Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Húsz év alatt tízszeres árak

Szeged - Míg televíziót ugyanannyiért vehetünk ma is, mint a rendszerváltáskor, csak jóval korszerűbbet, addig a földgázért 30-szor többet kell fizetni. Vannak cikkek, amelyek árát összehasonlíthatjuk a 20 évvel ezelőttivel, és vannak, amelyekét nem érdemes.
Aki úgy gondolta 20 évvel ezelőtt, hogy a heverő értékálló befektetés lesz, az rosszul kalkulált – derül ki táblázatunkból. Hiszen ma is majdnem ugyanannyiért, vagy még olcsóbban vehetünk egy újat, mint 1990-ben, a rendszerváltáskor, körülbelül 10 ezer forintért. Igaz: a békebeli heverő még ma is bírja a strapát, míg a mostani, 9900 forintos az eldobható kategóriába tartozik.

Az országos bruttó átlagkereset a KSH adatai szerint 1990-ben 13 ezer 446 forint volt, ma 200 ezer 241, a nettónk akkor 10 ezer 108, ma 131 ezer 573 forint (Csongrád megyében 2010 első 2 hónapjában a bruttó kereset 171 ezer, a nettó mintegy 117 ezer forint – kisebb, mint az országos átlag).

Ezek szerint bruttóban körülbelül a 15-szörösét keressük a 20 évvel ezelőtti jövedelmünknek – nettóban csak 13-szoros a szorzó. Az árak a KSH-tól kapott információk szerint 20 év alatt a 10-szeresükre emelkedtek – persze nem egyformán. Az is kérdés, mire elég a pénz. Az 1990-es jövedelmünkből vehettünk majdnem 2500 tojást, a mai nettónkból pedig közel 4000-et is kaphatnánk. Jobban élnénk?

Ha a fizetésünket a benzin árában mérjük, kiderül: a rendszerváltás évében mintegy 300 litert tankolhattunk a pénzünkből, ma közel 400 litert vehetünk, nem sokkal többet. Elmegy a jókedvünk, amikor az energiaárakra vetünk egy pillantást. Az 1990-es és mostani gáz- és áramárak között például kerekítve 30-szoros a különbség.

Hol van már a rendszerváltás és a 92-es benzin? DM/DV GRAFIKA
Hol van már a rendszerváltás és a 92-es benzin? A nagyításhoz kattintson a képre!
DM/DV GRAFIKA

Külön kategóriába tartoznak a szórakoztatóelektronikai cikkek: míg 1990-ben 4 havi fizetésből lehetett egy színes televíziót vásárolni, ma az egynegyedéből. A 20 évvel ezelőtti luxuscikk, az Orion Jácint napjainkra muzeális darab lett a háztartásokban. Akkori áráért, 40 ezerért most síkképernyős tévét vehetünk az olcsóbb kategóriájúak közül. Kérdés, könnyebb-e a mai viszonyok között összespórolni nettó 40 ezer forintot, mint akkoriban.

Még egy érdekesség: 1990-ben nem volt 95-ös oktánszámú benzin, mára pedig eltűnt a 92-es. Az akkori 92-es benzin literjéért különben 35,30 forintot, a 98-asért 37,30 forintot fizettünk.

Módszertan. 960 termék árait gyűjtik havonta a KSH területi munkatársai az ország településein az üzletekben, szolgáltatóhelyeken, piacokon. Követelmény, hogy az árindex az adott havi valóságos kínálatot tükrözze, ezért a felírás napján – ami a hónap 1. és 20. napja közé esik – ténylegesen kapható áruk árait jegyzik fel. Az is cél, hogy az index kifejezze a tényleges keresletet is, ezért a leginkább keresett áru árát viszik be számítógépbe. Ugyanakkor fontos követelmény az összehasonlíthatóság, tehát az állandóság, folyamatosság is: lehetőség szerint folyamatosan ugyanannak a terméknek az árát írják fel, amelyikkel a folyamatot elkezdték – tudtuk meg a KSH központi igazgatóságán a téma szakértőjétől, Demecs Lászlónétól.

Olvasóink írták

58 hozzászólás
  • 58. Miska 2010. április 21. 19:42
    „Nagy a jólét, dübörög a gazdaság!

    hihihihi”
  • 57. Titanilla 2010. április 21. 18:20
    „Nekem 95-ös adatom van, akkor költöztem Szegedre. A gáz átalánya panelban negyedévre 525-ft volt, most 6321, ft. a fűtésem is 6- szor drágább, a villanyt már ki sem tudom számolni, a vizet sem, nincsenek megaz adatok. Igaz a nyugdija azóta4 s-szeresére " nőtt" . De hol van ez a szolgáltatók árnövekedéséhez. Pedig 95 már a rendszerváltás után volt. Mindenesetre azt tapasztalom, hogy a nyugdijam valahogynem tart lépést az inflációval. Lehet van néhánydolog amimost isugyanannyiba kerül, de nem a napi cikkek. Sajnos ez viszi a pénzt, meg a rezsi. Természetesen nem panaszkodni akarok, mert a munkanélkülieknek, meg minimállbérből élő családoknak is nagyon nehéz. Egyvigaszom van, nemsokára itt a kánaán!”
  • 56. gróf 2010. április 21. 14:53
    „54. hozzászólás IVY 2010.04.21. 14:18

    Fizetésből nem lehetett szakítani nagyot, de megéltek az emberek ;)
    és nagyon nem szakadtak meg. Már aki nem a termelésben hanem a karbantartásban dolgozott.”
  • 55. maz 2010. április 21. 14:28
    „Én nem értem 100 fölöt csak akor kaptam ha havi min 250 orát dolgoztam, akkor az átlag ember sosem alszik?????”
  • 54. IVY 2010. április 21. 14:18
    „Az említett hajójavító üzemben, -1989-91 között.
    A vörös csillag még fenn volt a gyárkapun ´89-ben.
    Ezek szerint a Konzervgyárban nagyot lehetett szakítani, anno? :)”
  • 53. gróf 2010. április 21. 12:49
    „Mindez 2-3 műszakban, mert éjszaka is ügyeletet kellett adni a termelés mellé, elé!
    Ne csodálkozzunk, hogy a foglalkoztatottság 100% volt.”
  • 52. gróf 2010. április 21. 12:45
    „50. hozzászólás IVY 2010.04.21. 11:30
    Van egy olyan érzésem, hogy nem dolgoztál gyárban...de az átkosban biztos nem :)

    TMK!
    Tervszerű Megelőző Karbantartás!

    Konzervgyár:
    Asztalos, víz, gáz, fűtésszerelő, villanyszerelő, esztergályos, szobafestő, lakatos, tetőfedő, bádogos, műszerész (majd 100 fő)

    Pick:
    Ugyanaz mint a konzervgyárban plusz még autószerelők, karosszéria lakatosok, autóvillamossági szerelők (200 jármű volt) és varrónők, szerszámkészítők, marósok.(több száz fő volt a 2500 dolgozóból, autószerelő az kb 20 fő volt)
    Régen nem külső kft-k, bt-k javítottak...ha nem volt javítani való akkor pia, lógás, fusi!”
  • 51. IVY 2010. április 21. 11:33
    „33. hozzászólás polarbear 2010.04.20. 15:53

    Kedves IVY ! :-)

    " ´90-ben egy szakmunkás órabére úgy 60-70Ft volt" -tehát szakmunkás, nem csoportvezető !
    70Ft-tal számolva ez 12.320 Ft... picit soknak tűnik , de lehet hogy én tévedek..(egy kezdő tanár/tanító akkoriban 8.000 körül kereshetett...)

    Én pedig bérszámfejtőként, 4895 Ft-ot vittem haza havonta. :)
    Egyébként a 60-70Ft-os órabér a MAHART tápéi Hajójavítójában volt kereshető. :)”
  • 50. IVY 2010. április 21. 11:30
    „43. hozzászólás gróf 2010.04.20. 20:22

    Drága gróf-om.
    Mit jelent az, hogy kezdő szakmunkás a Konzervgyárban?
    Ott mihez kellett szakmunka? Az üvegtologatáshoz? :) :)”
  • 49. gróf 2010. április 21. 09:54
    „40. hozzászólás Norman_Bates 2010.04.20. 17:00

    Pontosítsunk.

    Pár éve a szabálysértési helyszíni bírság 500-10000-ig, ma jelenleg 3000-20000-ig szabható ki.

    Amit írtál, hogy "Pár éve egy tilosba parkolás 3.000 most 30.000" ez számomra értelmezhetetlen...biztos jól írtad, csak nem tudom mire gondolsz.”
  • 48. varadipal 2010. április 21. 08:37
    „41 Utazó. Matekzseni! a 10- szeres áremelés az szerinted hány %-os áremelés, ha a 2-szeres az 100%-os?
    Mars vissza a matekórára!”
  • 47. jozko 2010. április 21. 00:15
    „45,46- OK, de közben azért mégiscsak volt-kellettvolna-egy rendszerváltás. Ahol szépen kiöntöttük a fürdővízzel együtt a gyereket is. Vagy csak a gyereket és maradt a koszos, langyos víz, amiben olyan jó dagonyázni,ugye? Az elmúlt 2O év kormányait is a Nép választotta, a felelősség közös, tetszik vagy nem! És most alakulóban az egypártrendszer, egy csinos kis diktatúra, ha nem vgyázunk. És legitim, válsztott népképviselőkből, ahogy akartad, Kedves Nép.Megkérdeztétek-e a kpogtató cédulák átadásakor, hová lesz a menet?A kotta akkor is készen volt már, a zenekar is napokon belül összeáll-és mi táncolni fogunk, ahogy illik, Jópofizunk, adót fizetünk-mert ez már kötelesség! A jogot, a választás lehetőségét 4 évente felkínálja a demokrácia, de a magyarok ezt valahogy elbagatelizálják.De reménykedjünk, a többség választottja tudja és teszi a dolgát-mindannyiunkért.”
  • 46. ALBERT 2010. április 20. 23:42
    „45:) 100 százalékig igazad van, egyetértek.”
  • 45. bzoli-41 2010. április 20. 22:43
    „Jó ez a kis nosztalgia,én most is azt mondom régen jobb volt,kiszámíthatóbb volt,stabilabb.Jó,a rendszer nem volt tökéletes,de mindenki tudott élni,rend volt az országban,büntetlenül nem lehetettmegúszni a dolgokat,volt tekintélye a rendőrségnek. Hol is lehet nettó 131 ezer 573 forint fizetést kapni? Azonnal megyek oda... Anno sokaknak volt hétvégi házuk, lakáskiutalásuk,garázsuk,pénzük.Ma hülyére dolgozhatja magát az ember,és mi van? Se hétvégi ház, se garázs, a 30 éves 5. emeleti panellakás törlesztőrészleteit 20 évig fizethetjük,remélhetőleg lesz miből...
    Nem kellett protekció hogy felvegyék a gyereket a bölcsödébe,ovodába,mert volt hely.Most mi van?Rengeteget megszüntettek az évek folyamán,most meg sírnak hogy túljelentkezés van,kevés a férőhely...”
  • 44. jozko 2010. április 20. 20:52
    „Változnak az idők. Anno "munkát, kenyeret" volt a sláger, most a "cirkuszt, kenyeret" a menő. Mint még Krisztus előtt a rómaiaknál. Náluk bejött, pár száz harcedzett légiójuk sanyargatta a gyengébb, de gazdag provinciákat.D e lassanként mi vagyunk a leggyengébbek, és régen a legszegényebbek /titkon azért remélem, tévedek/.Meg aztán hol vannak harcedzett légióink? Vagy az is lehet, mégiscsak a szánk nagy és nem a zsemle kicsi?”
  • 43. gróf 2010. április 20. 20:22
    „25. hozzászólás IVY 2010.04.20. 14:45
    Kezdő szakmunkás a konzervgyárban 35, a pickben 40 ft-t kapott. 1990-ben.”
  • 42. persona 2010. április 20. 19:45
    „36. ugyanmár! sosem zárkózunk fel. a kommunizmus annyira beleivódott a magyarságba, hogy azt semmilyen tisztítószerrel ki nem lehet venni :) konkrétan arra gondolok, hogy a szociális alapú juttatásokat mindenki elvárja, csak éppen semmit sem tesz érte. vagyis a büdzséből mindenki csak kapni akar, beletenni meg nem akaródzik a közösbe.”
  • 41. utazó81 2010. április 20. 17:28
    „40
    Minusz 2 nulla.”
  • 40. Norman_Bates 2010. április 20. 17:00
    „Pár éve egy tilosba parkolás 3.000 most 30.000, ez akárhogy is számolom 1000%-os emelkedés, erről miért nem látok statisztikát?”
  • 39. Norman_Bates 2010. április 20. 16:56
    „Amivel most jobban élünk, azt azoknak a fejlesztőmérnökök érdeme akik megalkották a szgépet, mobiltelefont, internet, gps..stb és rengeteg technikai újítás, ha ezeket levonnánk megkapnánk azt ami a politikusainknak köszönhetünk, magyarul a nagy ló*szt, jóval szarabbul élnénk mint a cuccializmusba.”
58 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zöld kert a szegedi háztetőn

Szeged - A betondzsungelben, akár egy tízemeletes ház tetején is kialakítható zöld kert, feltéve,… Tovább olvasom