Délmagyar logó

2018. 06. 23. szombat - Zoltán 12°C | 19°C Még több cikk.

Időutazás a Délmagyarral: Élő város a holtak országában

Nyolcvanegy hét múlva lesz 100 éves az 1910. május 22-én útjára bocsátott Délmagyarország. Lapunk e jubileuma alkalmából, mintegy visszaszámlálásként, időutazásra hívjuk olvasóinkat. Huszadik állomása: 1929.

„Szeretjük őket. Kedvük keressük, virággal hintjük be álomtalan ágyuk álmát, levilágítunk nekik a sötétségbe, nemcsak gyertyák lobogásával, hanem szívünk mécsesével is" – írja Halottak című vezércikkében a nevét titkoló hírlapíró november 1-jén. – „Az emberekben soha sincs annyi melegség, mint mikor Isten hideg kertjében járnak és a láthatatlan angyalok, akik arra teremtettek, hogy aranykehelybe gyűjtsék a tiszta könnyeket, ezen a napon sok fordulót tesznek a temetők virrasztó kis tüzei és az egek örök lámpásai közt. Teremtés, angyalok, egek – különös fénylő és mély életet nyernek a halottak ünnepén ezek a szavak, amelyek máskor, a mindennapos használatban halványak és fáradtak…"

Részvét mellett

Hét közben mindennap foglalkozunk a holtakkal: temetésről, halálhírről folyamatos a híradás. Így például október 4-én: „Őszinte részvét mellett temették el csütörtökön délelőtt Müller Kálmán kereskedőt a zsidó temető cinterméből. A templomi énekkar gyászdalai után dr. Frankel Jenő szívhez szóló beszédben vett búcsút az elhunyttól". Vagy: „Özv. Reich Vilmosné, szül. Fullmund Róza, a tegnapi napon, 89-ik éves korában, elhunyt. Végtisztessége pénteken, folyó hó 4-én, déli 12 órakor lesz a Kígyó-ucca 1. szám alatti gyászházból. Az elhunytban Barta Ágostonné édesanyját gyászolja".

A halottak napjára készülődést jelzi, hogy a színház október 26-i műsortervének közlésekor külön kitérnek arra, hogy „november 1-jén, pénteken: az ünnep miatt nincs előadás."

Katonasírok. Fotók: Somogyi-könyvtár, helyismereti gyűjtemény
Katonasírok. Fotók: Somogyi-könyvtár, helyismereti gyűjtemény

Világosságot a Kálvária útra – követeli október 27-én Az olvasó rovatában közölt levelében „egy belvárosi temetőlátogató". „A Kálvária sor a katonakórháztól a belvárosi temetőig" az egyik legforgalmasabb szegedi útvonal. „Erre özönlik állandóan a temetők látogató közönsége, erre halad naponként 5-6 temetés, a legtöbb autó itt fut végig és az erre épült telepek közönsége is elég tekintélyes számot jelent. Mégis ez az útvonal részesült abban a megkülönböztetett elbánásban, hogy villanyvilágításhoz nem jutott, holott a legfélreesőbb külvárosi uccákról sem feledkezett meg a magisztrátus."

Hősök sírhantja

A gondnokság közli: „Szeged közönsége minden évben Mindenszentek napján a 'Hősök temetőiben' nyugvó hőseink sírjait elárasztotta, beborította a virágok özönével, úgyhogy soha nem volt egyetlen egy sír sem, mely árván, elhagyatottan állt volna. Az idén is így lesz, azonban tekintettel arra, hogy most már – nagy áldozatok árán – kora tavasztól késő őszig az összes hősi sírokon élő növényző virág pompázik, felkéri Szeged megértő és áldozatkész közönségét, iskolákat, egyesületeket, stb., hogy az összes, de mindamellett még igen szükséges koszorú-, virág- és gyertyaadományaikat (...) ne a temetőkbe, hanem a hivatalos helyiségbe, Boldogasszony-sugárút 3. szám, földszint jobbra, október 30-án és 31-én beadni szíveskedjék. Ezeket az összes koszorúkat, virágokat és gyertyákat a Hősi temető gondoksága fogja majd a hősi sírokra arányosan elhelyezni. November 1-én egyébként délután 3 órakor a belvárosi temetőben gyászünnepélyt tartanak" – olvasható a hírek közt október 27-én, vasárnap. „Ökrös László tábori alesperes gyászbeszédet mond, a honvédzenekar gyászdalokat ad elő."

A sírhelyek kiváltásáról is ilyenkor illik gondoskodni. Például „a régi, úgynevezett protestáns temetőben az 1900. előtt kiváltott sírhelyeket újra használatba veszik" – adjuk hírül, ezért akik azokat „továbbra is tulajdonukban akarják megtartani, haladék nélkül jelentsék a református lelkészi hivatalban" – szól az október 27-i felhívás.

Hullavers és tragédia

A hulla címmel Berczeli Anzelm Károly verést közli az október 27-i vasárnapi lap:

„A parton fekszik, most fogták ki éppen

(hogy vizbe fult, tán ő sem volt hibás)

Jánosnak hívták, mindenki szerette

s most egyszerűen hulla, semmi más.

Az anyja urnak szánta, jól tanult

(a vörhenyt nem régen heverte ki)

s lám Jánosból ur lett (csitt, nagy ur!)

a nép szorong és ugy szolgál neki.

Öklét a görcs szorítja (félelmes jogar),

arcán csak rongyolt kendő a lepel

s nyugodtan vár, pihen, mint büszke Fölség,

kit már a hódolat sem érdekel…"

Tragikus hírként számol be október 30-án, szerdán arról a Délmagyarország is, „amely Osvát Ernőt, a Nyugat szerkesztőjét érte. A kiváló kritikus, író és szerkesztő fiatal leányának holtteste előtt szíven lőtte magát, mert nem bírta elviselni a csapást, hogy felesége tragédiája után egyetlen leánya is magára hagyta. (…) Tizenöt éve hordta magával a revolvert, amellyel most leánya holttestével szembenézve kioltotta életét. (...) Csütörtökön kísérik el utolsó útjára. Öngyilkossá lett felesége mellé temetik el, leányával egy sírba".

Rabtemetői riport – sírkerti tudósítás

A halottak dolga sem a régi már „amióta annyira megnehezedett az élet az elevenek fölött" – írja lapunk munkatársa Házhelyeket akarnak építeni a rabok temetőjében című, október 31-én megjelent riportjában. „Egyre jobban sajnálják tőlük azokat a nagydarab földeket, amelyeket együttvéve a halottak országának nevez az elevenek kegyelete és bizony ha nem védenék kemény paragrafusok ezeknek az országoknak az integritását, súlyos határcsonkítások történnének körülöttük." Éppen halottak napjának küszöbén kerültek érdekes akták „a közigazgatás őrlőmalmába. A legszomorúbb, a legelhagyottabb, a legkietlenebb temetőről van szó, a rabok temetőjéről. Ezt a szűkre keretezett birodalmat vette célba az elevenek ínsége, a város pénztelensége és lakóinak hajléktalansága.

A rabok temetője – amelyben jeltelen és névtelen sírok sorakoznak egymás mellé, régi, elfelejtett, levezekelt bűnök néma emlékei – a rókusi állomás mögött, az úgynevezett akoltelep mellett húzódik meg. A szegedi Csillagbörtön halottait már régen nem temetik ide, a temető parlagon hever, sírjai rendszertelenül szeplősítik be a sok helyen egyenlővé simult földet, amely fölött összevissza nőtt a gizgaz. Hajlékkereső nincstelenek fedezték fel, hogy a hely igen alkalmas lenne házhelynek, embertanyák céljaira. Összeálltak, beadványt szerkesztettek a polgármesterhez, aki nem talált abban semmi megbotránkoztatót. (…) Mivel azonban a szabály: szabály, kiadta a beadványt véleményezés végett a tiszti főorvosnak.


A főorvosi hivatal alaposan átnézte az idevonatkozó törvényeket és megállapította, hogy egyelőre még nem szabad házakat építeni a rabok temetője fölé, mert nem állapítható meg pontosan, hogy elmúlt-e az a három évtized az utolsó rabtemetés óta, amely kisajátítási jogot ad a halottak temetőjére az eleven házigénylőknek. (…) Lehetséges azonban, hogy addig is felszántják az öreg temetőt, mert hát az ekevas és az ásó mégsem hatol olyan mélyen a földbe, hogy megsértse az elkorhadt deszkakoporsókat és felriasztaná a megpihent rabokat, akik bizonyára termékennyé tették itt a talajt."

A választási küzdelem nem hagyja érintetlenül a halottak ünnepét se. A Balpárt fölhívása szerint „halottak napján az élet jogait s az élet kötelességeit prédikáljuk. Ha élni akartok, szavazzatok a balpárt jelöltjeire!"

Az élő város kivonult a holtak országába – szól a halottak napi tudósítás, melyből kiderül: a hősi temető I. táblájában 437, a II-ban 450 sírhant található. „Egyesületek, testületek járják a temetőt. 8-10 komor férfi, koszorúsan, virágosan. Megállnak egy-egy sír előtt, leveszik kalapjukat. Aztán továbbmegy a csoport, lerótták kegyeletüket. Megtörtént a tisztelgő látogatás, leadták koszorúikat, mondtak egy-két szót az elhunytnak, vagy talán nem is szóltak semmit és kész. (…) A temetőben ebben az évben is ezrekre menő tömeg fordult meg. A villamosvasút igazgatósága 28 kocsit állított a temetői vonalra, hogy a közönséget gyorsan és kényelmesen kiszolgálhassa. (…)

A forgalom a déli órákban és délután 4-5 órakor érte el tetőpontját. Ezekben az időkben tízezernél is nagyobb főnyi közönség volt a temetőben. A rendőrség óriási erőfeszítéssel dolgozott, hogy a rendet és sikerült is minden nagyobb rendzavarás nélkül lebonyolítani a napot. (…)

A szegedi újságírók a délelőtt folyamán rótták le kegyeletüket az elhunyt nagyok iránt. Az újságírók csoportja Sz. Szigethy Vilmos elnök vezetése alatt sorba járta Tömörkény István, Békeffy Antal, Ujlaki Antal, Cserzy Mihály, Ortutay István és Dankó Pista sírját és mindenütt koszorút helyezett el az egyesület nevében."

Hit a föltámadásban

„…Lényegében a mi spirituális mennyországunk is csak az, amit az ősember az érzékeivel álmodott: megbékélés és elpihenés – folytatjuk a november 1-jei jegyzet idézését. – Mi, a kultúra fáradtjai, a magunk módján éppúgy a nyugalom erdeit és a békesség vizeit reméljük a csillagok felett, mint ő. A nyugalomét és a békességét, amit hiába hajszolunk a földi téreken. Születünk nélkülözésre, dolgozunk gyötrelemmel, szeretünk fájdalommal – meghaljunk reménytelenül? Nem, ne bántsátok a föltámadásban való hitet, ti bölcsek és írástudók, akik teleszkóppal keresitek és nem találjátok az Istent a csillagok közt, holott a tudatlanok meglátják a homokszemek csillogásában és meghallják a csírázó őszi vetés lélegzésében. Ti azt mondjátok, nem hisztek, hanem tudtok, ők azt mondják, hogy nem tudnak, hanem éreznek. S mi az ő érzésükhöz képest a ti tudományotok? Ti őrölt csontlisztből, mézgából és alkoholból csináltok elefántcsontot (…), de egyetlen élő sejtet nem tudtok csinálni! Ti megméritek, mennyi a búzaszemben a karbon, az oxigén, a hidrogén és a nitrogén, de sose fogjátok tudni megmagyarázni, hogy lesz a földben elrothadt búzaszemből élő-eleven növény!

Nemcsak az örök szimbólumok szent könyvei tanítják a feltámadást, hanem a történelem nagy könyve is, amelyben az igazságok fölfeszítése és föltámadása íratik meg. Mert még eddig minden igazság keresztre feszíttetett e világon, hol az értetlenség, hol a gonoszság által és minden igazság feltámadott harmadnapra, harmadévre, vagy harmadévszázadra. Az eleven igazság mindig gyönge volt, mindig megostoroztaték, arculvereték és kínhalálra ítélteték – győzni csak a sírból feltámadt igazságok tudnak, de azok mindig győznek. Ezt ne felejtsétek el emberek, akár a kínok keresztjéhez szegezve függtök, akár a hatalom borától mámorosan ültök a kereszt tövében. Ezt ne felejtsétek el rab nemzetek és rabtartó nemzetek, ez jusson eszetekbe mindenütt erős kezű diktátorok, akik a temetők nyugalmát parancsoljátok rá országaitokra és poroszlóitokkal tapostatjátok le a hantokat, amelyek alatt halottnak hiszitek az eszméket."

*

Kronológia: 1929. Március 8.: Éjjel 11 órakor a Berlin-Witzleben-i rádióállomás a 175,4 m-es hullámhosszon a világon először mozgó televíziós közvetítést ad (a magyar Mihály Dénes szabadalma szerinti berendezéssel). Július 10.: Rendkívüli szegedi közgyűlés – az 1929: XXX. Tc. alkalmazásával – szabályozza az új helyi törvényhatóság felállását: a testület 202 tagjából 72-t a város kb. 34 ezer választásra jogosult polgára, 72-t a 442 virilis választ. További tagok a főtisztviselőkből, az örökös tagokból, az egyházak és az érdekképviseletek delegáltjaiból verbuválódnak. Augusztus 3-9.: Budapesten tartják 1600 résztvevővel a XXI. eszperantó világkongresszust. Október 24.: Kirobban a New York-i tőzsdekrach – a világgazdasági válság kezdete. December 7.: A Törvényhatósági Bizottság tisztújító közgyűlésén dr. Somogyi Szilvesztert újabb 10 évre polgármesterré választják.

*

Arcél: Kosztolányi Dezső (1885. március 29.–1936. november 3.)

„Legnagyobb utamat hatéves koromban tettem meg. Szabadkáról Szegedre utaztam ekkor édesapám társaságában személyvonaton. Az út másfél óráig tartott, de ennél izgalmasabb, változatosabb, élményekben gazdagabb utazásomra nem emlékszem. Minden kikerics, minden cölöp, minden távírópózna, melyet megpillantottam a vonat ablakából, új korszakot jelentett életemben, s megindítója lett azoknak az áramlatoknak, lázaknak, önkívületeknek, amelyeknek mását azóta hiába keresem…" – idézi Kosztolányit Péter László irodalomtörténész, mikor rögzíti: ezzel az utazással kezdődött, majd a szegedi költővel, Juhász Gyulával való barátsága mélyítette el Kosztolányinak Szegeddel való kapcsolatát. Juhász a Szeged és Vidéke cikkírójaként segíti Kosztolányit a nyilvánossághoz: ott először 1904. június 17-én jelenik meg verse.


Ekkoriban többször is megfordul a városban, a Szegeden tanító Babitsot is meglátogatja – például 1906. október 14-én. Lapunk hasábjain 1910-17 között gyakran (többnyire a vasárnapi számokban) jelennek meg versei – nem alkalmi vendégszereplésként, hanem mint a Délmagyarország munkatársa költeményei. Lapunkban ő ír például beharangozó cikket az 1917. február 17-i irodalmi matinéra Szegedre látogató Karinthy Frigyesről. Kosztolányi megjelent Szegeden 1923 pünkösdjén, mikorra Juhász barátai megszervezték a szegedi költő negyedszázados jubileumi ünnepségét. A Szegedi Egyetem Barátainak Egyesülete rendezésében 1929. január 27-én a központi épület aulájában szerepelt Kosztolányi, hogy – Vér György tudósítása szerint – „új és szabad verseket mondjon". Utolsó szegedi látogatása – Péter László szerint – 1930. április 6., mikor a Nyugat-esten vett részt.

*

Babérkoszorú az emlékműre

A hősök, az elődök tiszteletét mutatja az október 6-i szegedi megemlékezés nyilvánosságra hozott forgatókönyve is.

„1849. október 6-ának évfordulóján, vasárnap délelőtt, a szegedi társadalmi egyesületek az egyetemi ifjúság bevonásával ünnepélyt rendeznek, amelynek műsora a következő: 1. Tíz órakor ünnepélyes istentisztelet a fogadalmi templomban, utána a Gizella-téri Honvédemlék előtt. 2. Himnusz, éneklik a dalárdák. 3. Október 6. Írta Várady Antal, szavalja Szilassy Gyula, a Városi Színház tagja. 4. Ünnepi beszédet mond Murathy György joghallgató. 5. Magyar Hiszekegy. Éneklik a dalárdák. 6. Alkalmi költemény, szaval Báji János joghallgató. 7. Beszédet mond dr. Szécsényi István. 8. Szózat, éneklik a dalárdák.


A leventék, a honvédség és a társadalmi sportegyesületek ifjúsága a vértanú hősök emléke iránti kegyeletét stafétafutással rója le. A staféták ebben az évben is babérkoszorút helyeznek az emlékműre. Dr. Hainiss Elemér egyetemi tanár, a Magyar Atlétikai Szövetség délkerületi elnöke osztja ki a győztes atlétáknak a díjakat. Ünnepély után a leventék díszfelvonulást rendeznek a Honvédemlék előtt. A rendezőbizottság az egyházi, katonai és polgári hatóságokat, a társadalmi egyesületeket és a város közönségét az ünnepélyre meghívja, egyúttal felkéri a közönséget, hogy a staféták útját hagyja szabadon…"

*

Műemlék az algyői templom

A Műemlékek Országos Bizottsága műemlékké nyilvánítja az algyői templomot. Cs. Sebestyén István múzeumőr lapunk december 31-i számában meséli: „az őszön kint jártunk egyszer Mórával Algyőn valami régészeti ásatások dolgában és akkor feltűnt nekem a kicsi falusi templom tornya. A plébános engedelmével megnéztük a tornyot, az emeleten belülről is és akkor kiderült, hogy az középkori, úgynevezett gót stílű. Azután kimentem még egyszer Banner János professzorral, az egyetem régészeti intézetének adjunktusával és akkor részletesen megvizsgáltuk, fölmértük és lefotografáltuk a tornyot, illetőleg a templomot".


Csak a tornyot veszik föl „a műemlékek lajstromába", mert a formája azt mutatja „a XIV. századeli", érdekessége, „hogy egy része majdnem olyan barna klinkertéglából van megépítve, mint a Templom tér épületei" Szegeden. „A torony téglái különben pontosan olyan alakúak és méretűek, mint amilyenekből a Zsigmond király idejében épült harmadik Demeter-templom volt megépítve." Bár Molnár Pál mérnök a múlt században „a szegedi és összes környékbeli számbavehető régi építményeket felmérte, lerajzolta s mindenről jelentést küldött a Műemléki Bizottságnak". De a forgalmas út melletti templom elkerülte figyelmét, ezért „nem is került annak idején a műemlékek jegyzékébe".

*

Napi hírek

Tükröt tart szülővárosának és a régiónak a Délmagyarország. A cikkek, információk fölött a forrás: „saját tudósítónktól" – most 1929-ből.

Református templom. Szeged második református templomát az „Új Magyar Hajnal Temploma" néven kívánják felépíteni – három év alatt, Szeged rekonstrukciójának félszázados évfordulójára, a Tisza Lajos körút és a Honvéd tér sarkán. Gyűjtést indítanak, az építkezést 1931 őszén kezdik (január 1., kedd).

Tíz nap – 16 öngyilkosság. „Csütörtökön újból három öngyilkosság történt Szegeden. A mentők tíz nap leforgása alatt 16 esetben vonultak ki öngyilkosságokhoz. A csütörtöki három öngyilkosság: mérgezés. Két esetben zsírszódás mérgezést állapítottak meg. Az egyik életunt, Németh Gizella Petőfi Sándor-sugárúti lakos, aki elmondta a közkórházban, hogy a zsírszódát 28 filléréért az egyik üzletben vásárolta", holott azt csak külön engedéllyel és csak nagyobb mennyiségben lehetne árusítani. „A rendőrség öngyilkosvédő irodát akar felállítani." Ez az intézmény Budapesten már évek óta működik (február 1., péntek).

Taxamérők. A szegedi rendőrség sürgeti, hogy a szegedi bérautókra szereltessenek taxamérőt. Ám ezek a szerkezetek eltűntek a piacról. Kiderült: Kéry Béla, „egy szegedi vállalkozó húsz százalékkal olcsóbb autótaxamérőket ajánlott, a tanács mégis egy debreceni cégnek adott megbízást". A magyarázat: Kéry is bérfuvarozó, s társai attól féltek, ezzel az új vállalattal igen megerősödik (március 9., szombat).

Autóbumm. A közigazgatási bizottság ülésén „dr. Buócz Béla rendőrtanácsos, a szegedi kapitányság vezetője" elmondta: márciusban „14 személy- és 7 teherkocsira adott ki engedélyt a rendőrség. Gépjárművezetői vizsgálatra 83-an jelentkeztek, közülük hatot utasítottak ismétlői vizsgára. Tizenkét közlekedési baleset történt, amelyek közül halálos kimenetelű egy sem volt és három volt súlyosabb természetű" (április 18., csütörtök).

Gőzsütöde. Vasárnap délelőtt „Csehó Károly ismert szegedi pékmester Tavasz utcai sütőipartelepe" – először Szegeden – gőzüzemű lett, „anyagi áldozatok árán". „Az egyik munkateremben hatalmas tartályokban villanydagasztó munkálja a kenyértésztát, egy másik gépen a kiflit formálják ki. Az ördöngös kis gép 3000 darab kiflit képes egy óra alatt kiontani" (május 22., szerda).

Esküvő. „Június 29-én, szombaton déli fél 1 órakor vezeti oltárhoz a szegedi fogadalmi templomban dr. Szalay József szegedi rendőrkerületi főkapitány, földbirtokosnak és nejének, Fekete Bertának leányát, Margitot Móczár Antal m. kir. gazdasági tanácsos, kerekegyházi földbirtokosnak és néhai nejének, Bocsi Melegh Erzsébetnek fia, dr. Móczár Ferenc földbirtokos" (június 23., vasárnap).

Iskolai értesítő. „A szegedi kegyesrendi városi római katolikus Dugonics András-gimnázium" értesítője szerint az iskola 643 növendéke közül 609 kapott bizonyítványt, a diákok közül 597 magyar és 12 német; jeles bizonyítványú 49, jó 133, elégséges 335 fiatal. Érettségi vizsgát tett 35 diák, akik közül jelesen érett 4, jól 9, egyszerűen 22. Az írásbeli magyar érettségi témája: „Regényirodalmunk a társadalmi eszmék szolgálatában" (július 11., csütörtök).

Városi főpénztár. Idén eddig a városi főpénztár „34 millió pengőt vett be és adott ki, ami a múlt év ugyanezen idejéhez képest 10 millióval kevesebb. (…) A földhaszonbérleteket igaz, hogy nem túlságosan erős tempóban fizetik a gazdák, viszont a hátralékokból egyre több folyik be" (augusztus 18., vasárnap).

Bástya – 33-as. „A vasárnapi Bástya – 33-as meccsre mindkét csapat erősen készül. A budaiak néhány új embert állítanak csatasorba a szegediek ellen." A Budai 33-as fölállása: „Lantos-Oláh, Löw-Czumpft, Kaltenecker, Steiner-Schmidt, Orth, Ember, Lyka I., Kovácsy. Ezzel szemben a Bástya lehetőleg komplett csapatát állítja fel: Beneda-Kronenberger, Emmerling-Tóth, Péter, Wahl-Ábrahám, Varga, Possák, Schwartz, Solti. A szegedi csapat vasárnap gyorsvonattal utazik Budapestre" (szeptember 14., szombat).

Utolsó zsalus ház. „Most bontották le a Zrínyi-uccában, a püspöki palota mellett" az utolsó zsalus házat, „és elmúlt vele az utolsó falatnyi romantika, ami megmaradt emléknek az árvíz előtti időből. (…) Ez a Tukács-féle ház viselte a belvárosban utolsóként a zsaluszemeket. Egyszerű tulajdonosai nem akartak tudomást venni az élet szaladásáról, nekik a magasba tornyosuló kőpaloták sorában is a maguk régi módis földszintese volt a szép, meg a jó, főleg az ablakokon a zsalu. A régi mezővárosok hangulatos ablaka. Muskátli szokott mögöttük nyílni, az egyszerűség, a háziasság hálás, igénytelen virága…" (október 4., péntek).

Nyit a kamaraszínház. A színügyi bizottság ülésén „Tarnay Ernő művezető-igazgató ismertette a műsortervezetet", mely szerint az esztendő végéig látható lesz a Szökik az asszony, a zsidónő, a Cyrano de Bergerac, A hercegkisasszony, a Diákszerelem, a Búcsúkeringő, a Traviata, a Földnélküly János, az Aranyember, az Aranyszőrű bárány. „Pálfy József intendáns elmondta, hogy a színház átlagos napi bevétele körülbelül ezer pengő, a kiadás azonban több ennél valamivel, mert a művészi személyzet fizetése emelkedett. (…) Bejelentette ismét, hogy a színház bevételeinek fokozása érdekében rövidesen megnyitják a kamaraszínházat, amely hetenkint kétszer tart majd előadást az ipartestület nagytermében. A városnak színpadot kell csináltatnia, ami a költségvetés szerint nem kerül többe 810 pengőnél. Rezsije a kamraszínháznak alig lesz, mert a város az ipartestületnek előadásonként 80 pengő körüli összeget fizet a teremért, annak fűtéséért és világításáért…" (október 26., szombat).

Üdülőket, erdőket! Wagner Ferenc „a régi közgyűlés új tagja" azzal hívta föl magára a figyelmet, hogy indítványaival az a célja: „a város tegye kellemessé a Szegeden való lakást. Ennek első előföltétele az, hogy legyenek a város közelében üdülőhelyek, erdők, kirándulóhelyek". Erdőt telepítene kilenc helyen, így például „a háború után kiirtott Makosserdő helyén", a Gedó előtti területen, a Cserepes sori tópart és lóversenytér közelében, a rendező-pályaudvarnál, a Tisza árterületén a Pick szalámigyártól a vámházig, illetve a vasúti hídtól a Boszorkányszigetig, a Vetyeháton, a Kállay-liget melletti kopár területen (november 1., péntek).

Elbúcsúzott a régi közgyűlés. Vagy ötvenen, jórészt azok a képviselők gyűltek össze a búcsúközgyűlésre, akiknek az új testületben „nem jutott hely". A belvárosi elemi népiskola Mérey utcai telekre tervezett építésének elfogadása után „dr. Rőth Dezső aljegyző bejelentette, hogy az útadó 10 százalékos lesz", majd dönt az útalapi költségvetésről. A polgármester értékelése szerint a közgyűlés „a háború alatt igen nehéz időkben intézte a város ügyeit, eleget tett hazafias kötelességének, amikor kiállította mindig a megfelelő létszámú katonaságot. A közgyűlés nagy jelentőségű munkát végzett az ellenforradalmak befejezése után" (november 10., vasárnap).

Vita a passziójátékról. „A Templom téri építkezések megkezdése idején bukkant föl a passziójátékok terve Szegeden. Hogy eredetileg kinek volt az ötlete ez, azt ma már nem igen lehet megállapítani, annyi azonban bizonyos, hogy a polgármester vállalkozott a gondolat propagálásra", mert attól az idegenforgalom föllendülését várja, illetve a szegedi színészek és írók számára kínál bemutatkozási lehetőséget. A tervet a kultuszminiszter is támogatja, fölkérte „Hevesi Sándort, a budapesti Nemzeti Színház igazgatóját, hogy tartson helyszíni szemlét Szegeden", aztán „dolgozza ki a passziójátékok megrendezésének technikai tervezetét". Ám a színházi szakember „felfogása szerint az új Templom-tér nem lesz alkalmas a passziójátékok megrendezésére, még pedig túl nagy méretei miatt", ott ötezer ember is elveszne, s a templom előtti „teraszon játszó színészek nem éreznének a téren lézengő közönséggel kontaktust", s ennek hiányában „nem produkálnának olyant, ami a művészet és az egyházi szempontoknak megfelelne". (december 13., péntek).

Kevesebb választópolgár. Az 1930. évi országgyűlési választásokon – a névjegyzék szerint – 35.319 szegedi voksolhat, 270-nel kevesebb, mint 1929-ben. E törlések zöme, 242 tanyai körzetre esik, az érintett személyek vagy meghaltak, vagy elköltöztek (december 31., kedd).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Makóról Szegedre - Vásárhelyen keresztül

Szeged - Két helyen is hosszan kell állnia annak, aki most Makó és Szeged között jár a 43-ason, a burkolat felújítása miatt. Makóról a legegyszerűbben Vásárhelyen át lehet eljutni Szegedre. Tovább olvasom