájat a legelőről a tanyához: szomjasak az állatok. A birkasereg körül Pici tüsténkedik: a keverék kutya egyet-kettőt vakkant, így segít, hogy arra forduljon a nyáj, amerre a juhász akarja. – Olyan, mint a jó asszony: meg lehet verni, akkor is jól csinálja – viccelődik a juhász.

– Még danolok is nekik! – biccent a birkák felé Jóska, aki pár nap óta egyfolytában a névnapját ünnepli. Azt mondja azért, mert ilyen kegyben úgyse volt része, hogy a fagyosszentek, közte az ő neve napja, és húsvét ünnepe szinte összeérjen. – Néhány éve vagyok a juhok körül. Valahol dolgozni kell. Itt jó sorom van: Laci bácsiék mindennap reggelit, ebédet, vacsorát adnak. A felesége, Mancika néni ünnepkor süteményt, a névnapomon még tortát is küldött. Nem válogatok, de a bárányhúst sütve, rántva, pörköltnek is nagyon szeretem. Higgye el, nincs finomabb étel! Persze ennél jobb, de rosszabb húsvétban is volt már részem. Bakson lakom én: régebben összejött a család, eljártam locsolkodni a szomszédokhoz is: elbeszélgettünk és iszogattunk.

A gazda szól, Jóska indul, hogy friss vizet engedjen a vályúba. Laci bácsi mobilozik: a közelben elszabadult bika befogását szervezi, traktort és állatszállító utánfutót ad kölcsön.

A szopósbárány kíváncsi, mint egy kisgyerek. Fotó: Frank Yvette
A szopósbárány kíváncsi, mint egy kisgyerek.
Fotó: Frank Yvette

– Mindenki tudja, mivel tartozik. Errefelé nem jegyezzük föl, ki mikor kinek és mivel segített – legyint Laci bácsi. – A lényeg, hogy dolgozunk. Mert dolgozni muszáj: a kettőnk együttes nyugdíja nem lenne elég még a kisteleki ház rezsijére se! De a feleségem is mindig megtalálja a munkát. Most készülődik a húsvétra: tojást főz, de nem festi meg. Aztán a családból valaki – leginkább a fiam, a lány unokám – elmegy a nagymisére is.

Húsvétvasárnap reggel tojás kerül az asztalra a főtt sonka és az ünnepi kalács mellé. A családot meg ebédre várjuk: két gyerekünkkel és azok családjával, vagyis a négy unokával legalább tízen leszünk. A feleségem szokás szerint tyúkhúslevest főz, aztán báránypörkölt és báránysült következik. A húst saját termésű borral öblítjük le.

Sokszoros ünnep

A húsvét Krisztus feltámadásának, egyben a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is. Kialakulása a zsidó pészahhoz vezethető vissza, amikor a zsidók Egyiptomból való kivonulását ünnepelték. Az Ótestamentum szerint ekkor – az Egyiptomot ért tíz csapás közül az utolsóként – lecsapott a Halál Angyala, és magával ragadott minden elsőszülött fiút. A pészah ünnepének előestéjén fogyasztották el a szokásos széder esti vacsorát, amely élesztő nélküli kenyérből és borból állt. Jézus a Getsemáne-kertben, letartóztatásának estéjén tanítványai körében fogyasztotta el a vacsorát is, amely azóta a történelemben és a művészetben is az Utolsó vacsora néven lett közismert. Ezen az estén adta őt át Júdás a katonáknak, a híres áruló csókkal.

A húsvét minden évben más-más napra esik, úgynevezett mozgó ünnep. A tavaszi napéjegyenlőség – március 21-e – utáni első holdtöltét követő vasárnapon és hétfőn ünnepeljük. Az ünnep magyar neve arra utal, hogy régen, a 40 napon át tartó nagyböjt után, mely Jézus 40 napos sivatagi tartózkodására emlékeztetve önmegtartóztatásra tanít, ekkor vehettek ismét húst magukhoz az emberek. Több európai országban Ostara istennő ünnepének neve is ragadt a húsvéthoz: Oster vagy Easter. Ostara a germán istenek közül az alvilág felett uralkodott, tavaszi ünnepét pedig a napéjegyenlőség napján ülték meg. Ostara ünnepéhez vezethető vissza a húsvéti nyúl és a tojás szimbóluma is. Ily módon mai világunkban a húsvétot nemcsak vallásos tartalma, hanem a természet megismerésének igénye, az élet megújulásának tisztelete is élteti.

Töltött borda

– A tejes bárány puha húsából, de még a csontosából is finom étel készül – mondja idősebb Galbács László felesége. Mancika néni húsvétkor, de más családi ünnepeken is készít töltött bárányt. – A másfél kilós, legalább kétbordás húsdarabot besózom. Aztán elkészítem a tölteléket. Fél kiló darált sertéshúst és 15 deka csirkemájat egy fej apróra vágott vöröshagymán megpárolok, borssal és egy kis petrezselyemzölddel ízesítem. Egy-két zsemlét vízbe áztatok, összemorzsolok, és egy-két tojással, meg a hússal összekeverem. Megtöltöm a bordás húst, tepsibe teszem, lefedem alufóliával, és nagyjából egy, másfél óráig sütöm. Aztán már csak pirítom, miközben a zsírjával locsolgatom.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alföldi tengerészek nosztalgiája

Szeged - Ha valaki úgy döntene, szakképzett legénységet keres tengerjáró hajóhoz, ki ne hagyja a szegedi Szent István éttermet. Tovább olvasom